2020. március 31., 19:10

További magyar úszók is koronavírussal fertőzöttek

Megfertőződött az új típusú koronavírussal Kapás Boglárka mellett Kozma Dominik is, de egyes információk szerint még további sportolók.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Az olimpiai bronzérmes Kapás kedden a Facebook-oldalán jelentette be, hogy a felkészülés folytatásához két negatív tesztre lett volna szüksége, ebből az első sikerült is, a második azonban már pozitív lett.

"Jelenleg két hétig karanténban vagyok itthon, nem hagyhatom el a lakást. Egyelőre jól érzem magam, semmilyen tünetet nem érzek" - mondta a 26 éves versenyző, aki egyúttal felhívta a figyelmet a védekezés és az otthon maradás fontosságára.

Később az M1 aktuális csatornának elárulta, hétfőn tudta meg az eredményt, akkor el is sírta magát. Hozzátette, úgy tudja, másoknak is pozitív lett a második tesztje. Megjegyezte, mostanra megnyugodott, a pozitív teszt pedig legfeljebb annyi változást hoz számára, hogy ő most már élelemért sem hagyhatja el a lakhelyét.

Nem sokkal később Kozma Dominik az M1 aktuális csatornának szintén megerősítette, hogy neki is pozitív lett a második tesztje.

"Vegyes érzésekkel fogadtam. Nem mondom, hogy nem vagyok tőle betojva. Féltem a feleségemet" - mondta a BVSC világ- és Európa-bajnoki bronzérmese, aki hozzátette, neki sincs semmi baja, egyetlen tünetet sem produkál.

Kapás a 2016-os riói olimpián 800 méter gyorson szerzett bronzérmet, tavaly nyáron a kvangdzsui világbajnokságon 200 méter pillangón diadalmaskodott. Kozma a 2017-es hazai rendezésű vb-n a 4x100 méteres gyorsváltó tagjaként lett harmadik, míg kontinensviadalról négy bronzérme van, köztük egy egyéniben.

Pozitív lett a koronavírustesztje Bohus Richárdnak is - erről a Nemzeti Sport számolt be. A világbajnoki bronzérmes úszó a múlt héten furcsaságokat észlelt, s bár csodálkozott ezeken, gondolt a fertőzésre is, de hogy valóban elkapta a vírust, azt csak a második teszt igazolta.  A Kőbánya SC mellúszója, a decemberi rövid pályás Eb-n a 4x50 méteres vegyes váltóval ezüstérmes Horváth Dávid szintén az Instagramon írta meg, hogy az érintettek között van, de egyelőre ő is tünetmentes.

 A MÚSZ az MTI-hez eljuttatott közleményében jelezte, a sportág speciális igényeit szem előtt tartva az elmúlt időszakban igyekezett megoldást találni arra, hogy a válogatott versenyzők továbbra is medencés edzéseket végezhessenek. Mint írják, az uszodák üzemeltetőivel - elsősorban a Nemzeti Sportközpontok vezetőivel - és az állami sportvezetéssel abban állapodott meg a MÚSZ, hogy a külföldi edzőtáborokban készülők közül csak azok állhatnak edzésbe, akik átestek két koronavírus-teszten, és a három nap különbséggel elvégzett tesztek egyaránt negatív eredményt hoztak, valamint hazatérésüket követően 14 napot karanténban töltöttek. A korábban is Magyarországon tréningezőknél egy negatív teszt volt az előírás. Hozzátették: a MÚSZ a mintavételhez egy magánszolgáltatót vett igénybe, míg a teszteket államilag akkreditált laborokban dolgozták fel - az eljárás teljes költségét a szövetség saját forrásaiból fedezte.

"A tesztelésen részt vett a válogatott keret valamennyi tagja, illetve a válogatott mellett dolgozó szakemberek (edzők, gyúrók) is. A szövetségbe folyamatosan érkeznek az eredmények, melyek kedd estig kilenc személy esetében mutattak pozitív eredményt. Ők valamennyien külföldi edzőtáborokban jártak, melyeket követően 14 napra karanténba vonultak, azaz hazatérésük óta egyikük sem vett részt edzéseken" - olvasható a közleményben.

A MÚSZ hangsúlyozza: teljes mértékben együttműködik az egészségügyi szervezetekkel, és kizárólag azon úszóinak teszi lehetővé a medencés edzések elkezdését, akik esetében kizárható a fertőzés - azaz az egy vagy két negatív teszt mellett az is, hogy bármilyen formában érintkeztek fertőzött társaikkal akár a karantén kezdete előtt, akár annak letelte után. A zárt edzőtáborok során az úszók folyamatos orvosi felügyelet alatt dolgoznak majd, és rendszeresen részt vesznek egészségügyi vizsgálatokon - írják.
"A fertőzöttektől kapott információk alapján egyelőre egyikük sem igényel különleges orvosi ellátást, ugyanakkor az állami járványügyi hatóságok már felvették velük a kapcsolatot. Amennyiben bármelyikük kezelésre szorulna, úgy rájuk is a jelenleg érvényben lévő országos egészségügyi protokoll szabályai vonatkoznak" - közölte a MÚSZ.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.