2019. február 22., 12:25

A Chelsea-t kizárták a következő két átigazolási időszakból

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) a következő két átigazolási időszakból kizárta a Chelsea-t, amely így 2020 nyarán szerződtethet legközelebb új játékost.

chelsea--hazzard.jpg
Fotó: AFP

Pénteki indoklása szerint a FIFA azért büntette meg a londoni klubot, mert

29 esetben vétett a 18 éven aluli külföldi futballisták szerződtetésének szabályai ellen, illetve számos szabálytalanságot követett el a regisztrációs eljárásban.

A Kékeknek mellékbüntetésként 600 ezer svájci frankot (168 millió forint) is fizetniük kell, és a helyzet rendezésére három hónapot kaptak. 

A londoni klub fellebbezhet a döntés ellen.

A FIFA egyúttal az angol tagszövetséget is elmarasztalta, 510 ezer svájci frankos bírságot rótt ki rá, és hat hónapot adott arra, hogy tegye világossá, illetve rendezze a kiskorúak nemzetközi átigazolására vonatkozó szabályozását.

A nemzetközi szövetség hasonló érveléssel a Real Madridot és az Atlético Madridot is megbüntette 2016 januárjában. Előbbinek a nemzetközi Sportdöntőbíróságon sikerült elérnie a határozat felfüggesztését, utóbbinak viszont 2018 januárjáig érvényben maradt az átigazolásokból történt kizárása.

A Barcelonát 2014-ben hasonló okból szintén két idényre zárták ki az átigazolásból.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.