2026. május 16., 12:05

A dobogó a tét a MOL Arénában

A Niké Liga utolsó fordulóját rendezik a hétvégén, a záróforduló slágermérkőzésén a DAC hazai pályán fogadja a Nagyszombat együttesét. A dunaszerdahelyiek számára a mérkőzés nagy téttel bír, egy győzelemmel ugyanis ezüstérmet szerezhetnének.

Niké Liga
Hiába vezetett az áprilisi mérkőzésen a DAC, végül pont nélkül távoztak Nagyszombatból
Fotó: TASR

A sárga-kékeknek egy ideig még a bajnoki címre is megvolt az esélyük, ez viszont az elmúlt hetek eredményei után gyorsan elszállt, és az utolsó fordulóra még a dobogós helyezésük is veszélybe került.

Az elmúlt négy mérkőzésből mindössze egyet sikerült megnyernie a DAC-nak, a Nagymihálytól, a Slovantól és a Nagyszombattól is kikaptak. A Spartak pont ellenkezőleg teljesített az utóbbi hetekben, a legutóbbi öt mérkőzésükből négyet megnyertek, így kilátástalan helyzetből a 2. helyre ugrottak.

A nagyszombatiak teljesítményét egy jól taktikázó hosszútávfutóéhoz lehetne hasonlítani, a szezon során szinte végig a 4. helyen álltak, majd egy nagy hajrával felkapaszkodtak a dobogó középső fokára. A DAC az ősz során ugyan tartotta a lépést a Slovannal, tavaszra azonban eltűnt a lendület, a csapat teljesítménye pedig rendkívül hullámzóvá vált.

A nemzetközi kupaindulás szempontjából a sárga-kékek egyetlen szerencséje az, hogy a Zsolna nyerte a kupát, így a 4. hely is Konferencia Liga selejtezőt ér. Ennek ellenére nagy csalódás lenne, amennyiben a csallóköziek egymást követő két szezonban lecsúsznának a dobogóról, ami több kérdést is felvetne.

Branislav Fodrek eddigi munkáját is át kellene értékelni, illetve a csapat összetétele is témát szolgálna. A Zsolnának és a Nagyszombatnak jobbára szlovák játékosokkal is sikerül azt az eredményt elérni, mint a DAC-nak légiósokkal.

De koncentráljunk még a mai mérkőzésre. Ahogyan már fentebb is említettük, a két csapat eltérő formában várja a rangadót, a DAC-nak egyedül a hazai pálya kedvezhet. A Spartak biztos dobogós helyezés tudatában léphet pályára, előnyük ugyanis négy pont a 4. helyezett Zsolnához képest.

A DAC-nak azonban jóval több múlik az összecsapáson, egy esetleges győzelemmel megelőzhetnék a Nagyszombatot, vereség és egy zsolnai siker esetén azonban lecsúszhatnak a dobogóról. Az utóbbi forgatókönyvbe bele sem mernek gondolni a hazai szurkolók, két egymást követő szezonban elért 4. hely nem fest a legjobban egy elvileg bajnoki címért küzdő csapat esetében.

A DAC-nál az idei szezonnak is annak reményében vágtak neki, hogy megszorongathatják a pozsonyiakat, ez viszont csupán egy fél idény erejéig sikerült. Sokan párhuzamot vonnak a szlovák és a magyar bajnokság alakulása között, a különbség azonban az, hogy míg a Ferencvárosnak a Győr személyében valóban egy komoly kihívója akadt, addig a Slovan mellől szép-lassan lemorzsolódtak a riválisok.

Egy ideig a Zsolna is jól tartotta magát, a bajnokság vége felé azonban ők is elfáradtak, illetve a DAC-cal is hasonló a helyzet. A két csapat között csupán annyi a különbség, hogy a Zsolna időközben megnyerte a Szlovák Kupát, így az Európa-liga selejtezőjében indulhatnak, míg a sárga-kékeknek még a dobogós helyezés megszerzése sem garantált.

Telnek-múlnak a trófea nélküli évek, és míg pár évvel ezelőtt a 2-3. helyek még könnyedén összejöttek a csallóközieknek, addig az elmúlt két szezonban már ezekért is komolyan meg kell harcolniuk.

A csapatba az elmúlt hetekben-hónapokban számos fiatal játékos került be, akik láthatóan fejben még nem állnak készen a legmagasabb szintre. Ezzel is magyarázható, hogy az elmúlt időszakban több olyan mérkőzés is volt (Nagymihály, Nagyszombat), ahol a hajrában előnyből veszítették el a találkozót.

Nem szeretnénk jósolgatni és előre vészmadárkodni, abban az esetben viszont, amennyiben a DAC ezúttal is lecsúszik a dobogóról, elválhatnak Fodrek és a klub útjai, illetve a csapaton belül is gyökeres változások várhatóak. Persze ne legyen így, amennyiben a DAC legyőzi ma a Nagyszombatot, ezüstérmet szerez, és összességben egy sikeres szezont zár.

Megosztás
Címkék