2018. június 29., 10:43

A belga kapitány boldog, nem foglalkozik a nehéz ággal

Roberto Martinez, a belga labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya elégedett az Anglia elleni 1-0-ás sikerrel és a csoportgyőzelemmel, azzal pedig nem foglalkozik, hogy így sokak szerint a nehezebb ágra került csapata az oroszországi világbajnokság kieséses szakaszában.

foci vb 2018 - Belgim
Fotó: TASR

„Lépésről lépésre megyünk előre, most minden energiánkat a Japán elleni nyolcaddöntőre fordítjuk, de azt hiszem, bármelyik csapattal képesek vagyunk felvenni a versenyt a későbbiekben” - mondta a spanyol szakember utalva arra, hogy nem fognak megijedni akkor sem, ha a nyolc között - a papírformának megfelelően - Brazília lesz az ellenfelük.

A belga válogatott első két meccsén imponálóan futballozott, az angolok elleni csütörtök esti mérkőzésen pedig tulajdonképpen a B csapatát szerepeltetve győzte le az egyébként szintén tartalékosan felálló szigetországi riválist.

A csütörtöki találkozó előtt félő volt, hogy egyik csapat sem fog túl nagy energiákat mozgósítani a sikerért, mert amíg a csoportelső a nyolc között - vélhetően - Brazíliával kerül szembe, addig a második a Kolumbia elleni nyolcaddöntő után, ha nyer, Svájccal vagy Svédországgal találkozik. Martinez ugyanakkor többször is elmondta, hogy nem foglalkoztatja ez a kérdés.

„Őszintén szólva nagyon boldog vagyok” - jegyezte meg a kapitány, hozzátéve, hogy már csak azért sem érdemes az ellenfelek között „válogatni” mert nagyon kicsik a különbségek, szinte megjósolhatatlan, hogy egy-egy meccsnek mi lesz az eredménye. Példaként a címvédő németek kiesését.

Roberto Martinez különösen örül annak, hogy az eddig mellőzött játékosai jól játszottak csütörtökön.

„Volt egy lehetőségünk arra, hogy megmutassuk a keret erejét. Belgiumban mindenki nagyon büszke lehet” - hangsúlyozta a szakvezető, aki többek között a 21 éves Youri Tielemanst, és a 23 éves Adnan Januzajt is kezdőként küldte csatába csütörtökön.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.