2021. március 19., 12:59

Tokió 2020: Erős doppingellenőrzés a láthatáron

Erőteljes és széleskörű doppingellenes program megvalósítását ígéri a tokiói olimpia előtti hónapokra és a nyári játékok idejére is a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) égisze alatt működő Nemzetközi Tesztelő Ügynökség (ITA) vezetője.

Valérie Fourneyron közlése szerint külön szakértői csoportjuk dolgozik azért, hogy a minden kontinensen jelenlevő emberei révén világszerte gyűjtse és elemezze a sportolókról rendelkezésre álló információkat. A csoport kockázatértékelést végez és tesztelési ajánlásokat oszt meg más doppingellenes szervezetekkel annak érdekében, hogy összehangolt erőfeszítéssel a lehető leghatékonyabb kontrollt valósítsa meg.

Az elnök emlékeztetett rá, hogy míg a 2016-os riói olimpiát érintő doppingellenes program csak egy hónappal a játékok előtt kezdődött, és másfél ezer ajánlást tartalmazott hét, a dopping szempontjából  leginkább veszélyeztetett sportágra vonatkozóan.

A 2018-ban életre hívott ITA a tokiói olimpia elhalasztását követően, tavaly decemberben 26 ezer tesztajánlatot adott ki szakembereinek, hogy kiket, mikor, hányszor ellenőrizzenek az összes olimpiai sportágban.

A koronavírus-járvány miatt ez évre áttett tokiói ötkarikás csúcsesemény előtt az ITA folytatta a 2012-es londoni olimpián gyűjtött doppingminták újraelemzését, további pozitív esetekre derítve fényt. A 2008-as pekingi olimpia mintáinak újabb tudományos módszerekkel történt felülvizsgálatát is figyelembe véve már a 130-at is meghaladja a doppinghasználaton utólag rajtavesztett sportolók száma.

Ezen kívül az ITA útnak indított egy hosszú távú programot, amelynek keretében a tokiói olimpiára készülő versenyzőktől levett mintákat tíz éven át tárolják egy újonnan épült létesítményben.

A felerészben a NOB, fele részben a kormányok által pénzelt, a sport tisztaságának biztosítása érdekében 1999-ben alapított másik jelentős szervezet, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) elnöke, Witold Banka támogatásáról biztosította az ITA tesztcsoportjának munkáját. Azt mondta, hogy segítséget nyújtanak a doppingellenes programhoz, amelyet az ITA koordinál az ötkarikás játékok során, s a WADA biztosítja, hogy a tokiói akkreditált laboratórium készen álljon a rá váró kihívásra.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.