2020. december 25., 14:30

Priskin Tamás: A cél továbbra is a válogatottság

Priskin Tamás az elmúlt több mint egy évtized legkiemelkedőbb felvidéki magyar labdarúgója. Immár több mint hatvanszor ölthette magára a magyar nemzeti válogatott mezét, miközben a 2016-os Eb-csapatban is helyet kapott. Sőt, nagy szerepe volt a kijutásban is. Napjainkban a szlovákiai kitérő és a ferencvárosi szereplés után szeretett városában, Győrben, az ETO-val igyekszik az élvonalba kerülni.

Tizenhárom góllal sikeres őszt tudhat a magáénak. Minek köszönhető a kiváló góllövő forma?

Nagyon örülök, hogy sikerült gólokat szereznem, de ez a csapattársak érdeme is, nélkülük nem jött volna össze. Az pedig biztató, hogy érettebb focikorban is sikerül ilyen teljesítményt nyújtanom. Bízom benne, hogy az elkövetkező években sem állok le a góltermeléssel.

A csapatnak a táblázaton elfoglalt helyével ugyanakkor nem feltétlenül lehet elégedett. Miben kell javulnia az ETO-nak, hogy sikeresebb legyen a tavasz?

Sok játékos kicserélődött a nyár folyamán, és az új játékosok nagy része az ETO akadémiájáról került hozzánk. Ahhoz, hogy igazi csapattá váljunk, bizony időre van szükség. Sajnos rosszul kezdtük a szezont, de a végére már szép eredményeket értünk el. A helyezésünkön szeretnénk feltétlenül javítani. Természetesen nem mondtunk le a feljutásról, remélem az elkövetkező években sikerülni fog.

Hogyan értékeli a második vonal erősségét, amikor ön mellett egy másik válogatott ikon, Dzsudzsák Balázs is itt szórakoztatja a közönséget?

Kemény dió, mert nagyon kiegyenlített bajnokságról beszélhetünk, ahol nincsenek előre lefutott mérkőzések. Bárki győzhet bárki ellen. Nagyon örülök, hogy Balázzsal azonos bajnokságban szerepelhetek, és ez jó reklám a mérkőzéseknek is.

Külföldi és hazai sikerek után mennyire volt furcsa, hogy a második vonalban kell pontokat gyűjteni, s igazából a feljutás, nem a kupaszereplés a tét?

Nem volt furcsa, mert egy olyan klubhoz kerültem, amely az otthonom. Szeretném elérni a céljaimat, és ez motivál.

Egyik nyilatkozatában arról beszélt, hogy 34 évesen még nem mondott le a válogatottságról. Mi kell ön szerint ahhoz, hogy Marco Rossi behívja a nemzeti csapatba?

A legfontosabb, hogy a legfelső osztályban szerepeljek, és amennyiben ott is jól játszom, akkor van rá lehetőség. Az NB2-ből ennek nincs realitása. Mivel fizikálisan és mentálisan is rendben vagyok, így nem gondolkodom a befejezésen, és másfél éves szerződés köt a győri csapathoz. Ahogy azt már korábban is elmondtam, szeretnék még az ETO-val az NB I-ben futballozni és újra pályára lépni a magyar válogatottban.

Mit gondol a nemzeti tizenegy elmúlt időszakáról? Ismét sikerülhet maradandót alkotni az Eb-n, mint önöknek négy évvel ezelőtt?

Tiszta szívből örültem az újabb EB-továbbjutásnak. Nagyszerű csapat alakult ki egy nagyszerű edzővel, bízom a pozitív szereplésükben, szurkolok nekik.

Az elmúlt években a magyar és a szlovák élvonal legjobb csapatait ismerhette meg belülről is. Hogyan látja, mi a legfőbb különbség a két liga és annak topcsapatai közt?

A szlovák bajnokság mintha fizikálisan erősebb lett volna, de szerintem a két bajnokság színvonala hasonló. Mindkét csapat, amelyben játszottam, az adott ország bajnokságának meghatározó klubja, ahol a bajnoki cím megnyerése mellett az európai kupaszereplés volt a cél.

A válogatottak csatájában a szlovák csapat volt eredményesebb a selejtezőben, ami majdnem a magyar válogatott kijutásába került. Nem fekszik a szlovák foci a magyar játékosoknak?

Ez egy jó kérdés. Úgy érzem, hogy inkább nem volt szerencséje a nemzeti tizenegynek, ezért nem sikerültek a párharcok, de a jó csapatszellemnek és az eredményes játéknak köszönhetően a selejtezőben kiharcolták a fiúk az Eb-n való részvételt.

Egyre több felvidéki játékos jelenik meg a magyar bajnokságban is. Kapcsolatban van valamelyikükkel?

Örülök, hogy sok felvidéki játékos játszik Magyarországon. Nálunk a csapatban is többen vagyunk, ami jó érzéssel tölt el. Ez egyben azt is jelzi, hogy tehetségből nincs hiány a Felvidéken.

Hogyan fogja tölteni a karácsonyi ünnepeket?

Az ünnepeket a szokásokhoz méltóan családi körben fogjuk tölteni, természetesen figyelve az előírások betartására, s ügyelve egymás egészségére, mert most ez még fontosabb mindannyiunk számára.

Mit üzenne a felvidéki rajongóinak és lapunk olvasóinak?

Minden kedves olvasónak és felvidéki focikedvelőnek áldott karácsonyi ünnepeket, jó egészséget és nagyon boldog új évet kívánok.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2020/52. számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.