2022. szeptember 5., 16:19

A 120 éves focit ünnepelték Losoncon

Kellemes, nyár végi időben bonyolították le az V. forduló mérkőzéseit Közép-Szlovákiában. Losoncon a helyi labdarúgás megalakulásának 120. évfordulóját ünnepelték, ahol a két nógrádi rivális megosztozott a pontokon. A rimaszombatiaknak is csak egy pontra futotta a héthársiak ellen, míg a IV. ligában a ragyolciak a hajrában fordítottak a ladomérmindszentiek ellen. Izgalmas mérkőzésen szerzett idegenben három pontot a VI. ligás óvári alakulat is. 

Losonci foci
Kezdődik a meccs
Fotó: MŠK Novohrad Lučenec

Igazi örömünnep volt szombaton Losoncon, ahol a helyi foci megalakulásának a 120. évfordulóját ünnepelték. Ha a krónikák nem csalnak, az első labdarúgó mérkőzést 1902. március 31-én láthatták Losoncon, amikor a helyi SC Losoncz csapata mintegy két hónapnyi edzés után fogadta az akkor már több éve működő balassagyarmatiakat, akik  3 :1 arányú győzelmet arattak a hazaiak ellen.

Voltak szép és kevésbé szép évek is ezalatt a 120 év alatt, 2005-ben pár évad erejéig a szlovák II. ligában is szerepeltek.

Az ünnepi napon a csatározást a serdülők kezdték, a  kisebb korosztály a rimaszombatiak ellen vívta csatáját, majd a helyi öregfiúk a pozsonyi Slovan öregfiúival csaptak össze. A vendégcsapatban olyan legendák is helyet kaptak, mint Mastný, Kardoš, Hrdlička,  Mészáros és Németh Szilárd.  A nap fő összecsapására, a fülekiek elleni nógrádi rangadóra már mintegy ezren látogattak ki a losonci stadionba.

losonci meccs
Fotó:  MŠK Novohrad Lučenec

A fülekieket nem hatotta meg az ünnep, s miután egy hete megszerezték első pontjaikat, a győzelem reményében léptek pályára Losoncon is. Végeredményben nem sokon múlt, hogy tervük valóra váljon, kétszer is vezettek, s mindkétszer Lazar Knežević találataival. De mindkét füleki gólra érkezett hazai válasz, előbb Daško, majd a 90. percben Kotora egyenlítette ki a fülekiek előnyét, így 2:2 arányú döntetlennel ért véget a presztízscsata.

A losonciak a következő fordulóban szeptember 10-én, szombaton 16.00 órai kezdettel újabb regionális rangadót vívnak hazai pályán, ezúttal a rimaszombatiak látogatnak a nógrádi járási székhelyre.

Azok a rimaszombatiak, akik két meccset is lejátszottak a mögöttünk hagyott héten. Előbb a Slovnaft Cup második fordulójában Nagykürtösre látogattak, ahol 450 lelkes hazai néző várta V. ligás csapatától, hogy megtréfálja a batyiakat. A vendégcsapatban először lépett pályára a kerekgedei származású, Rimaszombatból elindult Stanislav Gembický, aki megjárta a DAC, majd a nagyszombatiak csapatát is, de a 21 éves játékos egyik helyen sem találta meg a számításait, s inkább visszatért Rimaszombatba, hogy tartós játéklehetőséghez jusson. Nos, mindkét meccsen főszerepet kapott, Nagykürtösön az utolsó másodpercekben az ő góljával biztosította be a győzelmét és a továbbjutását (0:2) a rimaszombati csapat, míg a héthársiak ellen második sárga lapja után a kiállítás sorsára jutott.

losonci meccs
Stanislav Gembický rimaszombati színekben
Fotó:  MŠK Novohrad Lučenec

