A DAC két góllal nyert a sereghajtó Kassa otthonában és az élre állt
Hétköznapi bajnokival folytatta szereplését a szlovák labdarúgó-bajnokságban (Niké Liga) a DAC labdarúgócsapata. A sárga-kékek rangadóján ezúttal idegenben, az FC Kassa otthonában léptek pályára Branislav Fodrek tanítványai.
A Niké Liga második fordulójából elhalasztott Kassa–DAC mérkőzést szerda este pótolták.
A sárga-kékek rangadóján a DAC jó formában érkezett Kassára, hiszen a csallóközi együttes a tabella élmezőnyéhez tartozik, míg a többségi magyar tulajdonban lévő FC Kassa kilenc fordulót követően nyeretlenül a liga sereghajtója volt. A kassaiak az elmúlt négy fordulóban mindössze egy pontot szereztek, legutóbbi bajnokijukon döntetlent játszottak az újonc Eperjessel.
A DAC egy esetleges kassai győzelemmel akár ideiglenesen a tabella élére is ugorhatott volna. A vezetőedző a hétvégi, Komárom elleni mérkőzéshez képest több helyen is változtatott: visszatért a kezdőbe a sérüléséből felépülő Herc, valamint Kacharaba is. Szlovák sajtóértesülések szerint egy újabb kassai kudarc akár Roman Skuhravý állásába is kerülhetett volna.
A Kassa jól kezdte a találkozót és a hatodik percben először a hazaiak próbálkoztak, Čerepkai azonban a kapu fölé lőtt. Négy perccel később már a DAC szerb kapusának Popovićnak is bravúrra volt szüksége, miután Magda próbálkozását védte. Az első negyedóra végén ismét a DAC kapusának kellett védenie, ezúttal a hosszú sarokra érkező labdát tolta ki Popović. Az első negyedórában egyértelműen a hazaiak játszottak jobban és közel is jártak a gólhoz.
A hazaiak játékosa, Kakay nagy kedvvel futballozott és komoly veszély jelentett a vendégek védelmére. A 19. percben már a sokadik hazai lehetőség maradt ki, ezúttal is Magda vette célba Popović kapuját, de ezúttal is célt tévesztett. Az első játékrész első felében a DAC sok hibát vétett és több labdát is elszórtak a csallóköziek, egy ilyen hiba után a 24. percben Miljanić is helyzetbe került, de ő sem tudta góllal befejezni az akciót.
Az első félóra végéhez közeledve az első dunaszerdahelyi kapuralövési kísérletet a DAC csapatkapitánya Herc jegyezte, de próbálkozása könnyed csemege volt Kirának. Pár perccel később Ramadan is helyzetbe került egy kontra után, de ezúttal is Kira volt a végállomás. Az első félórát Ouro lövése zárta, de ebből sem született gól.
A 33. percben újabb nagy kassai lehetőség maradt ki, ezúttal is Miljanić került helyzetbe, de Popović nagyot védett és megmentette csapatát a góltól. Négy perccel a szünet előtt a DAC megszerezte a vezetést, miután Redzic labdájából Đukanović gyönyörű gólt szerzett, ami a hónap góljára is esélyes lehet. A montenegrói támadó hatodik gólját szerzete a Niké Ligában, amivel vezeti a góllövőlistát. Az első félidő legvégén egy szép támadás után a DAC csapatkapitánya, Herc duplázta meg csapata előnyét Ouro passzából, ez pedig a félidei eredményt is jelentette.
A második félidőre Skuhravý kettőt is cserélt, amelyek főként a háromfős védelem összeállításában jelentkeztek. Az 53. percben Ramadan tette próbára a hazai védelmet, de Kira megoldotta a helyzetet. A hazaiak mindent egy lapra feltéve próbáltak gólt szerzeni, de a kassai támadójátékban akadozott az összhang. A 76. percben Ramadan ugratta ki Gaguát, aki ziccerben a kapufát találta el. Nyolc perccel a vége előtt Rehuš beadása után Čerepkai szépíthetett volna, de fejese a kapus kezében landolt. A 86. percben Rehuš került nagy helyzetbe, de az utolsó pillanatban a védők megállították. Rögtön ezután az ő szögletéből Perišić fejelt kapu mellé.
Mivel a mérkőzés végéig a nézők már nem láthattak gólt, a bepótolt találkozó vendégsikerrel, kétgólos dunaszerdahelyi győzelemmel zárult. A DAC győzelmével ideiglenesen a tabella élére állt, míg a Kassa öt mérkőzése nem tudott nyerni a Niké Ligában és maradtak a tabella utolsó helyén.
Niké Liga, a 2. fordulóból elhalasztott mérkőzésen:
FC Kassa – DAC 1904 Dunaszerdahely 0-2 (0-2)
Kassai Futballaréna, Kassa, 2182 néző, v.: Dzivjak - Poláček, Straka
Gólszerzők: 41. Djukanović, 45. Herc
Sárga lapok: 21. Tuboly
Kassa: Kira - Teplan (71. Perišić), Krivák (K) (46. Gallovič), Kružliak (46. Goljan) - Kakay, Zsigmund, Kovács (71. Domik), Jakúbek, Magda - Miljanič (61. Rehuš), Čerepkai
DAC: Popović - Kapanadze, Kacharaba, Nemanič, Modesto - Ouro, Tuboly, Herc (C) (60. Udvaros), (61. Sylla) - Redzic (60. Gruber), Djukanović (68. Gagua), Ramadan (80. Blažek)