2018. augusztus 28., 19:32

A doborgazi Bénes László mellett egy ipolysági és palásti is az U21-es válogatottban

A Szlovák Labdarúgó Szövetség hivatalos weboldalán a keddi napon kihirdették a következő mérkőzésekre az U21-es válogatott játékoskeretét. A keretben egy DAC játékos valamint három felvidéki származású futballista is helyet kapott.

benes-laszlo-kispacal.jpg

A szlovák U21-es válogatott szövetségi kapitánya Adrián Guľa is keretet hirdetett kedden. A koroszályos válogatott edzője a DAC játékosát Christián Hercet valamint a doborgazi születésű Bénes Lászlót valamint két felvidéki származású futballistát is behívott. A keretben többek között helyet kapott az ipolysági Urblík József valamint a jelenleg Nyitrán futballozó palásti születésű Krizsán Richárdot is. Érdekesség, hogy Bénes László jelenleg sérüléssel bajlódik, emiatt a hétvégi Leverkusen elleni mérkőzést is kihagyta a Mönchengladbach fiatal tehetsége. Adrián Guľa összesen 24 játékost hívott meg a szeptember 6-án esedékes barátságos mérkőzésre Olaszország ellen, melyet Dunaszerdahelyen a MOL Arénában rendeznek meg. Ezt követően a korosztályos válogatott Izland ellen idegenben lép pályára szeptember 11-én.

A szlovák U21-es válogatott Olaszország illetve Izland elleni kerete:
Kapusok: Marek Rodák (Rotherham United, angol), Adam Jakubech (Olympique Lille, francia), Dominik Greif (Slovan)
Hátvédek: Andrej Kadlec (Szpartak Nagyszombat), Denis Vavro (FC Koppenhága, dán), Martin Šulek (AS Trencsén), Križan Richárd (FC Nyitra), Adam Laczkó (Slovan ), Dávid Hancko (AC Fiorentina, olasz), Michal Sipľak (Cracovia Krakkó, lengyel)
Középpályások: László Bénes (Borussia Mönchengladbach, német), Filip Lesniak (Aalborg BK, dán), Milan Dimun (Cracovia Krakkó, lengyel), Miroslav Káčer (Zsolna), Christián Herc (FC DAC 1904), Jozef Urblík (Vysočina Jihlava, cseh), Andrej Fábry (FC Nyitra), Nikolas Špalek (Brescia Calcio, olasz), Erik Jirka (Spartak Nagyszombat), Lukáš Haraslín (Lechia Gdansk, lengyel), Martin Košťál (Wisla Krakkó, lengyel)
Támadók: Samuel Mráz (FC Empoli, olasz), Tomáš Vestenický (FC Nyitra), Róbert Boženík (Zsolna)
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.