2021. augusztus 29., 13:50

Tizennégy érmet szereztek a magyarok a búvárúszás EB-n

Az észtországi tájékozódási búvárúszó Európa-bajnokság zárónapján két ezüstérmet és három bronzérmet szereztek a magyarok. Másodikként zárt Balázs Péter a parallel döntőben, és ugyancsak felállhatott a dobogó második fokára a férfi csoport. Bronzérmesként végzett Várszegi Vendel, míg a junioroknál Erdős Virág és Szász Tamás lett harmadik.

buvaruszas
Fotó: NVESZ

A magyar küldöttség így az Eb-t – a felnőtteket és a juniorokat is egybevéve – összesen 14 éremmel zárta. A négy aranyérmen kívül öt ezüsttel és öt bronzéremmel térhetnek haza a nemzeti csapat tagjai Viljandiból.

Gurisatti Róbert csapatvezető elmondta, hogy rendhagyó Európa-bajnokságon vannak túl. „Minden tisztelet megilleti a csapat tagjait, hiszen metsző hidegben kellett végigversenyezniük a hetet. A 14 érem magáért beszél, a tájolósok így ezúttal is bizonyították, hogy a világ legjobbjai közé tartoznak” – értékelt Gurisatti Róbert.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.