2024. április 24., 09:27

A DAC egykori csatára lőtte a Magyar Kupa döntőjébe a Paksot

A bajnokság harmadik helyén álló Paks gárdája jutott elsőként a MOL Magyar Kupa fináléjába, miután kedd este hátrányból fordítva legyőzte a kiesőjelölt Kisvárda csapatát.

Hahn János
Hahn János, a DAC egykori csatára volt a Paks nyerőembere
Fotó: mlsz.hu

Egy kupadöntővel szerette volna megmenteni szezonját a Kisvárda, amely a bajnokságban szinte reménytelen harcot vív a bentmaradásért. A várdaiak a bajnokságban harmadik helyen álló Paks otthonában szerették volna kivívni a továbbjutást.

A hazaiak aktívan kezdték az elődöntőt, előbb Tóth Barna lövése kerülte el a kaput, majd Sillye próbálkozása sem volt elég pontos. Az első negyedóra végén a Kisvárda is helyzetbe került, egy szép akció végén Spasic lőtt fölé. Pár perccel később már a várdaiak örülhettek gólnak, miután Körmendi bal oldali szögletét 6 méterről fejelte a bal felsőbe Matic, ezzel meglepetésre a vendégek kerültek előnybe.

A házigazda a Paksnak mindössze hat percre volt szüksége az egyenlítő gólhoz, a DAC egykori támadója Hahn János passzolt Papp Kristófhoz, aki nem hibázott és laposan a bal alsóba lőtt.

Lendületben maradt a Tolna vármegyei alakulat, ennek következményeként bő 10 percig szinte csak a várdai térfélen zajlott a játék, a vendégeknek nagy erőt kellett mozgósítani védekezésben. A szünetig újabb gól viszont már nem esett, az egyenlő állás nagyjából igazságosnak volt mondható.

Szünetről visszatérve a házigazda paksiak remekül indították a második játékrészt, miután Hahn János lépett ki Tóth Barna nagyszerű kiugratásával és 12 méterről könnyedén gurított a kapuba a kimozduló kapus mellett, ezzel már a hazaiak voltak előnyben.

A folytatásban a várdaiak nagyot küzdöttek az egyenlítő találatért, de mindkét csapat egyre pontatlanabbá vált és sok szabálytalanság is jellemezte a játékot. A Paks csapatában a lakszakállasi Kovács Krisztián csereként lépett pályára, a 71. percben. A vendégeknél pedig a DAC-tól Kisvárdán kölcsönben szereplő Balogh Norbert számára csak pár perc jutott, mivel a 84. percben lépett pályára.

A Kisvárda nagyon közel került az egyenlítéshez a 91. percben Mesanovic nagyszerű lövéssel a keresztlécet találta el, a várdaiak előtt viszont több lehetőség már nem adódott, így búcsúztak a kupából.

A Paks 2022 után másodszor játszhat döntőt a kupasorozatban, akkor a Ferencváros volt a tolnaiak ellenfele a döntőben, akkor a Fradi 3-0-ra győzött. Könnyen lehet, hogy ismét összejön a Fradi-Paks a fináléban, ugyanis a 35-szörös újdonsült magyar bajnok, szerda este a másodosztály listavezetőjével a Nyíregyházával mérkőzik meg a döntőbe jutásért.

MOL Magyar Kupa, elődöntő:

Paksi FC - Kisvárda Master Good 2-1 (1-1)

Paksi FC Stadion, Paks, 1798 néző, v.: Erdős

Gólszerzők: Hahn (53.), Papp (27.), ill. Matic (21.)

Sárga lapok: Tóth (58.), Vécsei (70.) ill. Melnyk (8.), Jovicic (55.), Mesanovic (57.), Ötvös (64.), Lippai (87.)

Paks: Szappanos – Vas, Kinyik, Lenzsér, Silye (Kovács K., 71.) – Osváth, Windecker (Mezei, 71.), Papp, Vécsei (Balogh B., 80.), Hahn (Böde, 86.) – Tóth B. (Haraszti, 80.). Vezetőedző: Bognár György

Kisvárda: D. Petkovics – Cipetic, Lippai, Jovicic, Körmendi (Balogh N., 84.) – Matic, Makowski (Ötvös, 62.), Melnik (B. Nikolov, 73.) – Navrátil (A. Filipovic, 73.), Mesanovic, Spasic (Camaj, 62.). Vezetőedző: Feczkó Tamás

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.