A DAC visszavágna a Rózsahegynek a tavalyi kupakudarcért

2021. április 6., 12:18
Ondik Gábor

Nincs megállás, folytatódik a sűrű meccsprogram a DAC számára is. A sárga-kékek ezúttal a Szlovák Kupában lépnek pályára a nyolcaddöntőben. A legjobb 16 között a komáromi lila-fehérek is pályára lépnek.

Fotó: dac1904.sk

A Fortuna Liga küzdelmei mellett a sárga-kékek számára a Szlovák kupa (Slovnaft Cup) küzdelmei is folytatódnak.

Bernd Storck tanítványai szerdán semlegesen helyszínen, Zólyomban lépnek pályára a Rózsahegy ellen.

A DAC játékosait a visszavágás lehetősége is fűtheti, hiszen az előző kiírásban a rózsahegyi együttes búcsúztatta az elődöntőben a sárga-kékeket.

Ráadásul a dunaszerdahelyi együttes számára kétszeresen is fájó volt az a kupabúcsú, ugyanis Vida Máté azon a mérkőzésen sérült meg súlyosan.

A Rózsahegy a tavalyi párharcot 4-1-es összesítéssel nyerte meg.

A Szlovák Labdarúgó-szövetség döntése értelmében három helyszínen rendezik meg a Szlovák kupa (Slovnaft Cup) nyolcaddöntőinek összecsapásait. A szövetség a stadionok kiválasztásánál az aktuális járványhelyzetet és az ún. Covid-térképet is figyelembe vette.

Az 5. forduló összecsapásait Szencen, Nagytapolcsányban és Zólyomban rendezik meg, két nap leforgása alatt.

A nyolcaddöntőben több felvidéki érdekeltség is lesz, köztük a komáromi lila-fehérek a Besztercebányával mérkőznek meg. A Radványi Miklós edzette Zólyombrézó az élvonalbeli Zsolnával csap össze, míg a bodrogközi Geri Gergely által dirigált Szered a másodosztálybeli Kassával mérkőzik meg a továbbjutásért.

A nyolcaddöntők két legérdekesebb párharcának a Nagyszombat-Trencsén, illetve a Rózsahegy-DAC összecsapása ígérkezik.

A párharcok egészen a negyeddöntőig egyetlen mérkőzésen dőlnek el. Döntetlen esetén nincs hosszabbítás, rögtön tizenegyespárbaj következik és ezzel dől el a továbbjutó kiléte.

Szlovák kupa nyolcaddöntőinek párosításai:

Április 6., kedd:

Szpartak Nagyszombat – AS Trencsén 11:00 (Nagytapolcsány)

FK Pohronie Garamszentkereszt – Pozsonyligetfalu 16:00 (Nagytapolcsány)

MFK Besztercebánya - Komáromi FC 16:00 (Szenc)

FC Kassa - ŠKF Szered 16:00 (Zólyom)

Április 7., szerda:

FC ViOn Aranyosmarót - MFK Szakolca 11:00 (Szenc)

ŠK Slovan – MFK Tatran Liptószentmiklós 16:00 (Szenc)

MFK Rózsahegy - FC DAC 1904 16:00 (Zólyom)

MŠK Zsolna – FK Železiarne Zólyombrézó 16:00 (Nagytapolcsány)