2019. május 28., 14:07

Végeztek a Nemzeti Ovi-Sport Program első hallgatói a „Selyén“

Kárpát-medencei viszonylatban elsőként a Selye János Egyetem 25 hallgatója vehette át oklevelét az Ovi-Sport Közhasznú Alapítványtól. Ők a felvidéki magyar egyetem Konferencia-központjában május 28-én zajlott ünnepségen arra vonatkozó tanúsítványt kaptak, hogy képzett vezetői lehetnek az ovis sportprogramoknak. A rendezvényen többek között jelen volt ifj. Buzánszky Jenő, mivel édesapja, id. Buzánszky Jenő, a Nemzet Sportolója, az Aranycsapat Tagja alapította az Ovi-Sport Közhasznú Alapítványt.

Ovi-Sport vége
Galéria
+11 kép a galériában
Fotó: Nagy-Miskó Ildikó

Dobay Beáta, az SJE Tanárképző Kara Testnevelés Tanszékének vezetője köszöntötte az egykori 35 jelentkezőből a kétszemeszteres képzést sikeresen teljesítő, levizsgázó 25 fiatalt. Továbbá ifj. Buzánszky Jenőn kívül az érintett alapítvány jelenlegi elnökét, Molnár Andreát, valamint Orbán-Sebestyén Katát, a Magyar Speciális Olimpia Szövetség tenisz szakágvezetőjét, illetve Török Tamást, az SJE Tanárképző Kara tanulmányi és szociális ügyekért felelős dékán-helyettesét, s nem utolsó sorban Orsovics Yvettet, az Óvó- és Tanítóképző Tanszék vezetőjét.

Cél: az ovisok sportszeretetének felébresztése és fejlesztésük

A határon túli magyar felsőfokú képzés keretében egyedül a komáromi Selye János Egyetemen ismerkedhetnek meg a budapesti székhelyű Ovi-Sport Közhasznú Alapítvány hasznos programjával a fiatalok. A Magyarországon már jól bevált módszer lényege az, hogy a gyerekekben már óvodás korban felébresszék a mozgás szeretetét, s a sporttevékenységen keresztül a sajátos nevelési igényű gyermekek fejlesztéséhez is hozzájáruljanak. 

Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Miután Juhász György, az SJE rektora és Molnár Andrea, az alapítvány elnöke személyesen találkozott egymással, a 2018/2019-es akadémiai évtől kezdve, a határon túli magyar felsőfokú képzés keretében elsőként az SJE Tanárképző Karának Testnevelés Tanszékén "C" típusú, azaz választható tárgy keretén belül indult be az alapítvány programja szerinti képzés. Azt követően a kétszemeszteres képzést abszolválók levizsgáztak, s ma az egyetemi diplomájuk mellé az Ovi-Sport Közhasznú Alapítványtól arra vonatkozó tanúsítványt kaptak, hogy képzett vezetői lehetnek az ovis sportprogramoknak. Magyarországon már több mint 200 óvoda csatlakozott e programhoz.

A programot kidolgozó szakemberek egyelőre 5 sportágat: a labdarúgást, továbbá a kézi, tollas- és röplabdát, valamint a teniszt preferálják, s annak keretében ezen sportágakhoz szükséges mozgáskészségeket fejleszthetik. Tizenhárom héten keresztül heti 2-2 órás képzésen vettek részt a hallgatók. Abból 8 óra elmélet, a többi pedig gyakorlat volt. Mivel az SJE tornaterméhez, illetve a mögötte felállított speciális műfüves sportpályához legközelebb a Ferencesek utcai Óvoda van, onnan a nevelők hetente áthozták az ovisokat, akiken a hallgatók a gyakorlatban is kipróbálhatták új ismereteiket – tudtuk meg. Az SJE az alapítványtól az időszerű akadémiai év végéig kapta kölcsön a speciális pályát, az általa adományozott segédeszközök azonban a felvidéki magyar egyetemen maradhatnak.

E program váljon nemzeti örökségünk részévé

Molnár Andrea köszönetet mondott programjuk befogadásáért az SJE-nek, majd kiemelte id. Buzánszky Jenő kezdeményezését. „Az Aranycsapat legendás tagja mindig is nemzetben gondolkodott, s hangsúlyozta: e programot az egész Kárpát-medencében meg kell honosítani. Ezért a Katával kidolgozott tananyagot a felsőoktatási intézményekbe is bevitték. Annak nemzeti örökségünk részévé kell válnia. Szükségszerűségét az iránta megnyilvánuló nagy érdeklődés is bizonyítja“  – fogalmazott az alapítványi elnök. 

Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Miután Török Tamás dékán-helyettes leszögezte: „Ez az erős törzsű fa kárpát-medencei viszonylatban elsőként a felvidéki magyar egyetemünkön növekedjen“, Orbán-Sebestyén Kata előadása hangzott el. Tőle a Nemzeti Ovi-Sport Program lebonyolításához a komáromi tanszék előzőleg hasznos iránymutatást kapott. Ez alkalommal az ovis teniszoktatás fő céljaként a következőket emelte ki: azáltal a gyerekek nem csak új élményekkel gazdagodnak, hanem pszichésen és mozgásszervileg is fejlődnek. Pontosabban: fejlődik az izomrendszerük, az idegi mozgásuk, a kézmozgásuk, a szem-kéz-koordinációjuk, miközben a fair play játékot is megtanulják. 

Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Az oklevelek és tárgyi jutalmak átadása, a hallgatók köszönetnyilvánítása, illetve a vendégek megajándékozása után Dobay Beáta portálunknak elárulta: további hallgatóiknak a következő akadémiai években is biztosítani szeretnék e választható képzést.

Ovi-Sport vége
Galéria
+11 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.