2020. július 4., 20:18

A DAC nyerte az ezüstrangadót

Utolsó hazai mérkőzését játszotta a dunaszerdahelyi DAC a MOL Arénában. A sárga-kékek ellenfele az ezüstrangadón a tabella második helyén álló Zsolna volt. Bernd Storck együttesének mindenképpen nyernie kellett, hogy megtartsa esélyét az utolsó fordulóra az ezüstéremért folytatott csatában.

Fotó: dac1904.sk

Három nappal a Slovan elleni csúcsrangadót követően, újabb fontos meccs várt a sárga-kékekre. A csallóközi foci fővárosában ezúttal a Zsolna tett látogatást, Storck együttese egy pontosra szerette volna csökkenteni hátrányát a riválissal szemben, az utolsó forduló előtt.

A német szakembernek ezúttal is gondjai akadtak a kezdőcsapat összeállítását illetően, hiszen több alapemberét is nélkülöznie kellett.

Mint ismert, az ukrán védő, Beskorovainyi és a védekező középpályás, Vida Máté hosszabb időre kidőlt, azonban Bednár és az eltiltott Ramirez sem lehetett ott a Zsolna elleni kezdőben. A DAC mestere pedig ahogyan azt a magyar válogatottnál tette, a dunaszerdahelyieknél is teret biztosított a fiataloknak és nem félt bedobni a mélyvízbe az U19-es csapatból a fiatal Njie-t és Malýt. A több hiányzó pedig kiváló alkalom volt a feltörekvő tehetségek számára, hogy megmutassák a német mesternek, rájuk is lehet számítani.

A rangadót ezúttal is közel félház előtt rendezték meg, betartva a higéniai és biztonsági előírásokat.

A találkozót aktívan kezdte a DAC és a második percben Divkovič előtt volt először gólszerzési lehetőség, de ígéretes próbálkozása elsuhant a zsolnai kapu előtt, majd két perccel később Blackman próbálkozott.

A mérkőzés hetedik percében a DAC csapatkapitánya, Kalmár Zsolt vágta a kapu fölé Divkovič passzát. Az első negyedóra végén a fiatal Njie egy távoli lövéssel próbálkozott, de nem találta el Petraš kapuját. A mérkőzés 16. percében a Zsolna került nagy helyzetbe, kellett ehhez Kružliak hibája is, a vendégek játékosa Ďuriš azonban elpuskázta a nagy lehetőséget és a kapu mellé lőtt.

A 22. percben ismét Kalmár előtt adódott gólszerzési lehetőség, fejese épphogy, de elkerülte a zsolnai kaput. Négy perccel később Divković lövését Petráš blokkolta, majd Schäfer emelt a kapu fölé. Az egészségügyi szünetet követően Ďurištól jegyezhettünk fel egy gyenge fejest.

Az első játékrész hajrájában a sárga-kékek játszottak fölényben, a vendégek inkább a védekezésre helyezték a hangsúlyt.

A játékrész hajrájában végül egyik háló sem zörrent, így gól nélküli döntetlennel mehettek pihenőre a csapatok.

Szünetről visszatérve a hazaiak mestere, Bernd Storck változtatott és pályára küldte Sharanit, ami jó húzásnak bizonyult. A csere taktikai változtatással is járt, ez pedig még nagyobb dunaszerdahelyi fölényt ígért a második játékrészre. A ghánai támadó pályára lépését követően szinte rögtön gólt fejelhetett volna, Fábry pontrúgása után azonban a felső léc megmentette a góltól a vendégeket.

Ezt követően is egyre nagyobb nyomás alatt volt a zsolnai kapu, ami az 59. percben már gólt eredményezett, Divkovič passza az ötösön belül megtalálta Sharanit, a ghánai támadó pedig megszerezte a vezetést a hazaiaknak.

A 20 esztendős ghánai szélső támadó első bajnoki gólját szerezte a Fortuna Ligában.

A vendégek nem nagyon tudtak komoly egyenlítési lehetőségeket kialakítani, csupán elvétve jutottak el Jedlička kapujáig. A sárga-kékek több alkalommal is növelhették volna előnyüket, a 70. percben Kalmár próbálkozását hárította nagy bravúrral a zsolnai hálóőr.

kalmar.jpg
Fotó:  dac1904.sk

A Slovan elleni rangadóhoz hasonlóan a szurkolók kiváló hangulatot teremtettek ezúttal is. "Az éjjel soha nem érhet véget!" – énekelte a B-közép.

A mérkőzés 77. percében Schäfer András kapott egy remek passzt, a zsolnai védő azonban csak szabálytalanul tudta megállítani, ami után a játékvezető, némi fáziskéséssel is, de megadta a büntetőt a sárga-kékeknek. A megítélt büntetőt a hazaiak csapatkapitánya, Kalmár Zsolt váltotta gólra, ami szezonbeli kilencedik találta volt.

A sárga-kékek a mérkőzés utolsó tíz percében sem vettek vissza biztos előnyük tudatában és egy közönségszórakoztató játékkal próbálták kiszolgálni remek szurkolóikat. A MOL Aréna közönsége az idei szezonban utoljára felállva tapsolt, megköszönve a fiúknak a mai remek teljesítményt.

A DAC győzelmével egy pontra megközelítette a Zsolnát az ezüstéremért folytatott csatában. A sárga-kékek az utolsó fordulóban a Rózsahegy otthonában lépnek pályára, míg a Zsolna a nagymihályiakat fogadja.

Fortuna Liga felsőházi rájátszás, 3. forduló:

FC DAC 1904 - MŠK Zsolna 2-0 (0-0)

MOL Aréna, Dunaszerdahely, 5747 néző, v.: Kraľovič

Gólszerzők: Sharani (59.), Kalmár (78., büntetőből)

Sárga lapok: Divkovič (13.) ill. Bernát (56.)

DAC: Jedlička - Blackman (Sharani 46.), Malý, Kružliak, Davis - Schäfer, Njie, Kalmár, Balić - Divković (Šimčák 81.), Fábry (Mendez 90+1.).

Zsolna: Petráš – Vallo, Kopas, Minárik, Sluka – Gono, Bernát, Fazlagikj (Myslovič 66.)  – Ďuriš, Kurminowski (Paur 66.), Iľko (Kaprálik 77.)

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.