A verseny meghiúsulása nagy kárt okoz a magyar női teniszezőknek, akiknek a torna remek felkészülés lett volna a hazai rendezésű Fed-kupa döntő előtt.
Az amerikai Sofia Kenin nyerte meg a női egyes küzdelmeit a melbourne-i ausztrál nyílt teniszbajnokságon.
Négy-öt éremmel már elégedettek lennének.
Három a magyar igazság!
A zalaiak hátrányból kezdik meg a visszavágót.
A többnyire kiegyenlített mérkőzésen elsősorban az döntött, hogy a fontos labdamenetek többségét Djokovic nyerte.
Kenin és Muguruza eddig egyszer, tavaly Pekingben mérkőzött meg egymással.
A negyedik szettben Thiem 5-4-nél kiszerválhatta volna a mérkőzést, de kétszer is hibázott.
A 20-szoros Grand Slam-győztes svájci játékos tőle szokatlan módon a keddi negyeddöntőben ragadtatta el magát.
A második helyen kiemelt duó szerdán a hetedikként rangsorolt Csan Hao-Csing, Csan Latisa tajvani kettőst győzte le.
Nagy az előnye, megteheti.
A két szupersztárnak ez lesz az 50. összecsapása, kettejük párharcát a szerb vezeti 26-23-ra.
Veres Alex négyszer is felállhatott a dobogó legfelső fokára.
A 24 éves sprinter eredménye biztató a szezon további részére.
Az igazi dráma a negyedik felvonásban következett.
Sorozatban harmadszor jutottak be az elődöntőbe.
Bejutottak a legjobb nyolc közé.
Nem tartják igazságosnak a magyar váltó kizárását.
A háromszoros olimpiai bajnok - aki pénteken 400 méter vegyesen győzött, szombaton pedig 100 méter pillangón lett harmadik - ezúttal 200 méter vegyesen diadalmaskodott.
A magyar testvérpár hetedszer aratott kettős diadalt az Eb-ken.
A 27 éves Fucsovics várhatóan az 54. helyre jön fel a világranglistán.
"Örülök az 500-nak, mert a másik verseny nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna. Muszáj volt az elején előre mennem, az volt a terv, hogy végig vezetem a döntőt. A táv vk-éllovasaként meg akartam mutatni, mit tudok."
Liu Shaoang aranyérmet nyert 1500 méteren a debreceni Főnix Csarnokban zajló rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokság második napján, szombaton.
A nőknél első tízbe kiemeltek estek ki.