2019. június 22., 19:55

Vívó Eb: Ezüstérmes a férfi kardcsapat

Ezüstérmes lett a Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás összeállítású férfi kardcsapat a düsseldorfi vívó Európa-bajnokságon.

Szilágyi Áron
Fotó: MTI

A címvédő magyarok második kiemeltként a negyeddöntőben kezdtek szombaton a 12 együttest felvonultató mezőnyben, és magabiztosan verték a briteket. Az elődöntőben is nagyszerűen és eredményesen vívtak, a románokat 45-40-re felülmúlva jutottak be a fináléba, melyet a németek érdekeltsége és a tévéközvetítés kötöttsége miatt a bronzmérkőzés előtt rendeztek meg.

Magyar szempontból ez is jól indult, az első három asszó után 15-6 volt az állás: Szatmári 5-1-re verte Benedikt Wagnert, Szilágyi ugyanennyire Szabó Mátyást, Gémesi pedig 5-4-re Max Hartungot. A következő öt párharcot viszont a németek nyerték, az egyenlítés már a hatodik párban összejött nekik, utána pedig előnybe is kerültek. Olyannyira, hogy Szilágyi utolsóként már 34-40-nél ment fel a pástra Wagner ellen. A reménytelennek tűnő helyzet ugyanakkor csakhamar változott, a kétszeres olimpiai bajnok magyar kardozó stabilabbnak, magabiztosabbnak tűnt ekkor, és 43-43-nál utolérte ellenfelét. Aztán 43-44-nél testvezetékcsere következett magyar oldalon, majd a következő akció közben Wagner szólt, hogy Szilágyinál nincs teljesen rendben a technika. Az újabb akciónál nem ítélt tust a mérkőzésvezető, az azt követőnél viszont - melyben középen csapott össze a két vívó - igen, a németek javára.

Szilágyi - aki az utolsó asszót 9-5-re nyerte -, plusz 5-tel, Szatmári mínusz 1-gyel, Gémesi mínusz 6-tal zárt.

„Én úgy láttam, hogy a szurkolótábor átlendítette őket a holtponton. Hiába volt nekünk kilenctusos előnyünk is, újra erőre kaptak. Volt sanszunk a végjátékban, vissza tudtam hozni, szeretek is Wagnerrel vívni, de ahhoz, hogy 40-34-ről nyerjen az ember, kisebb fajta csoda kell, és ez most nem jött össze” – nyilatkozott az MTI-nek Szilágyi Áron.

Az utolsó tusról azt mondta, nüansznyi különbség volt középen, amit addig együttesnek adott a zsűri, ekkor viszont nála látta a találatot.

„Mi úgy éreztük, hogy abszolút nem így volt, de ennyi szubjektivitás benne van a kardvívásban” - tette hozzá.

Beszélt arról is, hogy nagyon jó a viszonyuk a németekkel, ismerik őket, rengeteget edzőtáboroznak közösen.

„Azt gondolom, hogy a fair play szellemében zajlott le ez a mérkőzés. Annak ellenére, hogy itthon voltak, és kihasználhatták volna ezt jobban is. Örülök, hogy ez ilyen tiszta döntő volt” - mondta.

A második hely megszerzését az olimpiai részvétel kiharcolása szempontjából fontosnak tartja.

„A kvalifikáció tükrében nagyon sokat ér ez az ezüstérem. Szerintem egy jó kis lépést tettünk a kvótaszerzés felé. Mindig azt szoktuk mondani, hogy elégedettnek kell lennünk, ha érmesek vagyunk, dobogóra állhatunk. Ez most is így van, de öt perccel a döntő után nyilván nem fogok itt cigánykereket hányni, mint ez a kisgyerek itt mellettünk” - folytatta, majd úgy fejezte be összegzését, hogy egy-két nap múlva biztosan tudnak majd örülni a csapatezüstnek, és ez az eredmény jó előjel a júliusi, budapesti világbajnokság előtt.

A férfi kardozók a magyar küldöttség negyedik érmét szerezték. Korábban ugyancsak második lett a női kardválogatott, míg harmadikként zárt női kard egyéniben Márton Anna, valamint a férfi párbajtőrcsapat.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.