A rimaszombatiak a kupa harmadik fordulójában, szeptember 21-én, szerdán 16.00 órától a Fortuna ligás besztercebányaiakat fogadják,

akik a 2. fordulóban Ipolynyéken gáláztak. Bari Jenő védencei rózsahegyiekkel megerősödve jól kezdték az idényt, de a két hazai győzelem után két vereség következett, s hiába látogatott a listavezető héthársi csapat Batyiba, alig 150 néző látogatott ki a mérkőzésre. Ezúttal három rózsahegyi játékos (Dominik Ťapaj, Viktor Úradník a Alexander Selecký), valamint a Ciprusról visszatért  nigériai David Adeniyi Fadairo állt Bari Jenő rendelkezésére, de ez is csak a döntetlenre volt elegendő. Juhász Csaba szerezte meg a vezetést a 34. percben a hazaiaknak, de az 56. perctől 10 emberrel játszó batyiak nem tudták megtartani minimális előnyüket, s a vendégek a 83. percben tizenegyesből kiegyenlítettek. Öt forduló után a bajnokságot három keleti csapat vezeti, az élen a 13 pontos héthársiak állnak a 11-11 pontos varannóiak és bártfaiak előtt. A losonciak 8 ponttal a hatodik, a rimaszombatiak 7 ponttal a tizedik, míg a fülekiek 4 ponttal a 11. helyről várják a folytatást.

Amint már írtuk, a 6. fordulóban losonciak a rimaszombatiakt fogadják még szombaton, míg másnap a fülekiekhazai pályán  a 4. helyen álló iglóiak ellen próbálnak pontot-pontokat szerezni.

Foghíjas fordulót rendeztek az V. ligában, az ajnácskőiek több játékosa covidos lett, így el sem utaztak az eddig százszázalékos poltáriakhoz. A mérkőzést valószínűleg szeptember 15-én pótolják majd. Tóth Tamás sportvezető viszont biztosított bennünket arról, a szerdán 16.00 órára tervezett kupamérkőzés a III. ligás héthársiak ellen már nem marad el. A forduló legizgalmasabb mérkőzését Ragyolcon játszották, ahol a hazai csapat mintegy 200 lelkes néző előtt fogadta a ladomérmindszentieket (Ladomerská Vieska). A mérkőzés a hazaiak számára igazi hidegzuhannyal indult, a vendégek a a 11. percben már 2:0 arányban vezettek.

losonci meccs
Pillanatkép a losonci meccsről
Fotó:  MŠK Novohrad Lučenec

A félidő végéig nem is változott az állás, de a vendégek a második félidőben lélekben mintha már a keddi, DAC elleni kupamérkőzésre készültek volna, s a lelkes ragyolciak szép lassan felőrölték a vendégek ellenállását, s Lipták két és Horváth góljaival megfordították a mérkőzés állását (3:2), s végül ha nehezen is, de begyűjtötték a három pontot.  A másik százszázalékos csapat, a mezőköziek (Medzibrod) a tornaljaiakat fogadták, s már az első félidőben 3:0 arányban vezettek a meglehetősen visszafogott teljesítményt nyújtó vendégek ellen. A vége 5:0 lett, s ezzel a győzelmükkel a mezőköziek pontveszteség nélkül vezetik a tabellát a 13 pontos fehérkútiak (Príbelce) és a még szintén százszázalékos, de egy mérkőzéssel kevesebbet játszott poltáriak ellen.

A forduló harmadik minket érdeklő mérkőzésén a tótgyarmatiak Feketebalogra látogattak, s ugyancsak megszenvedtek az egy pontért.

Berec Marián ugyan már a 17. percben vezetéshez juttatta az esélyesebb vendégcsapatot, de a hazaiak még az első félidőben fordítani tudtak. De a második félidőben jött Tóth Benjámin ügyeletes gólja, így a vendégek 8 pontjukkal az ötödik helyen továbbra is tartják a lépést az élmezőnnyel. A ragyolciak hat ponttal jelenleg a hatodikok, míyg a három pontos tornaljaiak és a mindössze egy pontos ajnácskőiek a tabella legalján foglalnak helyet.

