Visszavonult a teniszlegenda
Huszonkét profi idény után visszavonult Gaël Monfils, aki 13 trófeát gyűjtött a férfi tenisztornákon.
A 40 éves játékos az idény elején jelentette be, hogy az esztendő végén felhagy az élsporttal, szerdán pedig a sportág doppingellenes hatósága közölte, hogy Monfils regisztrált a visszavonult játékosok listájára. Ezzel gyakorlatilag elvesztette a versenyzési jogát, mivel csak akkor játszhatna újra, ha előzőleg legalább hat hónapig rendelkezésre áll a doppingvizsgálatokon.
A látványos és időnként akrobatikus stílusáról is ismert teniszező szeptember elején vívta utolsó hivatalos mérkőzését, amikor 40 évesen és két naposan kikapott a US Open második fordulójában az amerikai Learner Tientől - aki a meccs után autogramot kért tőle. A közönségkedvenc játékos kétszer, 2011-ben és 2013-ban is pályára lépett Budapesten a Tennis Classics elnevezésű gálán.
Monfils elődöntőt vívott a 2008-as Roland Garroson és a 2016-os US Openen, és legjobbjaként hatodik volt a világranglistán 2016 novemberében. Feleségével, a jelenleg is top 10-es ukrán Jelina Szvitolinával egy gyermeket nevelnek, és saját bevallása szerint nem a teniszvilágban kíván elhelyezkedni "civilként", hanem egy egy svájci vagyonkezelő vállalatnál fog dolgozni.