2021. június 8., 09:14

Vélhetően nincs napirenden az olimpia további halasztása

Marukava Tamajo olimpiai miniszter szerint nehéz megoldani a tokiói játékok újabb halasztását.

Tokió olimpiai ötkarika
Fotó: TASR / AP

A miniszter a keddi kormányülés után az NHK televíziónak nyilatkozott erről, jelezve, hogy különösen a versenyhelyszínek és a szállás biztosítása, illetve a menetrend átütemezése jelentene problémát.

A brit média írt arról, hogy az olimpia néhány szponzora javasolta, a járványhelyzet miatt a játékokat halasszák szeptemberre vagy októberre. Tamajo azt mondta, hogy a szervezőbizottság nem hallott erről. Hozzátette, az első külföldi sportolók már megérkeztek Japánba az olimpia előtti edzőtáborokba.    

Az ázsiai ország a koronavírus-járvány negyedik hullámában van, az átoltottság pedig nagyon alacsony, ráadásul Tokióban június végéig meghosszabbították az egészségügyi vészhelyzetet. Az elmúlt hetekben petíciók készültek sportolók és ellenzéki politikusok részéről, sőt még egy olimpiai szponzor is kérte, javasolta a játékok törlését. 

A tokiói szervezőbizottság, valamint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság az elmúlt hetekben többször is hangsúlyozta, hogy az olimpia mindenki számára biztonságos lesz. 

A tavalyról idénre halasztott nyári játékok július 23-tól augusztus 8-ig tartanak, a paralimpiát pedig augusztus 24. és szeptember 5. között rendezik.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.