2024. július 3., 19:49

Tour de France: Cavendish nyerte a szakaszt, immár egyedüli csúcstartó

Sprintbefutóban Mark Cavendish nyerte a Tour de France országúti kerékpáros körverseny szerdai, ötödik szakaszát, ezzel pályafutása 35. etapsikerével egyedüli csúcstartó lett.

Mark Cavendish
Fotó: TASR/AP

A 39 éves brit kerekes - aki 2008-ban diadalmaskodott először - eddig a belgák legendás versenyzőjével, Eddy Merckx-szel (1969-1975) társbérletben volt rekorder 34-34 szakaszgyőzelemmel, de most - a Saint-Jean-de-Maurienne és Saint-Vulbas közötti 177,4 kilométeres táv megnyerésével - sikerült történelmet írnia.

Mögötte a belga Jasper Philipsen és a norvég Alexander Kristoff végzett a második, illetve harmadik helyen.

Cavendisht a célba érkezést követően több riválisa is köszöntötte és gratulált neki a csúcsdöntéshez - Cavendish az idei Tour de Hongrie-n is szakaszgyőzelmet ünnepelhetett, ugyanis a második etapon ő bizonyult a leggyorsabbnak.

Összetettben továbbra is a kétszeres győztes, favorit szlovén Tadej Pogacar vezet.

Csütörtökön a Macon és Dijon közötti 163,5 kilométer megtétele vár a mezőnyre. A Tour július 21-én zárul, története során először nem Párizsban vagy annak környékén, hanem a Monaco és Nizza közötti egyéni időfutammal.



A Tour de France szakaszgyőzteseinek örökrangsora:
-------------------------------------------------
1. Mark Cavendish (brit) 35
2. Eddy Merckx (belga) 34
3. Bernard Hinault (francia) 28
4. André Leducq (francia) 25
5. André Darrigade (francia) 22

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.