2020. december 12., 10:39

A DAC több kulcsembere nélkül lép pályára Rózsahegyen

A Fortuna Liga 17. fordulóját rendezik meg a hétvégén. A dunaszerdahelyi sárga-kékek az idei év utolsó idegenbeli mérkőzésén lépnek pályára a Rózsahegy otthonában.

Fotó: dac1904.sk

Bernd Storck együttese, szombat este, az idei év utolsó idegenbeli mérkőzésén Almási Lászlóék otthonában lép pályára. Kalmárék kisebb gödörbe kerültek, miután a Szered és az Aranyosmarót ellen is kikaptak. A csallóközi együttes gondjait fokozza, hogy több kulcsembere sem lehet ott a Rózsahegy elleni mérkőzésen.

Kulcsemberek hiányában

Bernd Storck kisebb gondban lehet a kezdőcsapat összeállításánál, ugyanis három kulcsjátékosa biztosan nem lesz ott a pályán szombaton.

Biztosan nem lesz ott a pályán a sérült Eric Davis, az eltiltott Cesar Blackman, illetve Schäfer András és Matuš Malý sem,

akik a mérkőzés előtti tesztelésen pozitív koronavírus mintát produkáltak. A hosszabb ideje sérül Vida Máté és Sidney Friede játékára továbbra sem számíthat német szakember.

Az év utolsó idegenbeli bajnokija

A dunaszerdahelyiek  az idei évben immáron negyedik alkalommal csapnak össze a Rózsahegy együttesével, valamint a kupában is kétszer találkoztak a felek. A Rózsahegy kispadján a leghosszabban egyazon helyen edzősködő, Ján Haspra foglal helyet, akinek célja idén is a felsőház.

A rózsahegyieknél a DAC korábbi játékosa Almási László is szerepel, aki a csapata legeredményesebb játékosa hat góllal és három gólpasszal. Ezzel a Fortuna Liga 12. legeredményesebb játékos az idei szezonban.

Az előző fordulóban ugyan kikaptak hazai pályán a sárga-kékek, de a DAC csapatkapitánya megszerezte szezonbeli tízedik gólját, és a góllövőlista élére állt. Kalmár egyúttal beérte Pačindát, a klubtörténet legsikeresebb élvonalbeli góllövőinek listájának negyedik helyén, 32 góllal.

Az edzői stáb több videófelvételt is megmutatott, kielemeztük a legutóbbi két vereséget. Jelenleg azonban már előre tekintünk, magabiztosnak kell maradnunk és olyan teljesítményt nyújtanunk, ahogy az elmúlt négy hónap legtöbb meccsén futballoztunk. Tisztában vagyunk vele, hogy nem lesz könnyű dolgunk holnap, mert egy nagyon agresszív és védekező felfogásban futballozó együttessel találkozunk. Ráadásul idegenben lépünk pályára, viszont azzal a céllal utazunk, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsuk és győzzünk. Két vereség után ez egy nagyon fontos összecsapás a számunkra, amelyen kötelező begyűjteni a három pontot. Nagyon jó edzéseket abszolváltunk a héten, a csapat eltökélt, hogy győzzünk holnap

- nyilatkozta a klub hivatalos honlapjának Kalmár Zsolt a DAC csapatkapitánya.

Felvidéki magyarok hétvégi programja az élvonalban

A szombati játéknapon három mérkőzésre kerül sor, a Szeredre, Lérant Péter és Iván Alex együttesére, a Nagyszombat elleni súlyos vereség után, újabb nehéz mérkőzés vár, mivel a tabella harmadik helyezettje, a Zsolna otthonában lépnek pályára.

A vasárnapi program során két bajnokira kerül sor, a palásti Križan Richárd csapata, az AS Trencsén hazai pályán a zempléni Nagymihály ellen lép pályára, míg a feketenyéki Tumma Gergely foglalkoztató Nagyszombat, szintén hazai pályán, a forduló csúcsrangadóján a címvédő Slovant fogadja.

A sereghajtó Garamszentkereszt és Nyitra összecsapása elmarad koronavírusos fertőzések miatt, amit a tavaszi szezon elején pótolnak majd.

A Fortuna Liga 17. fordulójának teljes programja:
December 12., szombat:
MŠK Zsolna - ŠKF Szered 14:00 (Huste TV)
FK Szenice – FC ViOn Aranyosmarót 14:00 (Huste TV)
MFK Rózshagy - FC DAC 1904 16:00 (Huste TV, Dvojka)
December 13., vasárnap:
AS Trencsén - MFK Zemplén Nagymihály 14:00 (Huste TV)
FC Szpartak Nagyszombat - ŠK Slovan 15:00 (Huste TV, Orange Šport)
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.