A 6. fordulóban szeptember 11-én, vasárnap 15.30 órától a tornaljaiak a ragyolciakat, míg az ajnácskőiek a tótgyarmatiakat fogadják.

 

A VI. liga 5. fordulójának legváltozatosabb meccsét Dacsólámon (Dačov Lom) rendezték, ahol a hazaiak az óváriakat fogadták. Az esélyesebb vendégek Máč és Gibala góljaival gyorsan kétgólos vezetésre tettek szert, de ezt követően felváltva potyogtak a gólok, sőt a második félidő hajrájában a lelkes hazaiak ki is egyenlítettek. De a végső szó a mérkőzés utolsó másodperceiben mégis a vendégeké volt, Híveš góljára már nem jött hazai válasz, így az óváriak győzelmükkel felkapaszkodtak a tabella második helyére. Az ipolynyékiek az eddig még veretlen nyustyaiakat fogadták, de Porobi Mátyás már a 10. percben vezetéshez juttatta a hazaiakat. S mivel több gól nem esett, így oda lett a nyustyaiak veretlensége is. A lukanényeiek odahaza sima 4:0-ás vereséget szenvedtek a losonctamásiaktól, így a még mindig százszázalékos vendégek úgy vették át a vezetést a tabellán, hogy egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak. Csábon az ipolybalogiak vendégeskedtek, s bár a második félidő közepén Urbán Oláh Ádám megszerezte a vezetést a vendégeknek, a hazaiaknak a 90. percben Kiss Gábor találatával sikerült legalább az egy pontot odahaza tartaniuk. A rapszodikus teljesítményt nyújtó felediek a bussaiakat fogadták, s a vendégek ügyeletes gólvágója, Kliment a 15. percben bevette Michálek kapuját is. De a vendégek ezzel el is lőtték a puskaporukat, hat perccel később Puska Dezső egyenlített, s Radič még az első félidőben vezetéshez juttatta a hazaiakat. A második félidőben Konček és Zibrin növelte a hazaiak előnyét, s a gólgyártást a vendégek játékosa, Hegedűs fejezte be, aki ezúttal a saját hálóját vette be, így alakítva ki az 5:1-es eredményt. A losonctamásiak 12 ponttal vezetik a tabellát a 11 pontos óváriak és a 10 pontos nyustyaiak előtt. Az ipolybalogiak az 5. helyen állnak 8 ponttal, őket a szintén 8 pontos ipolynyékiek követik. 7-7 pontja van a középmezőnyben tanyázó csábiaknak és feledieknek, a táblázat alsó felében szerénykedő bussaiaknak eddig 2, míg a dacsólámiaknak és lukanényeieknek 1-1 pontra futotta.

A 6. fordulóban a felediek már szombaton lejátsszák következő bajnokijukat Nyustyán, másnap a lukanényeiek Alsósztregován, a csábiak Bussán, az ipolynyékiek Nagyrőcén vendégeskednek, míg az óváriak a bozitaiakat az ipolybalogiak pedig a dacsólámiakat fogadják.

S bármily hihetetlen, elindult a VII. liga a Rimaszombati-Nagyrőcei járásban is, ahol a tavaly még ötödik ligás nagybalogiak a lubényieket (Lubeník) fogadták, s bár Ivanovič góljával a 11. percben a vezetést is megszerezték, a vendégek már egy perccel később egyenlítettek, majd Kováčik két góljával a három pontot is elvitték (1:3). Nem volt egy súlycsoportban a két csapat Jolsván, ahol a hazaiak 14:1 arányban kiütötték az egykor szintén V. ligás sajószentkirályiakat. A hazaiak Jobbágy góljával már az első percben vezetéshez jutottak, s már az első félidőben meg sem álltak kilenc gólig. A második fordulóban a jolsvaiak szintén hazai pályán játszanak, az ezúttal szabadnapos osgyániakat fogadják, míg a sajószentkirályiak hazai pályán mutatkoznak be a lubényiek ellen.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.