2021. május 12., 09:00

Történelmi sikert ért el a magyar kerékpáros, élen a Giro fiataljai közt

Valter Attila a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny negyedik szakaszán hatodikként ért célba, ezzel az összetett ötödik helyére lépett előre és átvette a legjobb 25 éven aluli versenyzőnek járó fehér trikót.

valter attila
Fotó: Valter Attila Facebook oldala

A háromhetes körversenyek egyikén, amely a kerékpározás csúcsát jelenti, korábban még nem viselt megkülönböztető trikót magyar versenyző, aki így történelmet írt, s eddigi versenyzése az összetett szempontjából is reményt ad. Az eddigi legjobb magyar eredmény nem időfutamon - éppen tavaly Valter révén - egy kilencedik hely volt Grand Tour-szakaszon.

A Piacenza és Sestola közötti 187 kilométer során három kategorizált emelkedő és mintegy 3000 méter szintkülönbség várt a mezőnyre a szakadó esőben. Valter mellett Dina Márton is belekerült egy 25 fős szökevénycsoportba, előbbi pedig végül 44 másodperces hátránnyal hatodikként ért célba, ezzel átvette a fehér trikót.

A szakaszt Dombrowski (UAE) nyerte az összetett első helyét átvevő olasz Alessandro De Marchi (Israel Start-Up Nation) előtt. Valter hátránya egy perc a rózsaszín trikóért zajló versenyben.

A másik magyar versenyző, Dina Márton is sokáig a szökevények között tekert, de a végére túl gyorsnak bizonyult a tempó, így a 44.helyen végzett.

4. szakasz: Piacenza-Sestola, 187 km:
1. Joseph Dombrowski (amerikai, UAE) 4:58:38 óra
2. Alessandro De Marchi (olasz, Israel Start-Up Nation) 13 másodperc hátrány
3. Filippo Fiorelli (olasz, Bardiani-CSF-Faizane) 44 mp h.
...6. Valter Attila (Groupama-FDJ) 44 mp h.
...44. Dina Márton (EOLO-Kometa) 4:07 perc h.
Az összetett élcsoportja:
1. De Marchi 13:50:44 óra
2. Dombrowski 22 másodperc hátrány
3. Louis Vervaeke (belga, Alpecin-Fenix) 42 mp h.
...5. Valter 1:00 perc h.
...88. Dina 18:45 p h.
A legjobb 25 éven aluli versenyzők összetettjének élcsoportja:
1. Valter 13:51:44 óra
2. Alekszandr Vlaszov (orosz, Astana) 24 másodperc hátrány
3. Remco Evenepoel (belga, Deceuninck - Quick-Step) 28 mp h.
4. Egan Bernal (kolumbiai, Ineos Grenadiers) 39 mp h.
Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.