2018. október 17., 12:41

Több mint 110 ország 860 versenyzője minden idők legnagyobb versenyén

Minden idők legnagyobb birkózó eseménye kezdődik meg szombaton Budapesten - jelentette ki az idei világbajnokságról Nenad Lalovic, a Nemzetközi Birkózó Szövetség (UWW) elnöke, aki biztos benne, hogy lesz oka gratulálni a magyar szervezőknek a jövő vasárnapi záráskor.

birkózó-világbajnokság Budapest
Fotó: MTI / Komka Péter

A világbajnokság szerdai sajtótájékoztatóján Németh Szilárd, a szervező bizottság és a magyar szövetség elnöke számadatokkal támasztotta alá Lalovic szavait, jelezve, hogy

114 ország 860 birkózója nevezett, amire korábban a sportág egyetlen eseményén sem volt példa.

Hozzátette, összesen 2000 akkreditált vendéget várnak, akik már 15 ezer vendégéjszakát foglaltak le a fővárosban.

Az UWW vezetője arról is beszélt, hogy izgatott, s egészen a verseny rajtjáig az is lesz, de nagyon várja már a viadalt.

"Ez a vb még nagyobbá teszi ezt az országot, s természetesen a sportágunkat is"- fogalmazott.

"Még nem ért véget a munkánk, sőt, az eddigi csak az előjáték volt" - emelte ki Németh Szilárd, jelezve, hogy az elmúlt években több fontos versenyt rendezett a szövetség, mások mellett 2016-ban a nem olimpiai súlycsoportok vb-jét, s minden verseny után pozitív visszajelzést kaptak a résztvevőktől.

Azt hiszem, mondhatjuk, hogy ezek a bemelegítő viadalok jól sikerültek - mondta.

Az MBSZ első embere azt is megemlítette, hogy a jegyértékesítés jól halad. Eddig 40 ezer belépőt adtak el, s a fokozott nemzetközi érdeklődést jól tükrözi, hogy 60 országból vásároltak jegyeket. Kiemelte azt is, hogy az M4 Sporton a kilenc nap során napi tíz óra közvetítés lesz majd látható.

Németh Szilárd külön köszönetet mondott a magyar kormánynak, amiért az első pillanattól kezdve pártolta a rendezést. Kiemelte, hogy nagy támogatást kapott a magyar csapat a vb-felkészülésre, így a versenyzők mindent megkaptak, amit csak kértek, igazi "XXI. századi" körülményeket biztosítottak számukra.

Fürjes Balázs, Budapestért és a fővárosi agglomerációért felelős államtitkár a világbajnokság Magyarországot és fővárosát érintő pozitív hatásait emelte ki. Mint mondta, kézzel fogható eredménye, hogy rengetegen érkeznek ide, a 15 ezer már lefoglalt vendégéjszaka szerinte biztosan 20 ezerig emelkedik majd.

"Emellett egy ilyen verseny brutális Budapest-reklám, amely pénzben meg nem fizethető" - hangsúlyozta Fürjes. Szintén fontos hozadéka a vb-nek szerinte a sportágfejlesztés Magyarországon, s hogy összekovácsolja az országot.

Fürjes Balázs megemlítette, hogy 15 éve adták át az Papp László Sportarénát, s a világbajnokság jó ünnepe az évfordulónak.

A sajtótájékoztató különleges eseménye volt, amikor Patai Tibor, a Magyar Nemzeti Bank Készpénzlogisztikai Igazgatóságának vezetője bemutatta, s egyúttal ünnepélyesen kibocsátotta az 50 forintos pénzérmét, amely a világbajnokságra készült, kétmillió példányban. Az érme előlapja az eredetivel megegyező, a hátoldalán pedig Kósa István tervei alapján készült birkózó dobás látható, a félkörben futó "birkózó-világbajnokság" felirat alatt. Az 50 forintos első napi veretéből 12 ezret díszcsomagolásban adott ki az MNB. Számozott díszcsomagolt példányt kapott Nenad Lalovic, Németh Szilárd, Fürjes Balázs, Bacsa Péter, a szervezőbizottság igazgatója és a tervező Kósa István is.

Szintén most mutatták be a vb medáljait, melyek közül az első aranyat Németh Szilárd Lalovic nyakába akasztotta.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.