2023. július 18., 11:26

Tisztes magyar helytállás 5 kilométeren

A nőknél Fábián Bettina 8., Olasz Anna pedig a 16., míg a férfiaknál Dávid 5., Rasovszky Kristóf pedig a 7. helyen végzett a nyíltvízi úszók férfi 5 kilométeres versenyében a fukuokai világbajnokságon.

Olasz Anna
Olasz Anna 5 kilométeren a 16. helyen végzett
Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd
A hivatalos élő eredménykövető teljesen megbolondult

A Momocsi Beach Parkban kialakított pályán kedden 3 kört kellett teljesítenie a 63 fős mezőnynek. A raj után a két magyar közül Fábián kezdett erősebben, és tartotta a tempót az elejével.

A verseny közben a viadal hivatalos élő eredménykövetője - a nyíltvízi futamokon ez a legfőbb támpont, hiszen az úszók messze vannak, ráadásul általában nagyobb bolyokban haladnak - teljesen „megbolondult”, így a két magyart például egyáltalán nem jelezte. Aztán 1200 méterrel a cél előtt kiderült, hogy Fábián a hetedik helyen úszik, mindössze hat másodperccel lemaradva az élen álló, 2016-ban olimpiai bajnok Sharon van Rouwendaaltól.

A hajrához érkezve ketté osztódott az élmezőny, az egyik része azonban egy jelentős kerülővel fordult csak rá a célegyenesre, ebben a csapatban úszott Fábián is, aki végül a nyolcadik helyen csapott célba.

A számot a szombaton 10 kilométeren is győztes német Leonie Beck nyerte,

míg a második helyen a Sharon van Rouwendaal végzett, a harmadik pedig a 2019-ben Kvangdzsuban és tavaly a Lupa-tavon is diadalmaskodó brazil Ana Marcela Cunha lett. A németek eddig mind a három nyíltvízi úszó számot megnyerték Fukuokában.

„Nem is igazán tudtam, merre kell lenni, valaki a célegyenes felé ment, valaki pedig a másik bójához úszott. Összességében most nem lehetek elégedetlen, kemény volt az iram, volt egy kis verekedés, szerencsére viszont most sokkal jobban mentek a bójakerülések.

Picit sajnálom, hogy a rossz tapasztalatokat tíz kilométeren kellett begyűjtenem

- mondta az MTI-nek Fábián, aki az olimpiai távon a kilencedik lett.

2023-07-18 Fábián Bettina
Fotó:  MTI / Koszticsák Szilárd

A korábbi junior világbajnok megjegyezte, biztató előjel a váltóverseny előtt, hogy itt már az elején jól tudott helyezkedni, és a sebessége is nagyon rendben van.

Olasz Anna elmondta, az elején próbálta megnyomni az úszást, de az egyik frissítésnél óriási volt a tömörülés, ekkor rengeteg energiát vesztett, így visszaesett. A 10 kilométeren 12. magyar versenyző megjegyezte, a végén, gondolva már a csütörtöki csapatversenyre is, nem akarta teljesen kihajtani magát és inkább csak egy részsikerre törekedett.

A váltóversenyről szólva Olasz Anna megjegyezte, a németek egyelőre bombaerősnek tűnnek.

„Nem fogok hazudni. Amióta rendeznek csapatversenyeket, ez a legerősebb váltó, amit valaha össze lehetett állítani egy nemzeten belül. Viszont mi magunkra fogunk koncentrálni, ráadásul egyelőre a franciák és az olaszok nem annyira meggyőzőek. A magyar váltó már többször bebizonyította, hogy tud egymásért küzdeni és ott tud lenni a dobogón” - fűzte hozzá a szegediek versenyzője.

