2026. május 18., 18:32

13 év után bajnok az ETO

Története során ötödször, 2013 után ismét bajnoki címet ünnepelhetett a Győri ETO, s ezzel megszakította a Ferencváros hét éve tartó egyeduralmát az NB I-ben. 

Fizz Liga
Fotó: MTI

A bajnoki cím sorsa az utolsó fordulóban dőlt el, a Győr egypontos előnnyel látogatott a Kisvárda otthonába, míg az FTC hazai pályán fogta a Zalaegerszeg csapatát. A matek egyszerű volt, amennyiben az ETO nyer, a Fradi eredményétől függetlenül bajnoki címet ünnepelhet. A kisalföldiek idegesen kezdték a mérkőzést, Benbouali gólja azonban épp időben jött és megnyugtatta a vendégeket. A Ferencváros könnyedén, 3:0-ra hozta mérkőzését. 

Most azonban nem a két találkozó eseményeit szeretnénk összefoglalni, sokkal inkább arról az útról kell beszélni, amelyet a Győr megtett a bajnoki címig. Ez az út rendkívül hosszú volt és akadályokkal teli. A 2013-as bajnoki cím után a Questor-botrány a győri csapatot is magával rántotta, alsóbb osztályokból kellett visszakapaszkodniuk az elitbe.

Borbély Balázs a 2023/2024-es szezon utolsó pár mérkőzésére vette át a csapat irányítását, és egy remek sorozatot produkálva visszajutottak a legfelsőbb osztályba. Az első pár hónapban még szenvedett az ETO az NB I-ben, 2025 tavaszán azonban valami megváltozott. Mintha egy másik csapatot láttunk volna, amely a legjobb együttesekkel is felvette a versenyt; meggyőző játékkal és egy jó tavaszi meneteléssel a tavalyi szezonban a 4. helyen végeztek, így frissen feljutóként kiharcolták a Konferencia Liga selejtezőt. 

A szakértők többsége az FTC-t tartotta a bajnokság esélyesének, akadtak viszont olyanok, akik sötét lóként hivatkoztak a kisalföldiekre, akik képesek lehetnek meglepni a fővárosiakat. A teljes szezon során kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottak, melyet a statisztikák is alátámasztanak. A legkevesebb gólt kapták a bajnokságban, emellett toronymagasan ők rendelkeztek a legjobb hazai mérleggel. A fő különbséget mégis az egymás elleni mérleg jelentette, a három mérkőzésből kettőt az ETO nyert, köztük a végül sorsdöntőnek bizonyuló áprilisi hazai sikert. Az ott aratott 1:0-s győzelem most értékelődik csak fel igazán, egy döntetlennel ugyanis a Ferencváros lett volna a bajnok. 

A Győr egyébként is jól teljesített a nagyobb csapatok ellen, egyedül a Debrecent nem sikerült legyőzniük az idei szezonban, mindhárom összecsapásukon döntetlen született. A Paks ellen veretlenek maradtak, a Puskás Akadémiát pedig háromszor is sikerült legyőzniük, valahányszor meggyőző játékkal. A csapatban nem voltak nagy sztárok, egy összetartó, egymásért küzdő együttest sikerült összekovácsolni, ahol mindenki tudta a maga feladatát.

Ez elsősorban Borbély Balázs munkáját dicséri, akinek nem egész két év alatt egy bajnokságot nyerő csapatot sikerült összeraknia. Az ETO a magyar szabálynak is megfelelt, az akadémistákat folyamatosan építették be a keretbe, és sok más csapattal ellentétben a légiósok is valódi erősítést jelentettek. Benbouali 15 góllal és 5 gólpasszal zárta az idényt, Stefulj 3 gól mellett 8 gólpasszt osztott ki, a Krpic pedig Csingerrel a bajnokság egyik legstabilabb védőpárosát alkotta. 

A DAC korábbi játékosai is brillíroztak, Petráš a bajnokság egyik legjobb kapusa volt, Gavric pályafutása legeredményesebb szezonját zárta, Vitálist pedig megválasztották a liga legjobb játékosának. Mindenki belerakta a munkát a sikerbe, és nem roppantak össze a rájuk nehezedő nagy nyomás alatt.

Dicséret illeti a vezetőséget is, tudatosan igazoltak és a gyengébb tavalyi kezdés ellenére is kitartottak Borbély Balázs mellett, aminek meglett az eredménye. Az ETO ezzel véget vetett a Ferencváros hét éve tartó egyeduralmának, így ők indulhatnak a Bajnokok Ligája-selejtezőjében.

Az írás a Magyar7 2026/21. számában fog megjelenni. 

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék