Világrekord sötétben, medúzák közt

Kérem, mutassa be a Sportfanatic klubot, amely korábban a La Manche csatorna átúszásával írta be nevét a Guinness-rekorderek közé.

Én csak négy éve úszom rendszeresen, és a „jegesmedvékkel” szoktam csobbanni a hideg vizű folyókban. A barátaim rábeszéltek, vegyek részt egy ausztriai téli úszóversenyen. Azon harmadik lettem. Két évvel ezelőtt részt vettem a téli úszó-világbajnokságon, ahol a leghosszabb, 1000 méteres        távon a 7. helyen végeztem. Eközben megismerkedtem a téli és a hosszú   távúszásnak hódoló dunaszerdahelyi Sportfanatic klub tagjaival. Bevettek maguk közé, és azon a válogatójukon, amelyen az Északi-csatorna átúszóinak személyéről döntöttek, az egyik leggyorsabbként bekerültem a négyfős csapatukba.

Miért éppen az Északi-csatorna?

A Sportfanatic több tagja, köztük Pék Dezső és Nyáry Richárd csapatban, Makai Zoltán pedig szólóban, oda-vissza korábban már átúszta az európai viszonylatban egyik legismertebbnek számító La Manche csatornát, s az akkori teljesítményük olvasható a Guinness Rekordok Könyvében. Akkor döntötték el, hogy leússzák a hét legnehezebb óceáni, tengeri távot, amelyek egyike az Észak-Írország és Skócia között húzódó, rendkívül veszélyes és kiszámíthatatlan Északi-csatorna. Ezt előttünk egyetlen szlovákiai csapat sem úszta át, ráadásul négyes stafétaként világviszonylatban is az elsőknek számítunk. Két évig készültünk: télen neoprén ruha és más kiegészítők nélkül jeges vizekben edzettünk, nyáron pedig több kilométeres távokat leúszva javítottuk az erőnlétünket. Az expedíciónk hozzávetőleg 18 000 euróba került, amit a klubunk szponzori támogatásokból biztosított számunkra.

Hogyan zajlott maga az úszás?

Július 16-án, éppen a 34. születésnapomon váltottuk valóra a nagy álmunkat. Először Észak-Írországba utaz-tunk, majd Skóciába. Onnan tettük meg a kétszer 41, tehát összesen 82 kilométeres távot. A hajónk kapitánya, amelyen két segítőtársunk is utazott, az időszerű áramlatok miatt döntött a skóciai indulásról. Bár orvos nem tartott velünk, vészhelyzetben a kapitány tudott volna helikopteres segítséget kérni. Szerencsére Fortuna kegyes volt, és a mentőakciót kihagyhattuk. A kisebb gondjainkat, például a nagy hullámok okozta rosszullétet a magunkkal vitt gyógyszerekkel orvosoltuk. Négyen, egymást óránként váltva, nehezítésként neoprén ruha nélkül tettük meg az egész táv egyes részeit. A stopperórát az Ír Távolsági Úszó Szövetség bírái indították el, akik egyúttal az időnket is mérték, és végig dokumentálták a történteket. Valamennyien 20,5 kilométert tettünk meg, és a 24 óra 56 perces eredményünkkel világrekordot úsztunk. Előttünk egy hatfős csapat bő 22 óra alatt úszta le ugyanezt a távot, de nekik könnyebb dolguk volt, mert fejenként csak 13 és fél kilométert kellett megtenniük.

Mi okozta a legnagyobb nehézséget? Felmerült-e önökben, hogy mégsem tudják végigcsinálni?

Bár korábban hozzászoktunk a hideg folyókhoz, itt a 10-14 Celsius-fokos vízben a temérdek vad hullám és az éjszakai sötétség is nehezítette a dolgunkat. A legnagyobb gondot a medúzák jelentették, amelyek közül éppen az Északi-csatornában él a legveszélyesebb faj. Sokszor váratlanul megcsíptek minket, rettenetes égő fájdalmat okozva, ami a vízben elviselhető volt, de a fedélzeten már szinte elviselhetetlennek tűnt. Amikor ugyanis a mérgük bekerült a vérkeringésünkbe, heves idegfájdalmat okozott. Sajnos a medúzacsípés ellen nincs ellenanyag, mint például kígyómarás ellen, tehát ellenszer nélkül kellett kibírnunk. Az expedíció után megbeszéltük: a nehézségek ellenére egyikünk fejében sem fordult meg, hogy meg kéne hátrálnunk. Az elszántságunk és a nekünk bizalmat szavazó szponzorok miatt sem tehettük meg ezt. 

Milyen volt a világrekord fogadtatása, és van további, hasonló nagy tervük?

A már említett ellenőrök időmérése után a számunkra hajót biztosító cég illetékesei ajánlották be a teljesítményünket a Guinness Rekordok Könyvébe, ahová alig egy héten belül be is kerültünk. Ez számomra a legnagyszerűbb érzés, mert a többiek a La Manche csatorna átúszása után egyszer már átélték ugyanezt. Az is fokozza az örömömet, hogy ilyen fiatalon sikerült bizonyítanom. Azóta is sokan gratulálnak folyamatosan, és gyakran kérnek tőlünk interjút. Mi tagadás, miután fáradtan a skóciai partra értünk, szinte el sem hittük, hogy megcsináltuk. Először csak magunkba mélyedve, csöndben üldögéltünk, majd szívesen fogadtuk a parton ránk várók ovációját. Örömittasan dobáltak fel bennünket a levegőbe. Az éjszakai örömködés helyett mégis hamar nyugovóra tértünk, és másnap ünnepeltünk. A hazatérésem után pedig a feleségem és a további hozzátartozóim körében folytatódott az ünneplés, majd a munkahelyemen, egy bécsi belvárosi szállodában a kollégáim is szeretettel gratuláltak. Hideghéthy Tibor magánvállalkozó, a Sportfanatic klub alapító vezetője pedig a gratulációja közben megjegyezte: kapunk pár napot arra, hogy kitaláljuk, mi lesz a következő célpontunk.

Ha minden jól megy, akkor talán már egy év múlva nekivágunk egy másik extrém távnak, s talán újabb világrekordot is elérünk. Mindezzel a 15 fős klubunk és a szülőföldünk hírnevét is öregbíteni kívánjuk.        

Megjelent a Magyar7 2021/32.számában.