2023. július 14., 09:28

Vizes világbajnokság Fukuokában

Gyors ütemben követik egymást a vizes világbajnokságok. Tavaly július 3-án ért véget a budapesti vb, de már jön is a folytatás, a 2023-as, július 14-e és 30-a között, Japánban, Fukuokában.

Vizes vb
Fotó: gettyimages

És ha ez kevés lenne, 2024 februárjában máris kapjuk a következőt, a katari Dohában. Fukuoka és Doha között rendeznek egy Eb-t is, januárban, a vízipólósoknak biztosan.

Ami szintén biztos, hogy Fukuokában nem láthatjuk a budapesti világbajnokságon két aranyat szerző Milák Kristófot.

A tokiói olimpia bajnoka két kedvenc számában, 100 és 200 pillangón csapott be elsőként, és ez a két arany volt a magyar csapat két győzelme a vb-n. A nyílt vízi úszók csapatban bezsebeltek egy ezüstöt, ahogy a női vízilabdások is, míg az egyetlen bronzérmet Gálicz Péter hozta össze a magyarok számára a nyílt vízi úszók 25 kilométeres távján.

Az is biztos, hogy Gálicz nem úszik újabb éremért 25 km-en, mivel ezt a versenyszámot kivették a programból.

Sem a nők, sem a férfiak nem úsznak ezen a távon, hét helyett öt szám maradt, 5 és 10 km, valamint a vegyes csapat. Mindenesetre elég különös, hogy a World Aquatics (korábban FINA, vagyis Nemzetközi Úszószövetség) ilyen összevisszaságban halmozza a világbajnokságokat, a 2024-es dohai vébét 2025-ben követné a szingapúri, majd a 2027-es újabb budapesti kiadás. Közben kontinensbajnokságok, olimpia, rövidpályás változatok...

Visszatérve Milákra.

Júniusban jelentette be, hogy kihagyja az idei vb-t, mivel saját bevallása szerint sem fizikailag, sem mentálisan nincs azon a szinten, hogy a világ legjobbjai között lehessen.

Sós Csaba szövetségi kapitány 27 úszóval számolhat a medencés számokban, a nyílt vízben hatan versenyezhetnek, de ketten tartalékok, és tegyük hozzá, hogy a két szakág indulói között akadnak „átfedések”, ha minden igaz, hárman a medencében is megméretik magukat. A keretben ott találjuk Kós Hubertet, Verrasztó Dávidot, Rasovszky Kristófot, Szabó Szebasztiánt, ahogy Jakabos Zsuzsannát, Kapás Boglárkát, Késely Ajnát, Olasz Annát, vagy éppen Mihályvári-Farkas Viktóriát is. A világbajnokságon az úszók és a nyílt vízi úszók mellett a szinkronúszók, a műugrók és a toronyugrók, valamint a vízilabdások harcolnak a minél jobb eredményért.

A vízilabda-válogatottak szövetségi kapitányai, Varga Zsolt és Bíró Attila is keretet hirdettek.

A férfiak szakvezetője egy helyen változtatott a világkupán szereplő csapathoz képest, Konarik Ákos helyett Pohl Zoltán utazhatott Japánba.

A 2022-es vb-csapatból hárman kikerültek, Burián Gergely, Hárai Balázs és Mezei Tamás nem tagjai a fukuokai válogatottnak, viszont öt újonccal vágtak neki az idei tornának. A nőknél a budapesti ezüstérmes csapatból csak Gangl Edina hiányzik, a három vb-újonc: a kapus Neszmély Boglárka, valamint Dömsödi Dalma és Hajdú Kata. A férfiak ellenfelei a C csoportban Japán, Horvátország és Argentína, a nők a D-ben Kanadával, Japánnal és Új-Zélanddal találkoznak. Mindkét válogatott célja a döntőbe jutás, és az azzal járó olimpiai kvóta kiharcolása.

Megjelent a Magyar7 hetilap 28. számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.