A Felvidékről a magyar futball csúcsára – nagyinterjú Borbély Balázzsal
Tizenhárom év várakozás után újra bajnoki aranyérmet ünnepelhet az ETO FC Győr. A történelmi siker mögött egy higgadt, maximalista és részletekben gondolkodó vezetőedző, Borbély Balázs áll, aki két év alatt az NB II.-ből a magyar futball csúcsára vezette a klubot. A szezon legjobb edzőjének választott dunaszerdahelyi tréner őszintén mesélt a Ferencváros elleni áttörésről, a munkamorál erejéről, a modern futball kihívásairól és arról, miért hisz rendületlenül abban, hogy a kemény munka előbb-utóbb meghozza a gyümölcsét.
Tizenhárom év után ült újra az ETO a magyar futball trónjára, megszakítva a Ferencváros hétéves egyeduralmát. Pár nappal e történelmi tett után milyen érzések kavarognak benned?
Óriási büszkeséget, elégedettséget és boldogságot érzek. De nem hiszem, hogy ennek én lennék az egyedüli letéteményese, ez a csapat, a klub és a szurkolók közös érdeme.
Sokan a januári, Groupama Arénában aratott 3–1-es győzelmet tartják sorsfordítónak. Te is így látod, az volt a nagy esély?
Nem feltétlenül az egyetlen sorsfordító volt ez a győzelem, de az biztos, hogy rendkívül fontos mérföldkőként vonult be a szezonba. Hosszú idő után először tudtuk legyőzni a Ferencvárost, ráadásul idegenben.
A Fradi utánpótlásában dolgoztál hosszú éveken át, és most pont a korábbi klubod ellen sikerült megnyerni a bajnoki aranyat. Ez különleges ízt ad a győzelemnek.
Igazából én ennek semmilyen különösebb jelentőséget nem tulajdonítok. Annak idején jó viszonyban váltam el a Ferencvárostól, engem onnan senki nem küldött el. Sőt, marasztaltak, de pont abban az időszakban úgy láttam, hogy a karrierem szempontjából szükségem van a váltásra, meg kell tennem ezt a lépést. Úgyhogy most semmilyen extra vagy különleges érzés nem kavargott bennem a Fradi miatt. Én az első perctől kezdve maximálisan az ETO sikerére koncentráltam, és így is dolgoztam végig.
A Rangadó díjátadó gálán egy komoly elismerésben részesültél: a szezon legjobb edzőjének választottak. Mit jelent számodra ez a rangos díj?
Nagyon nagyra értékelem, különösen azért, mert a közvetlen kollégáktól és a játékosoktól kaptam. Azoktól az edzőktől, akik napi szinten, a legmagasabb profizmussal elemzik a mérkőzéseket és a labdarúgókat. Ők közvetlen közelről látják és érzik, mit jelent meccselni a pálya széléről, mekkora feszültséggel és munkával jár ez a feladat. Szóval, rendkívüli módon értékelem, és nagyon megbecsülöm ezt az elismerést.
Újoncként, szisztematikus munkával két év alatt az NB II.-ből a bajnoki aranyig vezetted a csapatot. Ha ki kellene emelned egyetlen olyan taktikai vagy mentális elemet, amiben az ETO a mezőny fölé nőtt ebben a szezonban, mi lenne az?
Mit jelent számodra, hogy felvidéki magyar edzőként értél fel a csúcsra az anyaországban?
Nem gondolkodtam ezen különösebben, mert szerintem teljesen mindegy, hogy ki honnan jött. Én nem a származásommal, hanem a feladatommal foglalkozom. Csak tettem a dolgomat, mentem előre, és pontosan így fogok tenni a jövőben is.
Csallóközi születésű trénerként a szlovákiai labdarúgásban is komoly nevet szereztél. Korábban Adrián Guľa és Xisco Muñoz mellett is dolgoztál másodedzőként a DAC-nál. Mennyit hoztál magaddal abból a dunaszerdahelyi szellemiségből és módszertanból a győri kispadra?
