2021. július 3., 17:15

A cseh bajnoktól igazolt kapust a DAC

A dunaszerdahelyi sárga-kékek hivatalos honlapjukon jelentették be, hogy szerződtették a prágai Slavia 23 esztendős hálóőrét, Martin Vantrubát. A fiatal hálóőr két évre kötelezte el magát a csallóközi együtteshez, ő a DAC első nyári szerzeménye.

kapus
Fotó: dac1904.sk

Martin Vantruba a nagyszombati Lokomotíva neveltje, ahonnan tizenhat éves korában a Spartakhoz igazolt, majd fokozatosan a felnőttcsapat elsőszámú hálóőrévé küzdötte fel magát. A 2017/18-as szezonban komoly szerepe volt a nagyszombatiak bajnoki címében, hiszen 25 mérkőzés közül 11-en gólt sem kapott. Ezt követően a prágai Slaviába igazolt, ahonnan fokozatosan Zólyombrézón, Garamszentkereszten, Příbramban, legutóbb pedig a dán Nordsjaelland együttesénél szerepelt kölcsönben.

A szlovák Fortuna Ligában eddig 49 mérkőzésen védett, számol be a DAC legújabb szerzeményéről hivatalos honlapján.

Vantruba a szlovák utánpótlás-válogatottakban is szerepelt, folyamatosan tagja volt a 16-tól egészen a 21 éven alatti nemzeti csapatoknak. A klub bejelentése szerint, mivel Száraz Benjamin Nagymihályba távozik kölcsönbe, a klubnak mindenképpen keresnie kellett egy hálóőrt. Több fronton versenybe száll idén is a csallóközi együttes, ráadásul a DAC farmcsapatával és az ificsapattal is számolniuk kellett.

Nagyon boldog vagyok, hogy létrejött az átigazolás. A kapusedző Martin Raškával már hosszabb ideje kapcsolatban voltunk, de ez idáig nem sikerült nyélbe ütnünk a transzfert,

a klubok közötti tárgyalások is eléggé komplikáltak voltak. Szlovákiában a legjobb feltételekkel rendelkező klubhoz érkezem. Nagyon kellemesen meglepett az Akadémia, a stadion és maga a környezet színvonala. Pályafutásom elmúlt időszaka nem tartozott a legsikeresebbek közé, így személyes célom, hogy visszakerüljek a foci vérkeringésébe. Tisztában vagyok vele, hogy Dunaszerdahelyen naponta minőségi munkát végezhetek. Szeretnék folyamatosan javulni” – jelentette ki Martin Vantruba a klub hivatalos honlapjának.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.