2019. február 10., 09:27

A 93.percben pontot mentett az Újpest, Urblíkék kikaptak a Honvédtól

Az OTP Bank Liga 20.fordulójának legnagyobb érdeklődéssel várt mérkőzését a Szusza Ferenc Stadionban rendezték meg, ahol 225.alkalommal feszült egymásnak az Újpest és a listavezető Ferencváros. A lila-fehérek hősies küzdelemben az utolsó másodpercekben kihasználták a listavezető védelmi megingását és pontot mentettek.

otp-liga-20-ute-ftc-png.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: MTI

A találkozón a zöld-fehérek kezdtek aktívabban és már az első negyedórában vezetést szereztek Varga Roland szezonbeli 8. góljával. A listavezető zöld-fehérek végig irányították a mérkőzést, míg a hazai pályán szereplő Újpest a kontráiban bízhatott. A lila-fehéreknek a második játékrész elején volt egy komoly egyenlítési lehetősége, de az újpesti színekben ezen a mérkőzésen debütáló Rácz Barnabás próbálkozása nem talált célt. Szinte már mindenki elkönyvelte a Ferencváros győzelmét, amikor a végig lelkes hazai közönség buzdításával a lila-fehérek hibára késztették a listavezetőt és a 93.percben Simon Krisztián pontot mentett a lila-fehéreknek. A Fradi ennek ellenére is elégedetten zárhatta a fordulót, hiszen a címvédő nagy rivális MOL Vidi újabb pofonba szaladt bele hazai pályán. A Ferencváros immáron 9 ponttal vezeti a bajnokságot.

A felvidéki játékosok közül Urblík József csapata a Puskás Akadémia a bravúros MOL Vidi elleni győzelem után, idegenben a Honvédot már nem tudta legyőzni és 2-1-es vereséget szenvedtek. Urblík József végigjátszotta a találkozót, míg Krizsán Richárd a Puskás Akadémia másik felvidéki játékos továbbra sem került be a csapat keretébe.

Saláta Kornél csapata a Szombathelyi Haladás is a hajrában mentett pontot a Paks otthonában, de a szombathelyi együttes továbbra is komoly gondban van, hiszen a közvetlen riválisok közül a Diósgyőr és a Kisvárda is nyerni tudott. A Haladás másik felvidéki játékosa a komáromi származású Priskin Tamás nem léphetett pályára, ugyanis még a Kisvárda ellen megsérült meg és közel másfél hónapos kihagyás vár a korábbi magyar válogatottra.

OTP Bank Liga, 20. forduló:
Újpest FC-Ferencváros 1-1 (0-1)
Szusza Ferenc Stadion, 8719 néző, v.: Farkas Á.
gólszerzők: Simon K. (93.), illetve Varga (11.)
sárga lap: Nagy D. (15.), Novothny (88.), illetve Böde (42.), Dibusz (86.), Dvali (88.), Leandro (91.)
Újpest FC: Banai – Burekovic, Litauszki, Ristevski, Pauljevic – Onovo, Sankovic, Nagy D. (Simon K., 83.), Rácz B. (Zsótér, 64.), Beridze (Nwobodo, 53.) – Novothny
Ferencváros: Dibusz – Lovrencsics, Frimpong, Dvali, Heister – Sigér, Haratin (Leandro, 82.) – Varga (Nguen, 76.), Gorriaran, Petrjak – Böde (Lanzafame, 68.)
MOL Vidi – Diósgyőri VTK 1-2 (1-2)
MOL Aréna Sóstó, Székesfehérvár, v.: Pintér
Gólszerzők: Scsepovics (3.) ill. Mihajlovics (28.), Karan (33)
Budapest Honvéd – Puskás Akadémia 2-1 (2-0)
Hidegkuti Nándor Stadion, Budapest, v.: Vad II
Gólszerzők: Holender (9., 18.) ill. Radó (73.)
Kisvárda – Debreceni VSC 3-0 (2-0)
Várkerti Stadion, Kisvárda, v.: Kassai
Gólszerzők: Tsoukalas (42.), Lukyanchuk (45.), Horváth Z. (56.)
Mezőkövesd – MTK Budapest 2-3 (1-1)
Városi Stadion, Mezőkövesd v.: Berke
Gólszerzők: Drazic (28.), Vajda (47.) ill. Katona (32.), Kanta (65.), Vass (78.)
Paks – Haladás 1-1 (1-0)
Fehérvári úti stadion, Paks, v.: Solymosi
Gólszerzők: Simon (30.) ill. Bamgboye (81.)

Fotó:  MTI

otp-liga-20-ute-ftc-png.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.