2023. július 1., 17:36

A cseh bronzérmestől igazolt szlovák U21-es válogatott támadót a DAC

Amint arról a tegnapi nap folyamán beszámoltunk a DAC zempléni neveléssel erősíthet, Matej Trusa személyében. A Fortuna Liga előző idényének ezüstérmese pedig a mai napon hivatalosan is bejelentette a fiatal szlovák támadó megszerzését.

Matej Trusa
Fotó: dac1904.sk

Az cseb Viktoria Plzeň együttesétől érkezik a DAC negyedik nyári szerzeménye jelentette be a DAC hivatalos médiafelületén szombat délután. A dunaszerdahelyi sárga-kékek a Nagymihály korábbi játékosát Matej Trusát szerződtették, aki hosszútávú 2026-ig szóló szerződést írt alá a csallóközi együttessel, ami további egyéves opciót is tartalmaz. „Először is magam és a családom miatt nagyon örülök ennek a lépésnek

Köszönöm a DAC-nak a lehetőséget és már várom a pillanatot, amikor pályára léphetünk a csodálatos stadionunkban a kiváló szurkolótáborunk előtt.

Az átigazolásom picit hosszabb ideig húzódott, mert a Hradec csapatánál további egy évig volt érvényes a vendégjátékom, de a DAC már a múltban is szeretett volna megszerezni. Örülök, hogy harmadszor is kellettem a sárga-kékeknek, hálás vagyok emiatt. A legjobban az új csapattársaimmal való találkozást várom, az előző klubokból vagy a válogatottból már többüket is ismerem. Szintén várom az edzéseket, örülök a remek feltételeknek, Guľa vezetőedződnek és a szurkolóknak.

A Nagymihály színeiben a saját bőrömön tapasztaltam meg, milyen csodálatos hangulat uralkodik a DAC hazai mérkőzésein.

Rövidtávú célom, hogy mihamarabb beilleszkedjek a kollektívába” - jelentette ki a szerződése aláírását követően a DAC új szerzeménye.

Trusa a zempléni Nagymihály nevelése, 2022 februárjában igazolt a cseh Fortuna Ligában szereplő Viktoria Plzeň gárdájához, és rögtön cseh bajnoki címet ünnepelhetett a pilseniekkel. A zempléni tehetség 2019 és 2022 között a szlovák Fortuna Ligában 61 mérkőzésen 13 gólt szerzett. Trusa a legutóbbi idényben minden sorozatot tekintve 27 mérkőzésen lépett pályára és két gólt szerzett.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.