A DAC egy fordulatos, gólzáporos meccsen diadalmaskodott Zemplénben
A Niké Liga 12. Fordulójának szombati játéknapján a harmadik helyen álló DAC idegenben lépett pályára a zempléni Nagymihály otthonában. A csallóközi együttes egy korai góllal ugyan megszerezte a vezetést, de a zempléniek gyorsan válaszoltak.
A Zsolna elleni hazai vereséget követően a szezon leghosszabb túrája várt a DAC-ra, hiszen Branislav Fodrek együttese a bajnokság legkeletibb csapatának, a Nagymihálynak az otthonában lépett pályára. A dunaszerdahelyiek vezetőedzője több változtatást is eszközölt az előző bajnokihoz képest: a kezdőből ezúttal kimaradt Ramadan és a csapatkapitány, Herc, helyüket Udvaros és Sylla vették át, míg Modesto helyett Mendez kapott lehetőséget a kezdő tizenegyben.
A 10. percben a zempléniek előtt adódott egyenlítési lehetőség, ám Taylor-Hart lövését Popović bravúrral, lábbal védte. Nyolc perccel később a DAC montenegrói gólvágója, Đukanović is közel járt a gólhoz, de hiába próbálta eltekerni a labdát a hazai kapus mellett, de Lukáč résen volt. A 20. percben viszont már nem volt kegyelem: Pauschek rossz passzát követően Ramos robogott el a jobb oldalon, középre adását pedig az Arsenal-nevelésű Ben Cottrell védhetetlenül lőtt Popović kapujába, kiegyenlítve ezzel az állást. A 23. percben a DAC nagyon közel járt a vezetés újbóli megszerzéséhez: Gruber szöglete után Bednár szerencsétlenül ért a labdához, ami a kapufáról pattant vissza – kis híján öngól született. Egy perccel később azonban majdnem a másik oldalon rezdült a háló, Udvaros labdavesztését követően Cottrell került ziccerbe, ám ezúttal nem tudta gólra váltani a lehetőséget.
Az első félóra elteltével Taylor-Hart próbálkozását Popović magabiztosan hárította. A játékrész hajrájában is a DAC irányította a játékot: a 38. percben Udvaros lövését védte Lukáč, majd nem sokkal a szünet előtt Đukanović fejesét is hatástalanította a hazai kapus. Az első félidőben több gól már nem esett, így a csapatok 1–1-es döntetlennel vonulhattak pihenőre.
Fordulást követően is folytatódott a jó iramú találkozó helyzetekkel mindkét kapu előtt A nagymihályiak jobban kezdték a második félidőt és a DAC védelmének megingását kihasználták, miután a szabadon hagyott Paulauskas egy lapos lövéssel megszerezte a vezetést, amit Popović nem tudott védeni. Két perccel később Đukanović került nagy ziccerbe, de a hazaiak kapusa nagyot védett, majd az ismétlést jócskán a kapu fölé küldte. A második félidőben is folytatódott az élvezetes mérkőzés sok helyzettel, a 49. percben Brosnan próbálkozását védte Popović, majd nem sokkal később Paulauskas lövése éppenhogy elkerülte a kaput. Az 55. percben újabb hazai lehetőség maradt ki, Taylor-Hart egyéni alakítása után egy csellel becsapta Redzicet és Tubolyt, majd lövése nem sokkal kerülte el a DAC kapuját.
Nem egészen egy perccel később már a vezetést is átvette a dunaszerdahelyi együttes: a cserejátékosok ezúttal is főszerepbe kerültek. Gagua passzát Ouro nem tudta kapura tenni, de a labda így lett tökéletes Ramadan számára, aki ziccerben nem hibázott, és a hálóba lőtt. A szír válogatott támadó később akár újabb gólt is szerezhetett volna, de próbálkozása ezúttal elgurult a kapu mellett. A hajrában a nagymihályiak próbáltak ugyan nyomást gyakorolni, ám Anton Šoltis cseréi sem hoztak áttörést — a DAC magabiztosan őrizte előnyét, és már nem engedte ki a győzelmet a kezéből.
A 88. percben a DAC büntetőhöz jutott, miután Zuberiu szabálytalanul szerelte Gaguát a tizenhatoson belül. A megítélt tizenegyest Đukanović magabiztosan a kapuba helyezte, ezzel végleg eldöntve a mérkőzést.
A dunaszerdahelyiek így fontos három pontot gyűjtöttek a tabellaszomszédok rangadóján, és négy ponttal elléptek a zempléniektől. A győzelemnek köszönhetően Branislav Fodrek együttese ideiglenesen felzárkózott a tabella második helyére.
Niké Liga, 12. forduló:
MFK Zemplén Nagymihály - FC DAC 1904 Dunaszerdahely 2-4 (1-1)
Városi Stadion, Nagymihály, 1153 néző, Choreň - Straka, Halíček
Gólszerzők: 20. Cottrell, 46. Paulauskas, ill. 6. Sylla, 68. Redzic, 70. Ramadan, 89. Đukanović
Sárga lapok: 65. Begala, ill. 41. Mendez, 70. Ramadan, 77. Đukanović
Nagymihály: Lukáč - Čurma, Bednár, Dzotsenidze, Pauschek (C) - Cottrell (75. Zubairu), Park (75. López), Ramos (66. Begala) - Brosnan (75. Hugo Ahl), Paulauskas, Taylor-Hart
DAC: Popović - Kapanadze, Kacharaba (C), Nemanič, Mendez (81. Modesto) - Gruber (63. Gagua), Tuboly (91. Herc), Udvaros (63. Ramadan) - Redzic, Djukanović, Sylla (63. Ouro)