2024. július 12., 21:05

A DAC legyőzte az ETO-t, a sárga-kékek 15 esztendős tehetsége is betalált

A nyári felkészülés során harmadik mérkőzését játszotta a DAC. A sárga-kékek Világi Oszkár klubtulajdonos másik futballegyesületével, az ETO FC Győrrel mérkőztek meg a MOL Akadémián. A találkozón a héten első profi szerződését aláíró mindössze 15 esztendős Bősze Levente is betalált.

Bősze Levente
Bősze Levente 15 évesen talált be
Fotó: dac1904.sk

Tovább folytatódott a felkészülés a Konferencia Liga második selejtezőkörére készülő DAC-nál, miután a csallóközi együttes pénteken partnerklubjával, az ETO-val mérkőzött meg a MOL Akadémián. A sárga-kékek megszerezték első győzelmüket harmadik felkészülési mérkőzésükön, miután a bécsi Austria elleni döntetlen és a Vyškov elleni vereség után a Győri ETO-t már legyőzték.

Mint ismert, a győriek az új bajnoki idényt már az NB I-ben kezdhetik meg Borbély Balázs vezetésével. A Világ Oszkár tulajdonába tartozó ETO első próbálkozásra feljutott a sikeres csallóközi üzletember vezetésével és kilenc év után szerepelhet újra az élvonalban a Győr.

A MOL Akadémián megrendezett összecsapáson a DAC spanyol mestere hat magyar játékosának is lehetőséget adott, Csinger Márk, Vitális Milán és Damir Redzic a kezdőben kapott lehetőséget, míg Almási László, Tuboly Máté és Bősze Levente csereként lépett pályára.

Vitális Milán
Vitális Milán korábbi csapata ellen
Fotó:  dac1904.sk

A találkozón a sárga-kékek birtokolták többet a labdát, de Ramadan és Anton helyzetéből egyik gárda sem tudta megszerezni a vezetést. A találkozó első gólja az első játékrész hajrájában született meg, Damir Redzic révén, akinek még a felkészülés során eldőlt a sorsa és végleg Dunaszerdahelyre igazolt, miután a sárga-kékek kivásárolták élő szerződéséből a Fraditól.

Fordulást követően mindkét csapatban több csere is történt, Borbély Balázs együttese pedig aktívabb lett, amit góllal koronáztak meg a 70. percben – az előző szezon gólgyárosa, Bumba révén.

A második játékrész hajrájában a DAC ismét megszerezte a vezetést, a mindössze 15 esztendős Bősze Levente révén. A sárga-kékek ifjú tehetsége remek hetet tudhat maga mögött, hiszen a héten első profi szerződését írhattá alá Dunaszerdahelyen, amit az ETO ellen egy győztes góllal koronázott meg.

A DAC legközelebb már a főpróbát tartja a horvát élvonalban érdekelt Eszék ellen. A találkozóra jövő héten csütörtökön a MOL Arénában kerül sor. Az azt követő héten pedig már tétmérkőzés vár a sárga-kékekre a Konferencia Liga második selejtezőkörében, az ellenfél kilétére jövő héten derül fény a Sheriff Tiraspol és Zira kettőse közül.

A DAC első bajnoki mérkőzésére az FC Kassa otthonában kerül sor július 28-án vasárnap.

Felkészülési mérkőzés:

FC DAC 1904 – ETO FC Győr 2-1 (1-0)

MOL Akadémia, Dunaszerdahely, 200 néző

Gólszerzők: 43. Redzic, 83. Bősze, ill. 70. Bumba

DAC: Popović - Csinger, Kacharaba (46. Kaša), Brunetti - Yapi, Dimun (46. Herc), Vitális (61. Tuboly), Andzouana (46. Mendez) - Redzic (61. Almási), Trusa (46. Dolček), Ramadan (61.
Bősze)

ETO: Petráš (61. Gyurákovics) - Vera (46. Vianna), Boldor (46. Tóth), Keresztes (61. Krpic), Csontos (46. Marcu) - Vingler (46. Diarra), Szépe, Anton (76. Boschilia), Bumba - Škvarka, Lukić (46. Farkas).

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.