2020. december 5., 13:24

A DAC a szeredi vereséget követően vissza akar térni a győztes útra

Újabb fordulóval folytatódik a zsúfolt decemberi program a szlovák élvonalban. A tabella második helyén álló dunaszerdahelyi DAC, a hétközi váratlan vereséget követően ezúttal hazai pályán mérkőzik a szezon eddigi meglepetése, az Aranyosmarót ellen.

Fotó: dac1904.sk
Váratlan vereség után...

Nem várt vereséget szenvedett szerdán a dunaszerdahelyi DAC a Fortuna Liga 12. fordulójának pótolt mérkőzésén. Bernd Storck együttese a Szered ellen szenvedett egygólos vereséget, a rendkívül sok szabálytalansággal tarkított összecsapáson és egy rendkívül rossz talajú pályán.

A sárga-kékek ezzel szezonbeli második vereségüket szenvedték el, három nappal a mérkőzés után is beszédtéma, ami a találkozón történt. A sárga-kékek azonban nem szeretnének foglalkozni Miloš Lačný kijelentéseivel, hanem a pályán mutatott teljesítménnyel kívánnak reagálni a Szered támadójának kijelentéseire.

A DAC-nak igen is helye van a Fortuna Ligában, hiszen idén is a csallóközi együttes a címvédő Slovan legnagyobb kihívója, ráadásul a legjobb szurkolótábor is Dunaszerdahelyen van.

A DAC-nak és a Slovannak egyaránt 35 pontja van, a pozsonyiak csupán jobb gólkülönbségüknek köszönhetően vezetik a tabellát.

A szezon meglepetése következik...

Kalmár Zsolték következő ellenfele a szezon kellemes meglepetése az Aranyosmarót. A marótiak 15. fordulót követően a nagyon előkelő negyedik helyen állnak, többek között megelőzve a Nagyszombat és Rózsahegy csapatát is. A vendégek húzóembere a bajnokság góllövőlistájának éllovasa, a 10 gólos Filip Balaj, akire mindenképpen érdemes odafigyelni, de továbbá kiemelendő a mindössze 22 esztendős középpályás, David Hrnčar teljesítménye is, aki az idei szezonban már négy gólt és hat gólpasszt is szerzett. Ráadásul a vendégek mestere, Ĺuboš Benkovský, a maga 31 évével a Fortuna Liga legfiatalabb edzőjének számít.

A sárga-kékek legeredményesebb játékosa az idei szezonban a csapatkapitány, Kalmár Zsolt, aki 9 gólja mellett három gólpasszt is kiosztott, de Ramirez is hat góllal és öt gólpasszal eddigi legjobb szezonját teljesíti a Csallóköz szívében.

Ez mind igaz a horvát tehetséges támadóra, Marko Divkovićra is, aki 8 gólnál és két gólpassznál jár az idei szezonban.

A két csapat az idei szezonban már összecsapott, akkor a DAC idegenben hátrányból fordítva a hajrában győzte le a ViOn-t. Ami a két csapat egymás elleni múltját illeti, a DAC legutóbbi 10 bajnoki összecsapásán nem kapott ki a marótiaktól, utoljára 2016 áprilisában tudott győzni a csallóközi együttes ellen a ViOn. Vasárnap a két csapat 29. alkalommal találkozik egymással az élvonalban, a ViOn utoljára 2013 augusztusában tudott három ponttal távozni a Csallóköz szívéből.

A felvidéki magyarok hétvégi programja az élvonalban

Hétközben némileg váratlanul érte a szlovák futballközönséget Geri Gergely távozása a Nyitra kispadjáról. A bodrogközi mester önszántából állt fel a nyitrai csapat kispadjáról, pedig csapata a tavaly gyengélkedés után idén erőn felül teljesített és a tabella harmadik helyén is álltak már a bajnokság kezdetén. A Nyitra immáron Galád irányítása alatt fogadja a Szenice csapatát.

Az előző forduló legjobbjának megválasztott Almási László csapata a Rózsahegy idegenben a sereghajtó Garamszentkereszt otthonában lép pályára.

Kilenc nyeretlen bajnoki után győzött ismét a Szered, Lérant Péter és Iván Alex csapatára újabb nehéz mérkőzés vár, hiszen a feketenyéki Tumma Gergelyt foglalkoztató Nagyszombat ellen lépnek pályára ideiglenes otthonukban a szerediek.

A kiesés ellen menekülő Nagymihály csapatára sem vár könnyű mérkőzés, mivel a tabella harmadik helyezettjét, a Zsolnát látják vendégül Zemplén fővárosában. A jó formában lévő Križan Richárd az előző fordulóban góllal segítette győzelemhez csapatát, amivel elmozdultak a trencséniek a kiesőzónából. A Trencsénre ezúttal komoly erőpróba vár, hiszen a címvédő Slovan otthonában lépnek pályára.

A Fortuna Liga 16. fordulója vasárnap este a DAC hazai bajnokijával zárul.

Fortuna Liga 16. Fordulójának teljes programja:

December 05., szombat:

FK Pohronie Garamszentkereszt – MFK Rózsahegy 14:00 (Huste TV)

ŠKF Szered – FC Szpartak Nagyszombat 14:00 (Huste TV)

MFK Zemplén Nagymihály - MŠK Zsolna 14:00 (Huste TV)

FC Nyitra – FK Szenice 14:00 (Huste TV)

ŠK Slovan – AS Trensén 17:00 (Dvojka, Huste TV)

December 06., vasárnap:

FC DAC 1904 – FC ViOn Aranyosmarót 15:00 (Orange Šport, Huste TV)

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.