2018. augusztus 16., 09:10

A Barcelona elnöke történelmi évet remél

Josep Maria Bartomeu, az FC Barcelona labdarúgócsapatának klubelnöke történelmi idényt vár a bajnokságban címvédő együttestől a La Liga nyitánya előtt.

FC Barcelona
Fotó: TASR

Az elnök a Barcelona szurkolói klubjainak rendezett szerdai világtalálkozón – amelynek a Katalán Kongresszusi Központ adott otthont – emlékeztetett, hogy az együttes tíz év alatt hetedszer ért csúcsra a La Ligában, sorozatban negyedszer diadalmaskodott a spanyol Király Kupában, és története során nyolcadszor duplázott. Kiemelte: az első csapatnál és az utánpótlásbázison (La Masia) zajló „nagyon magas színvonalú” szakmai munka eredményeként a klub felnőtt és korosztályos csapatai 19 trófeát gyűjtöttek be az előző szezonban. Ezt figyelembe véve hasonlóan magasak az elvárásai 2018/19-es idényre vonatkozóan is: minden sorozatban a végső győzelem a céljuk. Sőt, Bartomeu klubelnökként más sportágak barcelonai szakosztályát illetően is hasonló célkitűzéseket fogalmazott meg. Úgy fogalmazott, ösztöne azt sugallja, hogy „történelmi évad” vár a klubra.

A történelmi tett az előző idényben majdnem összejött az Ernesto Valverde vezetőedző által irányított labdarúgócsapatnak is, amely a bajnokságban az utolsó előtti fordulóban szenvedte el egyetlen vereségét. A spanyol futball történetében így továbbra is két csapat szerzett veretlenül bajnoki címet, az Athletic Bilbao (1929/30) és a Real Madrid (1931/32) sikereinek idején azonban még csak tíz együttes alkotta a mezőnyt, és 18 mérkőzést játszottak szemben a mostani 38-cal.

A címvédés valós elvárás a Barcelonától

Az előző bajnoki szezont egyértelműen uralta a Barcelona, amely a harmadik fordulót követően állt a tabella élére, és végig ott is maradt. Legnagyobb ellenfeleivel, az Atlético Madriddal és a Real Madriddal szemben négy-négy pontot gyűjtött be.

Andrés Iniesta távozásával – a 34 éves középpályás Japánba szerződött – érzékeny veszteség érte a csapatot, mivel egy rutinos vezért kell pótolni. Nincs már a katalánok keretében a nagy munkabírású brazil Paulinho sem, a váratlanul gólerősnek bizonyult középpályás visszatért Kínába.

A cseresorból is többen távoztak, de az érkezők megfelelő helyettesek lehetnek, a Bayern Münchentől szerződtetett Arturo Vidal pedig alighanem alapember, a középpálya fáradhatatlan motorja lesz.

Ebből kiindulva a címvédés valós elvárás a Barcelonától, miként az is, hogy ebben ismét a két madridi nagycsapattal kell versenyt futniuk a katalánoknak. Az előző idényben a visszafogott bajnoki eredményt, a bronzérmet az újabb Bajnokok Ligája-trófeával kompenzálta Real, amelynél új vezetőedző –Zinédine Zidane helyett Julen Lopetegui, a volt spanyol szövetségi kapitány – irányít, és távozott az elsőszámú gólfelelős Cristiano Ronaldo is. Leginkább utóbbi igazolás miatt történhetett, hogy az Atlético kerete értékesebb a Realénál – a Deloitte könyvvizsgáló cég adatai szerint 858 millió, illetve 775,7 millió euró –, amire nem volt még példa a futballtörténelemben. Diego Simeone edző kerete azonban szakmailag is erősebbnek tűnik, mint madridi kollégájáé, akivel az európai Szuperkupában már szerda este megmérkőzött. A tallinni összecsapáson 2-2-es döntetlent követően az Atlético nyert 4-2-re.

Az előző idényben a Valencia (4. helyezett), Villarreal (5.), Real Betis (6.), Sevilla (7.) négyes végzett nemzetközi kupaindulást érő helyen, és a kiegyenlített középmezőnynek ezúttal is meghatározó tagjai lehetnek. A Valencia és a Sevilla kiegyensúlyozott forma esetén a három nagyra akár hosszútávon is komoly veszélyt jelenthet, viszont a Betisnek iparkodnia kell, hogy hasonlóan sikeres teljesítményt nyújtson, és megragadjon a középmezőny élcsoportjában.

Az újoncok közül az Huesca első élvonalbeli idényére készül, míg a Rayo Vallecano és a Real Valladolid ingázó csapat, a bennmaradásért mindhárom klubnak komolyan meg kell majd küzdenie. A kiesőjelöltek közé tartozhat az Alavés, a Levante és a Leganés is.

Az első forduló mérkőzéseit négy játéknapon és tíz különböző időpontban rendezik, a legizgalmasabb összecsapásra Valenciában van kilátás, ahol az Atlético Madrid vendégeskedik. Újdonság, hogy a bajnoki mérkőzéseket az indiai szubkontinens országaiba a következő három idényben a Facebook közvetítheti.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.