2023. szeptember 20., 15:21

Úszó-világkupa: Budapesten térnek vissza az orosz és fehérorosz versenyzők

Úszásban az október 20-22-én sorra kerülő budapesti világkupa-versenyen térnek vissza az orosz és fehérorosz sportolók.

úszás
Fotó: unsplash.com

Ezt Szántó Dávid, a Duna Arénában sorra kerülő esemény szervezőbizottságának vezetője jelentette be szerdán a Magyar Úszó Szövetség sajtótájékoztatóján.    
Hozzátette, a vk-viadalra több mint 40 ország nagyjából 500 versenyzője érkezik, köztük olyan világklasszisok, mint a hosszú kihagyás után visszatérő "mellúszókirály", a brit Adam Peaty, az olasz Thomas Ceccon, az ausztrál Kaylee McKeown, vagy éppen a svéd Sarah Sjöström.

Az ukrajnai háború miatt korábban eltiltott orosz és fehérorosz úszók részvételéről Szántó Dávid elmondta, a nemzetközi szövetség nemrég hozott döntése értelmében - amely számos kritériumot is megfogalmaz - semleges színekben, függetlenül versenyeznek majd, azaz edző, vagy például orvos sem kísérheti el őket.

A sajtótájékoztatón részt vett a 200 méter háton világbajnoki ötödik Kovács Benedek, aki elárulta, neki személy szerint nem jelent majd gondot, ha adott esetben egy orosz vagy fehérorosz versenyző mellett kell úszni.

A BVSC versenyzője kiemelte, egy hónap pihenőt követően nagyjából három héttel ezelőtt kezdte el a munkát, és a fő célja, hogy a jövő évi párizsi olimpián a legjobb legyen.

Tartozunk annyival a magyar úszósportnak, és a versenyzőinknek is, hogy a világ legjobbjait hozzuk el

- nyilatkozta Wladár Sándor, a MÚSZ elnöke. Hozzátette, ebben az évben is rendeznek majd egy izgalmas betétfutamot, amelyben a legnagyobb hazai sportszövetségek (MOB, atlétika, torna, kajak-kenu, vívás, kosárlabda, kézilabda, cselgáncs, birkózás, kerékpár) képviselői mérik össze a tudásukat.

Hangsúlyozta, a versenyen a szövetség egyik szponzorának, a MOON-nak köszönhetően zöld szemlélettel, elektromos autókkal tudják majd szállítani a delegációk túlnyomó részét.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.