2018. április 5., 10:13

Tizenkilenc hazai versenyző a magyar körversenyen

Várakozások szerint tizenkilenc magyar országúti kerékpáros állhat rajthoz az augusztus 14-én rajtoló Tour de Hongrie körversenyen.

Tour de Hongrie
Fotó: Archív felvétel

A szervezők szerdai közleménye szerint húsz csapat indulásával számolnak, minden együttes hét versenyzőt indíthat. Így a nemzetközi szövetség (UCI) 2.1-es kategóriájú viadalán a mezőny létszáma elérheti a 140 főt, ami csaknem negyvenszázalékos növekedést jelent tavalyhoz képest.

"Nagyjából negyven csapat jelentkezett, vagyis kétszer annyi, mint amennyi indulhat" - idézi a kommüniké Szilasi Lászlót, a Tour de Hongrie versenyigazgatóját, aki kiemelte, elsőbbséget élveztek a szelekciónál a prokontinentális csapatok.

"Őket követték azok a csapatok, amelyek a magyar kerékpársport számára is fontosak, a Tour de Hongrie szervezői a sportszerűség határain belül teljes mértékben megpróbálják támogatni a nemzeti érdekeket, ezért meghívtuk például azokat az együtteseket, amelyek magyar csapatokat látnak vendégül a saját UCI-versenyeiken. A harmadik szempont pedig az volt, hogy a maradék helyeket erős kontinentális csapatokkal töltsük fel."

A meghívott és visszaigazolt istállók listájából tizenkilencet ismertettek a szervezők a viadal honlapján, köztük három prokontinentális csapatot, tizenhárom kontinentális klubot és három nemzeti válogatottat.

Szilasi kifejtette, a két magyar kontinentális csapat ott lesz a rajtnál, információik szerint a Pannon Cycling Team soraiban hét, a Kőbánya Cycing Team együttesében pedig három magyar kerékpáros vesz majd részt a Tour de Hongrie-n. A magyar válogatott színeiben további hét versenyzőért szoríthatnak a magyar nézők.

Az osztrák Mybike csapatában pedig rajthoz áll Kusztor Péter és Pelikán János, így várhatóan tizenkilenc magyar versenyző indul. Szilasi László hozzátette, a csíkszeredai Team Novák színeiben a határon túli magyarok közül is lesz majd kerékpáros a mezőnyben.

Az idei Tour de Hongrie augusztus 14-én a siófoki prológgal rajtol el, a karaván hat nap alatt tíz megyét érintve összesen 800 kilométert teljesít.

A 2018-as Tour de Hongrie útvonala:
Prológ: egyéni időfutam, Siófok, 4 km, augusztus 14.
1. szakasz: Balatonalmádi-Keszthely, 160 km, augusztus 15.
2. szakasz: Velence-Székesfehérvár, 170 km, augusztus 16.
3. szakasz: Cegléd-Hajdúszoboszló, 210 km, augusztus 17.
4. szakasz: Karcag-Miskolc, 178 km, augusztus 18.
5. szakasz: Budapest-Budapest, 78 km, augusztus 19.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.