2018. május 23., 19:43

Christián Herc továbbra is sárga-kékben

A sárga-kékek vezetősége egy remek hírrel szolgált szerda délután, miután bejelentették, hogy a Wolverhampton együttesétől kölcsönkapott Herc az új szezont is Dunaszerdahelyen tölti.

Christián Herc
Fotó: fcdac.sk

A Léváról származó korábban Nyitrán szerepelt középpályás a Wolverhamtpon együttesétől érkezett kölcsönbe a DAC együtteséhez. A szigetországi együttesnél az U18-as és U23-as együttesnél is szerepelt.

A két klub megegyezése alapján Herc kölcsönszerződését egy évvel, a következő szezon végéig hosszabbították meg. A fiatal kreatív középpályás a szlovák U21-es válogatottnak is tagja valamint korábban az U17-es és U19-es válogatottban is szerepelt. 

Herc a tavaszi szezon során érkezett Angliából és tizenhárom bajnoki találkozón lépett pályára és ezeken három gólt szerzett. A Zsolnán aratott 3:2-es siker során, amelyben két góljával főszereplő volt, végül pedig a forduló legjobb játékosának meg is választották a fiatal tehetséget. 

„Nagyon boldog vagyok, hogy még egy szezon erejéig Dunaszerdahelyen maradhatok. Amikor télen ideérkeztem, azt mondtam, hogy szeretnék segíteni a csapatnak az Európa-liga kiharcolásában. Sikerült is teljesítenünk ezt a célt, és az, hogy ehhez én is hozzájárulhattam, nagy boldogsággal tölt el,” - értékelt elégedetten a DAC 19 esztendős tehetsége.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.