A csehszlovák csapat a fináléig menetelt

A legenda szerint Benito Mussolini, Olaszország miniszterelnöke, nem nézte jó szemmel, hogy a FIFA az első vb helyszínéül Uruguayt szemelte ki. Az olaszokat tehát kárpótolták némileg az 1934-ben rendezett világbajnoksággal. Pályázó csupán kettő akadt, a svédek azonban visszaléptek a szavazás előtt.

A tornát május 27. és június 10. között rendezték Olaszország nyolc városában: Róma, Milánó, Nápoly, Bologna, Torino, Firenze, Genova és Trieszt. Mussoliniek óriási összegeket fektettek a szervezésébe, és elképzelhetetlennek számított, hogy ne a házigazdák nyerjék a vb-t.

Több érdekesség miatt is beírta magát a foci történelmébe a Campionato mondiale di calcio 1934. Ez volt az egyetlen világbajnokság, amelyen nem vett részt a címvédő és amelyre a rendezőnek is kvalifikálnia kellett magát, ugyanakkor ez volt az első vb, ahol már selejtezőket is tartottak.

Uruguay sértettségből nem vett részt a tornán, mondván, az európaiak sem vettek részt az elsőn. A dél-amerikai válogatottak többsége pedig attól is tartott, hogy egyes játékosaik az európai válogatottak színeiben fognak játszani, ezért szándékosan gyengébb csapatokat küldtek a tornára. A selejtezőkön 32 ország versengett a 16 részvételi helyért. A lebonyolítás is különbözött az előzőtől, csoportkörök helyett rögtön kieséses rendszerben küzdöttek a csapatok.

Az olaszok az 1927-30-as Európa-kupa-győzelem után az 1931-32-es kiírásban az osztrákok mögött a második helyen végeztek. Épp a legendás edző, Hugo Meisl által irányított Wundermannschaft volt a legnagyobb kihívója Vittorio Pozzo olaszainak. Emellett ott volt a Duna menti iskola másik két reprezentánsa, a magyar és a csehszlovák alakulat is.

A nyolcaddöntőket 27-én játszották, és az esélyesek vették az első akadályokat. A spnayolok a brazilokat, a svájciak a hollandokat, a németek a belgákat, a svédek pedig az argentinokat küldték haza.

A házigazdák 7:1-re lemosták az amerikaiakat, az osztrákok megszenvedtek a franciákkal, ugyanis csak hosszabbítást követően győztek 3:2-re, míg a csehszlovákok  az első vb-hez hasonlóan rengeteg magyarból álló román válogatottat múlták felül 2:1-re. A Nádas Ödön vezette magyarok, Sternberg László csapatkapitánnyal az élen, Egyiptomot ütötték ki 4:2-re.

A nápolyi mérkőzésen az aradi születésű Teleki Pál, a debreceni Bocskai csatára szerezte az első magyar gólt a 11. percben. A ferencvárosi Toldi Géza ezután kettőt rúgott a 27. és a 61. percben, az egyiptomiak közben Fawzi révén a 31. és a 39. percben egyenlítettek, a délvidéki Vincze Jenő (Bocskai) az 53.-ban szerzett ismét vezetést a magyaroknak.

A negyeddöntőket 31-én rendezték. A németek azokat a svédeket búcsúztatták, akiket Nagy József irányított. A csehszlovák válogatott a svájciakat küldte haza, míg az osztrákok Bolognában győzték le a magyarokat 2:1-re, Sárosi György büntetőből tudott csak szépíteni a 60. percben.

A játékosok a részrehajló bíráskodásról beszéltek, míg Nádasnak ez volt az utolsó meccse a válogatott élén. Az Olaszország-Spnayolország hosszabbítás után is 1:1-gyel végződött, ezért másnap megismételték, a második összecsapás a hazaiak 1:0-s győzelmét eredményezte. A 3-i elődöntők olasz-osztrák és csehszlovák-német konfrontációt hoztak.

Milánóban az olaszok 1:0-ra diadalmaskodtak, míg Rómában a csehszlovákok 3:1-re győztek Oldřich Nejedlý mesterhármasával. A Sparta támadója 5 góllal a torna gólkirálya lett. A 7-i bronzmeccsen aztán a németek 3:2-re győztek a Sindelar, Horvath, Bican, Zischek, Smistik, Viertl fémjelezte Meisl-gárda felett.

A döntőben az olaszok ismét megmutatták, hogy a Duna menti iskola másik képviselőjét is le tudják győzni. Pozzo az elsők között alkalmazta az emberfogás taktikáját a labdarúgásban, emellett technikás játékosai voltak, és néhányan dél-amerikai kötődéssel bírtak. A keretből öten voltak oriundik, vagyis dél-amerikai születésűek, de olasz felmenőkkel rendelkezők.

A legismertebb, Pozzo egyik meghatározó játékosa, a középfedezet, Luis Monti volt, aki négy éve még az argentinokkal szerepelt a döntőben. Karel Petrů csapata azonban jól játszott a döntőben. Antonín Puč a 71. percben szerzett vezetést az egy szlovákkal, a pozsonyi Štefan Čamballal felálló csehszlovákoknak.

A szintén argentin születésű Raimundo Orsi a 81. percben egyenlített, majd a hosszabbításban, a 95. percben a Bologna legnagyobb legendája, Angelo Schiavio állította be a 2:1-es végeredményt. A csehszlovákok kerete a Sparta és a Slavia játékosaira épült, a csapatkapitánya a Slavia kapusa, František Plánička volt.

Az ezüstérmes csapat tagja volt még az ipolysági születésű Daučík Ferdinand, aki edzőként Spanyolországban ért el sikereket, valamint a beregszászi Kalocsay Géza, aki később a magyar válogatottban is szerepelt. A világ labdarúgásának trónjára először ülhettek fel az olaszok, de nem utoljára.