2024. január 21., 17:13

A Bundesligán belül váltott klubot a magyar válogatott kulcsembere

A magyar válogatott alapemberének számító Szalai Attila a Bundesligán belül váltott klubot és fél évre vendégjátékra távozott a Hoffenheim együttesétől. A 26 esztendős védőnek magyar válogatott csapattársa is lesz új klubjánál.

Szalai Attila
Fotó: Ondík Gábor archívuma, scfreiburg.com

A Bundesligában szereplő Hoffenheim együttese fél évre kölcsönadta a Sallai Rolandot is foglalkoztató Freiburg együttesének Szalai Attilát.

A 26 esztendős védő 2023 nyarán igazolt a német Bundesligába a török Fenerbahce csapatától.

Szalai a Bundesliga őszi idényében csupán négy bajnokin jutott szóhoz, valamint egy Német Kupa mérkőzésen játszott.

A Freiburgnak azért van szüksége Szalaira, mert jelenlegi öt belső védőjéből hárman: Philipp Lienhart, Kenneth Schmidt és Max Rosenfelder is sérüléssel bajlódnak.

„Magas célokat tűztem ki erre az évre a közelgő németországi Európa-bajnokság előtt, és mindig a legjobbat szeretném nyújtani. Nagyon várom, hogy megismerhessem új csapattársaimat, és együtt küzdhessünk az előttünk álló kihívásokkal” – nyilatkozta Szalai Attila a Freiburg hivatalos honlapjának a szerződés aláírását követően.

A magyar válogatottban alapembernek számító Szalai 2019-ben a Mezőkövesd csapatától igazolt külföldre

a ciprusi Apollon Limasszol csapatához, majd 2021 januárjában a török bajnokság sztárcsapata, az isztambuli Fenerbahce szerződtette, ahol szintén alapember volt.

A 26 esztendős védő Marco Rossi válogatottjában alapembernek számít,

a 2024-es Európa-bajnoki selejtezősorozatban mind a nyolc mérkőzésen pályára lépett. A válogatottban Marco Rossi irányítása alatt debütált még a Puskás Aréna megnyitóján 2019 novemberében Uruguay ellen és eddigi összesen 41 mérkőzésen ölthette magára a válogatott címeres szerelését. Szalai jelenleg az ötödik legértékesebb magyar futballista a 10 millió eurós értékével a mértékadó transfermarkt szerint.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.