Nagyon jó tapasztalat volt mindkét edző mellett dolgozni. Ezáltal rengeteg különböző nézőpontot és megközelítést láthattam, ami óriási iskola volt számomra. Olyan muníciót kaptam tőlük, amit most vezetőedzőként is rendkívül hatékonyan tudok használni. Az ott szerzett tapasztalatokat a mai napig beépítem a napi munkámba.
A szlovák Niké Liga és a magyar élvonal köztudottan más stílust képvisel. Játékos és edzői tapasztalataid alapján miben látod a legnagyobb különbséget a két bajnokság között?
De nem biztos, hogy ezt most tökéletesen látom, mert egy-két éve már nem vagyok benne a szlovák fociban és az utóbbi időben leginkább csak nézőként követtem a ligát. Nyilván, ha most is benne lennék a sűrűjében, és közvetlenül, testközelből látnám a helyzetet, talán pontosabb képet tudnék festeni.
Ha visszagondolsz a két évvel ezelőtti NB II.-es ETO-ra és a mostani bajnokcsapatra, emberileg és szakmailag vezetőedzőként miben látod magadon a legnagyobb fejlődést?
Tapasztaltabb lettem. Megtanultam sokkal nyugodtabban kezelni a különböző krízisszituációkat, és rájöttem arra, hogy a pánikhelyzetekben az idegesség semmi jóra nem vezet. Rengeteg mindent tapasztaltam az elmúlt időszakban, és tudatosan tettem azért, hogy kontrollálni tudjam az érzéseimet. Erre főleg a mérkőzések alatti kritikus pillanatokban van óriási szükség, és úgy érzem, az esetek döntő többségében sikerült is megvalósítanom.
Július elején már a Bajnokok Ligája-selejtező vár az ETO-ra. Játékosként az Artmedia Petržalka kapitányaként már megélted a BL-csoportkör csodáját. Vezetőedzőként milyen filozófiával vágsz neki az európai elitnek?
Nyilván óriási a felelősség, hiszen ez már nemcsak az ETO-ról szól, hanem a teljes magyar futballról. Éppen ezért minden fronton maximálisan fel kell készülnünk, hiszen innentől kezdve mi képviseljük a magyar labdarúgást a nemzetközi porondon. De ha ugyanúgy és ugyanolyan alázattal tudunk dolgozni, mint eddig, akkor nem lehet baj. Őszintén remélem, hogy sikerül együtt tartani a keretet, vagy ha valaki el is igazol, akkor az ő posztját hasonló szinten tudjuk majd pótolni. Szóval, igen, átérzem a súlyát, és pontosan tudom, hogy egyáltalán nem lesz könnyű, de a másik oldalon ez hatalmas lehetőség is mindannyiunk számára.
A sajtóban azonnal beindultak a találgatások a jövőddel kapcsolatban, de te határozottan leszögezted, hogy élő szerződésed van és maradsz Győrben. Ha egy év múlva ilyenkor újra leülnénk beszélgetni, mivel lennél elégedett? Vagy ne fussunk ennyire előre?
Ne tegyük. Szeretem megélni a pillanatot és a jelenben létezni. Úgy akarok csinálni mindent, ahogy eddig is tettem – nyilván azzal a plusszal, hogy a most megszerzett tapasztalatokkal a hátam mögött még ennél is jobban végezzem a dolgomat. Aztán majd meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok, és mit hoz a jövő.
A mai labdarúgásban a videóelemzés és a statisztikai adatok dominálnak. Te mennyire támaszkodsz a modern technológiákra, például a xG-mutatókra, a GPS-adatokra a döntéseid meghozatalakor?
Szeretem ezeket a technológiákat, mert hiszek a számokban. Nyilván elsősorban a saját szememnek és a megérzéseimnek hiszek, de a statisztikai adatok és a videófelvételek tökéletesen alá tudják támasztani, hogy bizonyos szituációkat vagy dolgokat jól látok-e, vagy esetleg elkerülte valami a figyelmemet. Úgyhogy, én teljesen nyitott vagyok erre. Szeretem kontrollálni a látottakat, szükségem van a számok által adott visszaigazolásra, amit aztán beépítek a munkánkba.
