2018. október 24., 11:39

A bajnokságban veretlen PAOK vár a Vidire

A görög bajnokságban címvédő és veretlenül listavezető PAOK vendégeként lép pályára a Vidi FC labdarúgócsapata az Európa-liga csoportkörének csütörtök esti harmadik fordulójában.

Chelsea_Vidi_Tujvel
Fotó: TASR/AP

A fehérvári együttes múlt szombaton a Szombathelyi Haladás otthonában elért 2-0-s győzelemmel "melegített" a görögországi találkozóra, míg a házigazdák vasárnap este nyertek 2-1-re az Arisz vendégeként, ennek köszönhetően százszázalékos mérleggel vezetik a görög Szuperligát.

Az El-ben a Vidi FC pont nélküli, miután a BATE Boriszovtól hazai pályán elszenvedett 2-0-s vereséget követően Londonban, a sorozat egyik esélyeseként számon tartott Chelsea vendégeként kapott ki 1-0-ra. A PAOK egyelőre a továbbjutást érő második helyen áll az L csoportban: a nyitófordulóban otthon 1-0-ra elveszítette a Chelsea elleni meccset, aztán viszont Boriszovban meggyőző, 4-1-es sikert aratott.

A magyar bajnoki címvédőre tehát nehéz feladat vár, a PAOK hazai pályán legutóbb márciusban veszített bajnoki találkozót, a keretben pedig több válogatott futballista is szerepel, köztük például a portugál csapattal 2016-ban Európa-bajnok Vierinha.

A B csoportban a kapus Gulácsi Pétert és a szintén magyar válogatott Willi Orbánt is foglalkoztató RB Leipzig a skót Celticet fogadja, a G csoportban pedig a térdsérüléssel bajlódó Szántó Tamás együttese, az osztrák Rapid Wien a spanyol Villarreal vendége lesz.

A K csoportban a Kádár Tamást a soraiban tudó Dinamo Kijev a francia Rennes-hez látogat, a négyes élén álló kazah Asztana, Kleinheisler László együttese pedig Csehországban, a Jablonec stadionjában lép pályára.

Európa-liga, csoportkör, 3. forduló:
A csoport:
AEK Larnaca (ciprusi)-Ludogorec (bolgár) 18.55
Zürich (svájci)-Bayer Leverkusen (német) 18.55
Az állás: 1. Bayer Leverkusen 6 pont (7-4), 2. FC Zürich 6 (2-0), 3. Ludogorec 0 (2-4), 4. AEK Larnaca 0 (2-5)
B csoport:
Leipzig (német)-Celtic Glasgow (skót) 18.55
Salzburg (osztrák)-Rosenborg (norvég) 18.55
Az állás: 1. Salzburg 6 pont, 2. Leipzig 3 (5-4), 3. Celtic Glasgow 3 (2-3), 4. Rosenborg 0
C csoport:
FC Köbenhavn (dán)-Slavia Praha (cseh) 18.55
Zenit (orosz)-Girondins Bordeaux (francia) 18.55
Az állás: 1. FC Köbenhavn 4 (3-2), 2. Zenit 4 (2-1), 3. Slavia Praha 3, 4. Girondins Bordeaux 0
D csoport:
Spartak Trnava (szlovák)-Dinamo Zagreb (horvát) 18.55
RSC Anderlecht (belga)-Fenerbahce (török) 18.55
Az állás: 1. Dinamo Zagreb 6 pont, 2. Fenerbahce 3 (3-4), 3. Spartak Trnava 3 (1-2), 4. RSC Anderlecht 0
E csoport:
Sporting Lisboa (portugál)-Arsenal (angol) 18.55
Qarabag (azeri)-Vorszkla (ukrán) 18.55
Az állás: 1. Arsenal 6 pont (7-2), 2. Sporting Lisboa 6 (4-1), 3. Vorszkla 0 (3-6), 4. Qarabag 0 (0-5)
F csoport:
Dudelange (luxemburgi)-Olimpiakosz Pireusz (görög) 18.55
AC Milan (olasz)-Real Betis (spanyol) 18.55
Az állás: 1. AC Milan 6 pont, 2. Real Betis 4, 3. Olimpiakosz Pireusz 1, 4. Dudelange 0
G csoport:
Villarreal (spanyol)-Rapid Wien (osztrák) 21.00
Glasgow Rangers (skót)-Szpartak Moszkva (orosz) 21.00
Az állás: 1. Glasgow Rangers 4 pont, 2. Rapid Wien 3, 3. Villarreal 2, 4. Szpartak Moszkva 1
H csoport:
Olympique Marseille (francia)-SS Lazio (olasz) 21.00
Eintracht Frankfurt (német)-Apollon (ciprusi) 21.00
Az állás: 1. Eintracht Frankfurt 6 pont, 2. SS Lazio 3, 3. Olympique Marseille és Apollon 1 (3-4)
I csoport:
Besiktas (török)-Genk (belga) 21.00
Sarpsborg (norvég)-Malmö (svéd) 21.00
Az állás: 1. Sarpsborg 3 pont (4-4), 2. Genk és Besiktas 3 (3-3), 4. Malmö 3 (2-2)
J csoport:
Sevilla (spanyol)-Akhisar (török) 21.00
Standard Liege (belga)-Krasznodar (orosz) 21.00
Az állás: 1. Krasznodar 6 pont, 2. Sevilla 3 (6-3), 3. Standard Liege 3 (3-6), 4. Akhisar 0
K csoport:
Rennes (francia)-Dinamo Kijev (ukrán) 21.00
Jablonec (cseh)-Asztana (kazah) 21.00
Az állás: 1. Asztana 4 pont, 2. Rennes 3, 3. Dinamo Kijev 2, 4. Jablonec 1
L csoport:
PAOK (görög)-Vidi FC 21.00
Chelsea (angol)-BATE Boriszov (fehérorosz) 21.00
Az állás: 1. Chelsea 6 pont, 2. PAOK 3 (4-2), 3. BATE 3 (3-4), 4. Vidi 0
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.