A DAC játékosa számára a hit a remény fénye
A sárga-kékek védője, Ľubomír Šatka kiváló teljesítményt nyújt a csallóközi csapatban, így nem meglepő, hogy a szlovák válogatottba is bekerült. Az elmúlt év viszont a sikerek mellett az ősszel nehezebb heteket is hozott a játékos életébe, amelyből viszont gyorsan sikerült kilábalnia. Ebben a hit is segítségére volt.
Milyen környezetben teltek gyermekéveid?
Lakótelepi körülmények közt nőttem fel, az iskola után sarokba dobtuk az iskolatáskát, lementünk a barátokkal a lakóház elé és különböző sportokat űztünk: focit, hokit, pingpongot, úgyhogy szuper gyermekkorom volt. Szinte minden barátom fociedzésre járt, tehát megmondtam édesanyámnak, hogy szeretném én is megpróbálni. A tanulást a sporttal összhangba hozni az alapiskolában még egyszerű volt, de később, amikor középiskolás lettem és külföldre kerültem, már bonyolódott a helyzet. Angliába tulajdonképpen 16 éves koromban kerültem ki s eleinte valóban nehéz volt beilleszkednem, hiszen minden új volt számomra: új környezet, új nyelv. Egy olyan angol családnál laktam, amelyik együttműködik a klubbal. Ők gondoskodtak rólam, kicsit furcsa volt számomra, hogy náluk vagyok, de remek emberek voltak, akik segítettek a kezdetektől és foglalkoztak velem. S tényleg óriási pozitívum volt, hogy belekóstolhattam a világszínvonalú, nagy futball világába, a Premier League kispadján lehettem, kitűnő játékosok mellett tanulhattam.
Hogyan látod a szlovákiai futball lehetőségeit, legalább részben megközelítheti az angliai színvonalat?
Nehéz valamit is mondani ezekről a lehetőségekről, amikor persze mindannyian tudjuk, hogy a világban és a futballban is a pénz, az anyagiak uralkodnak, miközben látjuk, hogy Szlovákiában sok olyan klub van, amely ilyen problémákkal küszködik. Angliában ezek a klubok hatalmas pénzeket kapnak a televíziós jogokból kifolyólag is, s ott vannak a gazdag klubtulajdonosok az arab országokból. Ezért nehéz összehasonlítani mindezeket.
Milyen ismereteid voltak a DAC-ról, mielőtt ide érkeztél? Milyen hosszan tartott a beilleszkedés?
Dunaszerdahelyről azoktól szereztem információkat, akik ott játszottak, valamint a máriatölgyesi és az ifiválogatottban játszó fiúktól. A beilleszkedés az egész első téli felkészülésen keresztül tartott, amikor Törökországban készültünk, mivel akkor még nem nyújtottam olyan teljesítményt, amilyent elképzeltem és elvártam volna magamtól. Aztán az edző mindjárt az első, ligában játszott mérkőzésektől kezdődően bizalmat adott nekem, s visszanyertem az önbizalmat, amely még hiányzott belőlem, amikor visszatértem Angliából.
Hogyan tetszik neked Dunaszerdahely és Dél-Szlovákia ezen része? Tudtad, hogy ez nemzetiségileg vegyes terület, ahol jobbára magyarul beszélnek?
Dunaszerdahelyen jól érzem magam, a lakosok számát és nagyságát tekintve is hasonló ez a város Máriatölgyeshez, ahol felnőttem. Természetesen különleges ez a klub, csakúgy mint a város. Tudomásom volt arról, hogy itt főleg magyarul beszélnek, de még nem találkoztam olyasmivel, hogy valakinek problémát okozott volna, hogy szlovákul kommunikáljon velem, sem más hasonló gondom nem adódott.
Milyen a kapcsolatod a DAC szurkolóival? Nálunk magyarul folyik a drukkolás. Nem jelentett ez számodra kezdetben problémát? Biztosan ismersz már néhány magyar kifejezést, vannak kedvenceid?
