2020. március 12., 08:02

Tokió 2020: a WHO döntése ellenére változtatlan a játékok időzítése

Szuga Josihide japán kormányszóvivő közlése szerint nincs változás az idei tokiói olimpiai játékok tervezésében, azok után sem, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) világjárvánnyá nyilvánította az új típusú koronavírus-járványt.

Szuga egy csütörtöki sajtóértekezleten kijelentette: egy szakértői csoport a hét elején úgy foglalt állást, hogy mivel a vírus mindeddig nem produkált robbanásszerű terjedést Japánban, ezért nincs szükség drasztikus lépésekre, például egy szükségállapot kihirdetésére sem, de Japán továbbra is éberen figyeli a járvány fejleményeit.

Japán folytatni fogja az előkészületeket a tokiói olimpiának és paralimpiának a tervek szerinti megrendezésére, annak ellenére, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerdán világjárvánnyá minősítette az immár több mint 110 országban megjelent koronavírus-eseteket - tette hozzá a szóvivő.

Hangsúlyozta: Tokió azon fog dolgozni a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal (NOB), a nyári játékok szervezőivel és Tokió kormányzatával együtt, hogy az idén nyáron sor kerülhessen az olimpiai sporteseményekre.

Előzőleg, szerda éjjel a TBS japán tévécsatornának nyilatkozva a szervezőbizottság vezetőségének egyik tagja, Takahasi Harujuki ismét megszólalt az ügyben, hangsúlyozva, hogy a július 24-i kezdettel tervezett tokiói olimpiával kapcsolatos bármilyen döntést még május előtt meg kell hozni.

Ha a sportolókra gondolnak, májusban már túl késő lenne dönteni bármilyen halasztásról”

– mondta, és hozzátette, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) ülése előtt meg kell tenni az első lépést.

Takahasi néhány órával azután szólalt meg ismét, hogy a 2020-as tokiói játékok szervezőbizottságának elnöke megrótta őt, amiért a The Wall Street Journal című tekintélyes amerikai lapnak a minap úgy nyilatkozott, hogy ha az új koronavírus-járvány miatt nem lehetne megtartani a tokiói olimpiát, akkor a játékok egy vagy két évvel való elhalasztása lenne a legreálisabb megoldás.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.