2019. november 5., 14:37

Tisztázták a bundavád alól az olimpiai bajnok Vinokurovot

Tisztázták a bundavád alól, így nem kell börtönbe vonulnia Alekszandr Vinokurov olimpiai bajnok országúti kerékpárosnak és az ötkarikás bronzérmes orosz Alekszandr Kolobnyevnek - jelentette be kedden a Liege városi ügyészség.

Alekszandr Vinokurov
Fotó: TASR/AP

A két korábbi versenyzőt azzal vádolták meg szeptemberben, hogy Vinokurov 150 ezer eurót fizetett Kolobnyevnek azért, hogy utóbbi engedje át neki a győzelmet a 2010-es Liege-Baston-Liege belgiumi viadalon, amely egyike az öt legnagyobb presztízsű egynapos versenynek.

A vádak alapján mindketten akár hat hónapos börtönbüntetést is kaphattak volna,

emellett az ügyészség szeptemberi indítványa alapján Vinokurov 100 ezer, míg Kolobnyev 50 ezer eurós pénzbírságra is számíthatott volna. Az eljárás idejére az ügyészség 150 ezer eurót zárolt Kolobnyev számlájáról, aki a 2008-as pekingi játékokon végzett harmadikként, emellett két világbajnokságon is ezüstérmes volt.

Vinokurov 2006-ban a Vuelta a Espanán győzött, 2003 és 2010 között négy szakaszt nyert a Tour de France-on. Vérdopping miatt 2007-ben kétéves eltiltást kapott, ezután viszont győzött a 2012-es, londoni olimpia országúti mezőnyversenyében.

Jelenleg sportigazgatóként dolgozik az Asztanánál, amelyben pályafutása jelentős részében versenyzett. Emellett Ironman-viadalokon szerepel, szeptember elején a 45-49 éves korosztályban világbajnok lett az úgynevezett fél Ironmanen Nizzában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.