Játékosként a történelmi sikerek részese voltál a pályán. Edzőként azonban a „távirányító” a te kezedben van. Melyik szerepkörben élted meg intenzívebben a győzelmet – a pályán vagy most, a kispadon?
Volt olyan szakmai döntésed az elmúlt két évben, amit utólag, a bajnoki cím birtokában másképp hoznál meg?
Persze, volt. Nem vagyunk tökéletesek, én is hibáztam, és pontosan tisztában vagyok a hibáimmal. De bizonyos értelemben ennek így kellett történnie, a hiba ugyanis az élet, a munka, a játék, a futball része, úgyhogy abszolút hozzátartozik ehhez a szakmához. És tanulni lehet belőle.
Mennyire tartod fontosnak a fiatalok beépítését a nagycsapatba? Látod már azokat a tehetségeket az ETO akadémiáján, akik a következő szezonban akár az első csapat alapemberei lehetnek? Egyáltalán, mit gondolsz a győri utánpótlásról?
Azt látom, hogy a győri akadémián minőségi munka folyik. Valóban képesek vagyunk olyan minőségi játékosokat kinevelni, akik viszonylag rövid időn belül – amint felkerülnek az első csapat keretébe – bevethetők. Úgy látom, hogy az akadémia abszolút rendben van.
Mi az a személyes, morális érték vagy elv, amiből semmilyen körülmények között sem engedtél a szezon során, és ami végül a bajnoki címhez segítette a csapatot?
A munkamorál az, egyértelműen. Nálam alapelv, hogy ha kint vagyunk a pályán és dolgozunk, akkor maximálisan erre fókuszálunk, ha viszont szórakozás van, akkor szórakozunk. Mindent százszázalékosan akarok csinálni, és ebből a követelményből soha nem engedtem. Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy mindig meghallgatom a többiek véleményét. Nyitott vagyok minden konstruktív kritikára és meglátásra, de a végső döntést én hozom meg, így én vagyok a felelős. Én felelek a csapat eredményeiért is, úgyhogy bárkit szívesen meghallgatok, de a legfontosabb, hogy az utolsó szót mindig nekem kell kimondanom.
Ha három szóval kellene végül összegezned azt a filozófiát, ami az ETO-t tizenhárom év után újra a bajnoki címig vezette, mi lenne az?
Nehéz kérdés... Ha nagyon le akarom egyszerűsíteni, akkor azt mondanám: munka, munka és munka. Mert valahol ebben hiszek a leginkább. De ha három különböző fogalmat kell választanom, akkor a munkamorál, a kiegyensúlyozottság és a korrekt emberi kapcsolatok lennének azok. És persze a figyelem a részletekre. Én szentül hiszek abban, hogy a rengeteg elvégzett munka előbb-utóbb mindig meghozza a gyümölcsét. Ez a mi sikerünk valódi kulcsa.
Mit üzennél azoknak a szurkolóknak, akik az első pillanattól kezdve hittek benned és az ETO-ban, és akikkel együtt élted meg ezt a felejthetetlen tavaszt?
Elsősorban azt, hogy óriási hálát érzek, és mérhetetlenül köszönöm nekik, hogy végig mögöttünk álltak ezen az úton. A tudatos és jól elvégzett munka mindig meghozza a gyümölcsét – ez most is bebizonyosodott. Hosszú idő után végre elmondhatjuk, hogy a csúcson van a csapatunk, és szentül hiszem, hogy megvan minden okunk az optimizmusra a jövőt illetően is. Azt üzenem nekik, hogy tartsák meg ezt a hitet, és legyenek kifejezetten optimisták a jövővel kapcsolatban!
Megjelent a Magyar7 hetilap 2026/22. számában.
