2020. december 2., 18:05

A DAC ellen tört meg a Szered kilencmeccses nyeretlenségi sorozata

A szlovák élvonalbeli bajnokság (Fortuna Liga) 12. fordulójából elhalasztott mérkőzésen a dunaszerdahelyi DAC idegenben a Szered otthonában lépett pályára szerda este. A novemberi mérkőzés a szerediek koronavírusos fertőzése miatt maradt el, mivel nem tudtak elegendő játékossal kiállni a DAC ellen.

Fotó: TASR

A sárga-kékek számára komoly téttel bírt a találkozó, hiszen annak a tudatában léptek pályára Kalmárék, ha a Szered ellen legalább egy pontot szereznek, ismét a tabella élére állnak, győzelem esetén pedig három ponttal megléphettek volna a Slovan elől.

A Szered azonban egy roppant kellemetlen ellenfélnek bizonyult, hiszen Lérant Péter csapata komoly hullámvölgyben van, a mérkőzést megelőzően kilenc bajnoki óta nem tudtak győzni. Bernd Storck kezdőjében ezúttal is lehetőséget kapott Sebástián Nebyla, valamint bekerült az eltiltott Dominik Kružliak helyére Danylo Beskorovainyi. A DAC sorozatban negyedik idegenbeli győzelmére készült.

A dunaszerdahelyi együttes a mérkőzés első percétől kezdve komoly labdabirtoklási fölényben volt, ez azonban helyzetekben nem mutatkozott meg. Az első komoly gólszerzési lehetőség a Szered előtt adódott, a hazaiak felvidéki játékosa, Iván Alex került ziccerbe egy beadás után, amit azonban nem tudott Jedlička kapujába helyezni. Az első negyedórában a DAC pontrúgások után veszélyeztetett, de ezekből sem tudtak komoly gólszerzési lehetőséget kialakítani a sárga-kékek.

A mérkőzés 20. percében ígéretes helyről végezhetett el szabadrúgást a csallóközi együttes, ami csapatkapitányuknak, Kalmárnak, mint tudjuk, nem távolság. A magyar válogatott futballista meg is találta a rést a sorfalban, azonban Yakubu eszén már nem sikerült túljárnia, miután a szeredi hálóőr bravúrral tolta szögletre Kalmár lövését.

A folytatásban is sárga-kékek előtt akadtak lehetőségek, a 27. percben újabb veszélyes pontrúgás után adódott dunaszerdahelyi helyzet, Kalmár pontrúgása után Beskorovainyi csúsztatása a kapufán csattant, majd két perccel később Blackman passza után Nebyla lövését fogta Yakubu.

A 36. percben egy erősen büntetőgyanús szituáció után Nebyla esett el a tizenhatoson belül, azonban Peter Ziemba sípja néma maradt, Kalmár hiába reklamált erőteljesen az esetet követően, a játékvezető nem adta meg a büntetőt. Hiába akadt több gólszerzési lehetősége is a DAC-nak az első játékrészben, nem sikerült gólra váltania ezeket.

Szünetről visszatérve a Szered a második félidő első gólszerzési lehetőség kihasználta, Iván Alex szöglete után Morong szerezte meg a vezetést a szeredieknek. A bekapott gól után a dunaszerdahelyiek komoly nyomás alá helyezték a Szered kapuját.

A 68. percben Kalmár tört be a tizenhatoson belülre, majd a földre került, a hazaiak ezt nem nézték jó szemmel és a magyar válogatott játékosnak rontottak. Kisebb kakaskodás alakult ki az esetet követően, ami után Lačný a földre taszította Kalmárt, ami után a játékvezető kiállította a szerediek játékosát.

A kiállítás után rengeteg szabálytalanság szakította félbe a folyamatos játékot, így nem sok esélyük volt az egyenlítésre a sárga-kékeknek.

Négy perccel a vége előtt Ramirez gólba tartó bombáját a felső sarokból tolta szögletre óriási bravúrral Yakubu.

A hajrában nagyon szorongatott a DAC, de az egyenlítés nem jött össze, ezzel nem sikerült visszaelőzni a Slovant a tabellán. A DAC szezonbeli második vereségét szenvedte el, a Szered kilenc nyeretlen bajnoki után győzött ismét a bajnokságban.

Fortuna Liga 12. fordulójából elhalasztott mérkőzésen:

ŠKF Szered – FC DAC 1904 1-0 (0-0)

FC ViOn Štadion, Aranyosmarót, zárt kapuk mögött, v.: Ziemba

Gólszerzők: Morong (47.)

Sárga lapok: Bušnja (51.), Mečiar (66.), Morong (90+1.) ill. Kalmár (51.), Blackman (57.), Nicolaescu (79.)

Kiállítva: Lačný (69.)

Szered: Yakubu - Morong, Michalík, Djiby Ba, Mečiar (Jureškin 79.) - Adekuoroye, Tatranský (Potoma 70.) - Iván (Slaninka 79.),  Šumský (Bae 70.), Bušnja (Duranski 90+6.) - Lačný

DAC: Jedlička - Blackman, Müller, Beskorovainyi (Sharani 86.), Davis – Nebyla (Nicolaescu 62.), Schäfer, Balić - Divković (Andzouana 90+5.), Ramirez, Kalmár

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.