A glasgow-i fedett pályás atlétikai Európa-bajnokság szombati versenynapján a 60 méteres sprint számban a szlovák Jan Volko aranyérmet szerzett.
A teniszező Babos Tímea lezárta az együttműködést eddig edzőjével, Nikola Horvattal.
Krizsán Xénia idei legjobbját nyújtotta.
A korosztályos Eb-n a fiatalabbakat felvonultató kadet korosztályban a magyarok kilenc érmet nyertek.
A magyar lá
A 26 éves Krizsán az M4 Sportnak azt mondta, nem elégedett a teljesítményével, ahogy fogalmazott, egyik szám „sem jött össze”.
Ismét megszorongatta a magyar első a legendát.
A tervek szerint pénteken így a verseny helyett edzést rendeznek, hogy szombaton sor kerülhessen a másik lesikló vk-futamra.
Északi verseny.
Szintén nevesítették a német bűnözői csoport központi figurájának tartott erfurti sportorvost, aki a gyanú szerint társaival évek óta a vérdoppinghoz szükséges szerekkel és eszközökkel látta el a versenyzőket.
Az elmúlt hétvégén Trencsénben került megrendezésre a felnőtt kötöttfogású országos birkózó bajnokság, amelyen két bősi sportoló kiváló eredménnyel végzett.
A 34 éves, háromszoros összetett világkupa-győztes norvég sífutó a táv utolsó 2,5 kilométerén hatalmasat hajrázott.
A sportolók rangsora attól függ majd, eredményével és helyezésével ki hány pontot szerez a versenyeken, amelyeket különböző kategóriákba sorolnak - a rangosabb viadalokon több pont gyűjthető.
A győztest két éve 13 hónapos eltiltással sújtották doppingolás miatt.
Az idei szkander és paraszkander Eb-t a görögországi Loutrakiban rendezik meg május 17. és 22. között.
A magyarországi Eb pedig szeptember 16-án kezdődik.
Február 24-én a Losonci, Rimaszombati és Nagyrőcei járás amatőr erőemelő fiataljai találkoztak Füleken, hogy az erőemelés egyik fogásnemében, a fekvenyomásban megküzdjenek a Purt Kupáért.
Kárpát-medence minden szegletéből érkeztek barantások.
A sport terén leginkább az 1972-es müncheni olimpiai győzelem körülményeit ecsetelte a legendás öttusázó.
A világbajnoki címvédő mögött - mindössze négy századmásodperccel - az osztrák Marcel Hirscher végzett a második helyen, ezzel biztosította a szakági világkupa megnyerését.
Ellenfele, a szlovén Aljaz Bedene lábsérülés miatt visszalépett az elődöntőtől.
Kevés babér terem a magyar és szlovák sportolóknak.
A magyar csapat az édesvízi kategóriákban sosem csúszott ki az első ötből az utóbbi 10 évben.
A kétszeres wimbledoni bajnok Kvitová két sima szettben, 63 perc alatt verte a szlovák Viktoria Kužmovát.