Vége a kézilabda álmoknak!
Inkább hatott nyomasztóan és bénítóan a hazai környezet, a gyönyörű új csarnok és a 22 ezres szurkolótábor a magyar kézilabda-válogatottra, mintsem kiemelkedő játékra buzdítóan. Így a reméltnél korábban véget ért a csapat szereplése a közös, magyar-szlovák rendezésű férfi kézilabda Európa Bajnokságon, nem jutottak tovább Bánhidiék a csoportjukból.
Pedig az előjelek egész mást ígértek: hosszabb magyar szereplésről szóltak, magyar meccseket jeleztek még a jövő hétre is, többen a legjobb négy közé vártak a magyar válogatottat.
A képességek alapján erre minden okuk megvolt, csak a nagy akarás, a túlzott bizonyítási vágy miatt görcsössé vált az játék, hibák csúsztak a helyzetkihasználásokba és a védekezésbe is, a végjátékban pedig ugyanott voltunk, ahol a csapatsportok magyar válogatottjainak többsége lenni szokott: remegő lábak és kezek határozták meg az utolsó pillanatokat.
Máthé Dominik keze megremegett a hajrában az izlandiak ellen a hetesnél (előtte kétszer a hollandok ellen is), Bóka Bendegúz kétszer rálépett a vonalra góldobás közben, a kapusok sem hozták a várt bravúrokat akkor, amikor nagyon kellett volna. Hiányzott a megszállottság, az extázis is a három csoportmérkőzésen! És az időkérések is a kritikus pillanatokban! Az edzők nem nagyon éltek ezzel a lehetőséggel a hollandok és az izlandiak ellen sem.
Nem tudni, mi lett volna, ha időt kérnek, és ellátják taktikai utasításokkal a játékosokat, de így, hogy ez a taktikai fegyver bent maradt a meccsekben, már soha nem is tudjuk meg.
Bárhogy is csűrjük-csavarjuk a dolgot, tény és való, hogy az egyik legnehezebb csoport volt a magyaroké az EB-en. Négy szinte egyforma képességű csapat küzdött meg a továbbjutásért! Ennek ellenére optimista nyilatkozatokkal volt tele a sajtó a torna előtt, magabiztos volt játékos, edző és csapatvezető, mégsem alakultak az előzetes várakozás szerint a dolgok. Sérülésekre, járványra sem lehet nagyon hivatkozni, hiszen az ellenfelek, főleg a portugálok, akiket az utolsó pillanatban sikerült ugyan legyőzni, sokkal rosszabb helyzetben voltak ezen a téren. Nekünk pedig csak Bánhidit, a világ egyik legjobb beállósát kellett nélkülöznünk egy meccsre, pont a portugálok elleni győztes mérkőzés alkalmával. A Covid-fertőzés miatt hiányolható Győri nem számított alapembernek, amikor még játszhatott volna a hollandok ellen, nem is volt kerettag.
Elszomorító az is, hogy az sem lett volna elég, ha az izlandiak ellen a végén kicsikarjuk az egygólos győzelmet, mint a portugálok ellenében, mert gólarány miatt a holland-magyar-izlandi hármas holtversenyből mi jöttünk volna ki vesztesen a továbbjutást illetően. Vagyis az EB-hajó egyértelműen az esélytelenebb hollandok ellen ment el az első mérkőzésen, amikor végig futottunk az eredmény és a hollandok után.
Hogy a spanyol bírók ellenünk fújtak az izlandi meccsen? Nem ezen múlott a továbbjutás, habár kissé furcsa volt, amikor a spanyol játékvezető elismerően lepacsizott az izlandival, miután befújta a nyolcadik hétméterest ellenünk Budapesten, a részben hazai rendezésű Európa Bajnokságon…
Habár még nem ért véget az EB, a magyar csapat nélkül már nem lesz a továbbiakban igazi élmény! Mi lehet az oka a korai búcsúnak?
Vannak ugyan nagyon jó, világverő, BL győzelemre esélyes női (FTC, Győr) és férfi (Veszprém, Szeged) klubcsapataink, de rengeteg külföldi sztárral. A tehetséges magyar fiatalok emiatt a keret közelbe sem kerülnek, kevés játéklehetőséghez jutnak.
A lányoknál az egyik legnagyobb magyar tehetség, Háfra Noémi alig jut játékperchez a Győrben, a fiúknál Ligetvári Patrik sem meghatározó játékosa a Veszprémnek. A Bajnokok Ligájában és a hazai bajnokságban szerzett rutin nélkül emiatt aztán a válogatottban sem tudnak olyan teljesítményt nyújtani, ami tehetségük és tudásuk alapján elvárható lenne tőlük.
De reménykedjünk, mert sok a fiatal mindkét válogatottban, alacsony az átlagéletkor, a jövőben még sok-sok örömet okozhatnak különböző világversenyeken a szurkolóknak!
