20 éve halt meg a bohém életéről ismert labdarúgó

1946. május 22-én született Belfastban, egy munkáscsalád hat gyermeke közül legidősebbként. Apja a protestáns, uniópárt Orániai Rend tagja volt, amely gyakran provokált ki összetűzéseket a katolikus írekkel, de Best később élesen elítélte a szülőföldjét sújtó, vallási alapú politikai erőszakot. Kiválóan tanult és ösztöndíjjal bejutott egy elit iskolába, de itt nem érezte jól magát eltérő társadalmi háttere, és főként amiatt, hogy az intézményben a rögbit részesítették előnyben a futballal szemben. Egy év múlva iskolát váltott és a helyi klubban kezdett játszani.

Itt fedezte fel a Manchester United egyik játékosfigyelője, aki ezeket a legendássá vált szavakat táviratozta Matt Busby menedzsernek: "Szerintem találtam egy zsenit!" Best 1961 júliusában érkezett Manchesterbe, ahol a próbajáték után amatőr szerződést kapott. Honvágya miatt egy nap után hazaszökött, de két nap múlva visszatért, s pályafutása nagy részét a klubnál töltötte. Ekkoriban rendkívül szorgalmasan edzett, sokszor még egyedül is, hogy tökéletesítse képességeit.

Tizenhetedik születésnapján azonnal aláírhatta heti 17 fontos profi szerződését, az első osztályban 1963. szeptember 14-én játszott először, Matt Busby a West Bromwich Albion elleni, odahaza 1-0-ra megnyert meccsen cserélte be. Második bajnokiján, a Burnley ellen már megszerezte első gólját, ettől kezdve biztos kerettag maradt, a szezon végéig 24 alkalommal lépett pályára és hat gólt szerzett. A bajnokságban a csapat hosszú idő óta legjobb teljesítményét nyújtva második lett, az FA-kupában az elődöntőig jutott.

A Manchester United, amelynek gerincét a csupa aranylabdásból álló, a sajtó által "arany szentháromságnak" nevezett Bobby Charlton, Denis Law, George Best tengely adta, az 1964-64-ös idényben nyolc év után ismét bajnok lett. Best talán egész pályafutásának legjobb teljesítményét 1966 márciusában, az Eusébio által vezetett Benfica elleni BEK-negyeddöntő idegenbeli visszavágóján nyújtotta. Húsz perc alatt két gólt lőtt (másodszor a teljes védelmet és a kapust is kicselezve csak begurította a labdát), s a Manchester 5-1-re ütötte ki ellenfelét.

Személye megosztotta az egyre szerényebb teljesítményt nyújtó Unitedet, mindezt tetézte Busby visszavonulása az 1968–69-es idény végén. Best magatartásával egyre több probléma akadt, edzések helyett a londoni éjszakai életben tűnt fel, sorra kapta a büntetéseket, 1970-ben egy válogatott meccsen kiállították, mert leköpte a bírót. Bár rövid időszakokra még "összekapta" magát, a hetvenes évek elejére már csak egykori önmaga árnyéka volt. 1974. január 1-jén, a Queens Park Rangerstől elszenvedett vereség után úgy összeveszett az edzővel, hogy megesküdött, soha nem játszik többé Manchesterben. A klub pedig nélküle kiesett az első osztályból. Ezután közel egy tucat, tehetségéhez mérten szerény képességű csapatnál próbált szerencsét szerte a világban, és az 1982-83-as szezon végén vonult vissza.

Az északír válogatottban 1964 és 1977 között 37 mérkőzésen lépett pályára és 9 gólt szerzett, ám egyetlen Európa- vagy világbajnokságra sem jutott ki.

Best viszonylag kis termete ellenére kiválóan fejelt, tökéletes mozgáskoordinációval és labdakezelési képességekkel rendelkezett, spontán és kreatív csatár, kiismerhetetlen cselező volt, sokszor csak akkor lőtt a hálóba, ha már a kapust is elfektette. Félelmetesen gyorsult, szó szerint átkígyózott a védők között, akik még felrúgni sem tudták és kiválóan "látott a pályán". Valószínűleg minden idők egyik legtehetségesebb játékosa volt és az egyik legjobb, aki soha nem lett világbajnok. Mindemellett az egyik első, mai értelemben vett futballista szupersztár volt, megnyerő külsejű, nőfaló playboy, a sajtóban sokszor "az ötödik Beatle" néven emlegették. A csillogó felszín alatt azonban magányos és számtalan problémával küzdő ember rejtőzött. Alkoholizmusától hiába próbált, nem tudott megszabadulni, egyik mondása szerint "1969-ben felhagytam az ivással és a nőkkel, életem legrosszabb húsz perce volt".

Belfastban helyezték végső nyugalomra, utolsó útjára tízezrek kísérték el. Best fényes, de nagyon rövid pályafutást futott be. Ahogy ő is bevallotta, túlságosan élvezte az életet ahhoz, hogy a legtöbbet hozza ki magából, ezért leginkább az eltékozolt tehetség példájaként maradt meg az emlékezetben. 2002-ben bekerült az angol futball dicsőségcsarnokába, 2006-ban, meg nem élt 60. születésnapján róla nevezték el a belfasti repülőteret, Belfastban az északír válogatott stadionja és a manchesteri Old Trafford bejárata előtt szobra áll, 2000-ben Best, 2015-ben pedig George Best: The Movie címmel készítettek filmet életéről.