2023-07-18 Olasz Anna
Fotó:  MTI / Koszticsák Szilárd
Eredmények - nyíltvízi úszás, női 5 km:
1. Leonie Beck (Németország) 59:31.7 perc
2. Sharon van Rouwendaal (Hollandia) 59:32.7
3. Ana Marcela Cunha (Brazília) 59:33.9
...8. FÁBIÁN BETTINA 59:44.2
..16. OLASZ ANNA 1:01:09.4 óra
A férfiak is elsősorban a váltóra készülnek

A 72 úszót felvonultató mezőnynek - akárcsak a nőknél - 3 kört kellett teljesítenie. A rajt után az olimpiai bajnok, a vasárnap 10 kilométeren második Rasovszkyt megelőzve aranyérmes német Florian Wellbrock szokásához híven rögtön az élre állt. A két magyar tapadt rá és az első kör végén a második és harmadik helyen úszott.

A táv feléhez érve az olaszok két kiválósága, a Lupa tavon tavaly 10 kilométeren világbajnok Gregorio Paltrinieri, illetve Domenico Acerenza is „beszállt a buliba” és gyakorlatilag rögtön az utolsó kör megkezdésekor hajrázni kezdtek és elléptek a többiektől.

Azt már lehetett ekkor látni, hogy a két magyar, és rajtuk kívül senki más nem is tud beleszólni az érmekért folytatott küzdelembe.

Wellbrockot végül a két olasz sem tudta megszorongatni, így honfitársához, Leonie Beckhez hasonlóan ő is duplázott.

„Tavaly ifiként könnyedén mentem oda a felnőtt világbajnokságra, de most, hogy már tudom, nincs több dobásom a korosztályos versenyeken, egyszerűen túlstresszeltem az egészet” - nyilatkozta az MTI-nek Betlehem, aki az olimpiai távon 16. lett.

2023-07-18 Betlehem Dávid
Fotó:  MTI / Koszticsák Szilárd

„Miközben úsztam Wellbrock lábvizén, nem voltam biztos benne, hogy ezt ki fogom bírni, és ahogyan jöttek ezek a gondolatok, egyre gyengébb lettem. Ettől megszakadtam mögötte, az utolsó fél körben aztán bejött az agyamba, hogy ennél sokkal jobban is tudok úszni, és vissza is tudtam jönni. Itt látszik, hogy jól megy az úszás, csak mentálisan kell még sokat dolgoznom azon, hogy ezt végül el is higgyem” - fűzte hozzá a 19 éves magyar versenyző

A 2019-ben Kvangdzsuban ezen a távon világbajnok Rasovszky nem volt csalódott, de persze elégedett sem:

Ma ebben ennyi volt, mindent megpróbáltam. Szerettem volna felérni az első három közé, de ebben teljesen elfogytam.

A lényeg az ezüstérem volt tíz kilométeren, nem lehetek csalódott. Most a legfontosabb, hogy minél gyorsabban regenerálódjunk és akkor két nap múlva mindent bele lehet adni a váltóra”.

2023-07-18 Rasovszky Kristóf
Fotó:  MTI / Koszticsák Szilárd

Természetesen a csapatverseny favoritja a német együttes, hiszen eddig mind a négy számban német győztest avattak. „Kívülről lehet, hogy egyszerűnek tűnt, de nagyobb volt az iram, mint két nappal ezelőtt és ezt tartani kellett. Az, hogy én vagyok az üldözött, egy olyan pozíció, amiért sokat dolgoztam, mostanra megszoktam már ezt a szerepet, ennél jobb pozícióban nem is lehetnek. Látva a mostani világbajnokságot, ki tudom jelenteni, hogy Németország jelenleg a legerősebb nemzet a nyíltvízi úszók mezőnyében, és ezt a csapatversenyben is szeretnénk bebizonyítani” - nyilatkozta az M4 Sportnak a győztes Florian Wellbrock.

Eredmények - nyíltvízi úszás, férfi 5 km:
1. Florian Wellbrock (Németország) 53:58.0 perc
2. Gregorio Paltrinieri (Olaszország) 54:02.5
3. Domenico Acerenza (Olaszország) 54:04.2
...5. BETLEHEM DÁVID 54:58.6
...7. RASOVSZKY KRISTÓF 55:23.9
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.