2019. május 1., 11:50

A csapategységet dicséri az Ajax edzője

Elsősorban csapata egységes fellépését dicsérte Erik ten Hag, az Ajax vezetőedzője, miután kedden 1-0-ra legyőzték a Tottenham Hotspurt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén Londonban.

Erik ten Hag
Fotó: TASR/AP

"Fantasztikus teljesítményt nyújtottunk időnként oroszlánként küzdve, öröm volt látni ezt az akaratot és elszántságot" - kezdte összegzését a hollandok mestere. "Nyertünk, elégedettek vagyunk, de még csak félúton járunk. Csodálatos, ahogy mindenki együtt harcolt, és beleadta a maga részét a sikerbe" - tette hozzá.

A 15. percben a győztes gólt szerző Donny van de Beek úgy vélekedett, hogy főként az első fél órában kerekedtek az angolok fölé.

"Harminc percig mi irányítottunk, utána viszont keményen kellett küzdenünk. A második félidő igazi csatát hozott, hasonlóra számítok jövő héten odahaza a Johan Cruyff Stadionban is" - jelentette ki a 22 éves középpályás, akinek csapata a Real Madrid és a Juventus után újabb idegenbeli győzelmet aratott az egyenes kieséses szakaszban.

A Tottenham kispadján ülő Mauricio Pochettino azt emelte ki, hogy nem találták meg a játék ritmusát.
"Megfelelő volt a hozzáállásunk, de nem tudtunk mit kezdeni az ellenféllel. Az Ajax energikusabb és kezdeményezőbb volt, a bekapott gól pedig fájdalmas" - kesergett az argentin tréner, aki 57 év után vezette a londoni együttest a legrangosabb kontinentális kupa elődöntőjébe.

Pochettino ugyanakkor hozzáfűzte, a második félidőben mutatott játék alapján még van remény a visszavágóra, amelyet jövő szerdán rendeznek Amszterdamban.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.