Úgy gondolom, hogy a szurkolókkal való kapcsolatom nagyon jó. Amint megérkeztem Dunaszerdahelyre, már sokan írtak nekem közülük, szép üzeneteket kaptam, s ugyanígy a meccsek előtt vagy után sokan írnak nekem. Amikor nehéz időszakon mentem keresztül, akkor is támogattak, amiért rendkívül hálás vagyok. Kezdetben úgy éreztem, mintha mindig külföldön játszanék, s nem értettem, mit skandálnak a lelátókon. Már két éve itt vagyok és ismerem a szurkolók buzdításait, a klub himnuszát és azokat a rigmusokat, amelyeket akkor használnak, amikor győz a csapat.
A kitűnő teljesítmények mellett ősszel nehéz pillanataid is voltak a pályán és az életedben... Sokan imádkoztak érted, hogy ki tudj ebből a helyzetből kerülni, szorítottak neked. Ám voltak olyanok is, akik nem bíztak benned.
Az életem legnehezebb szakasza volt, mivel lelki szempontból elég rossz állapotban voltam azt követően, ami történt... Hálás vagyok azokért az emberekért, akik körülöttem voltak: a családomért, barátaimért, csapattársaimért, akik hihetetlenül sokat segítettek, a szurkolókért, akik üzeneteket írtak, kifejezve abban támogatásukat. Ugyancsak szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik imádkoztak értem. Valamennyien segítettek, hogy visszakerülhessek oda, ahol azelőtt voltam, főleg lelki szempontból.
Véleményed szerint a hit és az ima segíthet a sportolóknak? Az élet mely értékeit tartod fontosnak?
Már kiskorom óta az Istenben való hitre tanítottak, templomba is jártam és amikor Angliába mentem, az iskola mellett prioritásaim közé tartozott, hogy felkészüljek a bérmálkozásra, amit még Szlovákiában kezdtem el. Manapság is sok sportolót látunk, aki imádkozik a mérkőzések előtt is, s mindenkinek megvan a maga hite. Azt gondolom, hogy a hit a remény fénye számunkra, amelyre ráhagyatkozhatunk, amelyben a nehéz helyzetekben bízhatunk, s amelynek életünkben mindent köszönhetünk.
Már kiskoromtól kezdve sok emberre felnéztem, de az utóbbi időben különösen lenyűgözött egy bokszoló, Tyson Fury története, akire már néhány évvel ezelőtt felfigyeltem. Két évre eltűnt a színről, ami a sportot illeti, mentális és pszichikai problémákkal küszködött, teljesen a padlóra került, az alkohol és drogok rabságában élt. Azt is bevallotta, hogy öngyilkossági szándéka is volt már, miközben feleségével több gyermeket neveltek. Mégis erős akarata és a hozzá közelálló emberek révén sikerült kikerülnie ebből a helyzetből. Láthattuk, hogy néhány héttel ezelőtt hogyan bokszolt Wilder ellen. Azt a mérkőzést egyértelműen meg kellett volna nyernie, de a bírók "elkaszálták", és a meccs döntetlenül végződött. Egyértelműen győzelmet érdemelt volna, noha a bírók ezt másként látták. Ennek ellenére ez számomra a sport történetének egyik legnagyobb comeback-je volt. Fantasztikus, amit véghezvitt, s ahogy meglátta az élet szépségét, az csodálatraméltó.
Milyen üzenetet küldenél a fiatal szurkolóknak? Mire törekedjenek az életben és mitől óvakodjanak, ha pozitív célokat szeretnének elérni?
Minden embernek már kiskorától van valamilyen álma, s én azt mondanám, hogy követnünk kell azt az álmot, mert az élet rövid és be kell teljesítenünk álmainkat. Legyünk mindig közel a családunkhoz és fogadjuk meg a jó tanácsokat! Legyünk elsősorban jó emberek és hassunk pozitívan erre a világra, hagyjunk magunk után valami jót, varázsoljunk mosolyt az emberek arcára! Sok negatív hatást észlelünk magunk körül, akár a tévében az interneten, a médiában, s gyakran a barátaink is rossz irányba befolyásolhatnak minket. Igyekezzük elkerülni ezeket a dolgokat és kövessük az álmainkat!
