2023. október 22., 21:42

Wladár Sándor: Milák tartozik Magyarországnak

Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke szerint Milák Kristóf tartozik Magyarországnak, és önmagát is meg kell tisztelnie azzal, hogy komolyan edzésbe áll, s elvégzi azt a munkát, amivel jövőre Párizsban megvédheti olimpiai bajnoki címét.

milák kristóf
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A szövetség első embere, aki sportolóként 1980-ban Moszkvában maga is ötkarikás aranyérmet nyert, a Duna Arénában rendezett világkupa-versenyen vasárnap az M4 Sportnak adott interjújában elmondta, az olimpia, világ- és Európa-bajnok klasszis bizalmatlanul kezeli a neki segíteni próbáló edzők, támogatók, sportirányítók közeledését, ennek nem tudja az okát és mindenképpen változtatni kell rajta.

Az, hogy nyolc hónappal az olimpia előtt még mindig azt hallom, hogy keresi az utat és a motivációt, hogy nem látjuk edzésen, nem tudjuk hol van, mély szomorúsággal tölt el"

- kezdte a szövetség elnöke.

"A magyar rajongók éhezik a sikert, amit Tokióban láthattunk. Ő Tartozik Magyarországnak annyival, és tisztelje meg önmagát azzal, hogy elvégzi a munkát, hiszen olyan talentum van benne, ami nagyon kevés sportolónak adatott csak meg életében, talán csak Egerszegi Krisztinát tudom mondani. Neki csak le kell úsznia a napi hat-nyolc kilométert, és akkor biztosan feláll Párizsban a dobogó tetejére. Ez egy lehetőség neki, hogy Egerszegi és Darnyi nyomdokaiba lépjen, hiszen 301 egyszeres olimpiai bajnok van, de olyan, aki kétszer állt a dobogó tetején, akik ikonok és példaképek a mai napig, na ez lehet ő...Ez a sansz, amikor elmegyünk mellette, visszanézünk és azt mondjuk, ezt nagyon elszúrtuk, és egész életében bánni fogja, ezzel az istenadta talentummal" - mondta Wladár Sándor, aki felhozta Szoboszlai Dominik, a Liverpool magyar válogatott futballistájának tetoválását is, amely Steven Gerrard legendás mondatát örökíti meg: "A tehetség isteni áldás, de akarat és alázat nélkül mit sem ér".

A 2021-es tokiói olimpián 200 méter pillangón aranyérmes Milák június közepén jelentette be, hogy nem indul a júliusi fukuokai világbajnokságon. Akkor azt mondta, fizikálisan és mentálisan sincs olyan állapotban, hogy ott legyen a világ legjobbjai között. Az edzéseket szeptember elején kezdte újra. Két héttel ezelőtt még úgy volt, a Duna Arénában hétvégén megrendezett vk-viadalon tér vissza, aztán később úgy döntött, nem ugrik medencébe.

A héten edzője, Virth Balázs elárulta, tanítványa nagyjából fél éve nem végzett az élsporthoz szükséges munkát és a "24. órában van", ha komolyan gondolja az olimpiai felkészülést.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.