2020. május 28., 19:19

Teljesen újjáéledhet a járvány után a világbajnok

Szerencsétlen időben érték el a koronavírus miatti intézkedések a tavaly sporttörténelmet író Busa Andreát. A Halker-Király Team 27 éves kick-boxosa számára kiemelkedően sikeres volt a 2019-es év, amit több hónapos pihenő követett. A csepeli klasszis már épp újra elkezdte az edzéseket, amikor márciusban közepén a kijárási korlátozások miatt le kellett tennie a kesztyűt. Azóta otthon dolgozott és sportolt, miközben az Exatlonban szereplő nővérének szurkolt. Most azt tervezi, az októberről decemberre halasztott Európa-bajnokságon már versenybe száll, ahol két szakágban is címvédőként állhat a tatamira – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

Busa Andrea03

Busa Andrea az utóbbi két évben sorra halmozta a világkupa-elsőségeket, tavaly év végén pedig a sportág csúcsára ért azzal, hogy eddig egyedüli nőként a WAKO kick-box világszervezet hét szakága közül háromban is világbajnoki címet szerzett egy éven belül. A csepeli klasszis ezután kisebb motivációs válságba került és a munkájára koncentrált, csak mostanában kezdett el újra a versenyzés felé kacsintani.

A 2019-es vb után úgy éreztem, nagyjából mindent elértem egy év alatt, amit el lehetett, és elbizonytalanodtam, hogy ezek után hogyan tovább. Ezért tartottam a szokásosnál hosszabb szünetet, és már pont elkezdtem edzeni az egyik kedvencemnek tartott március végi versenyre, amikor jött a járványhelyzet és megint bizonytalanná vált a jövő. Annak viszont örülök, hogy az eredetileg októberre meghirdetett Európa-bajnokságot átrakták decemberre, mert így azt érzem, lehet elég idő a felkészülésre. Szeretek kick-boxozni és versenyezni is, ezért valószínűleg ott már el fogok indulni.”

A civilben sportreferensként dolgozó kick-boxos az elzártság alatt sem hagyta el a mozgást: a kiadott edzéstervek követése mellett sajátsúlyos és súlyzós edzéseket végzett, a szüleinél vidéken töltött utóbbi hetekben pedig a számára nem túl kedves futást is gyakorolta.

„Jó volt, hogy ki tudtam menni mozogni az erdőbe a szüleimmel, illetve a kertes ház és a kutyák is segítettek átvészelni ezt az időszakot. Nem vagyok nagy nyüzsgős, de a megszokott nyolc óra munka, majd edzés és onnan este tömegközlekedéssel hazajutás rutinjából hirtelen nehéz volt belecsöppenni abba, hogy otthonról kell dolgoznom. Nagyjából egy éve vagyok a Magyar Paralimpiai Bizottságnál, ahol sportszervezői feladatokat végzek, és jól érzem magam” – mondta el Busa Andrea.

Amikor nem teendőit intézte, Andrea szintén világbajnok kick-boxos nővéréért, Busa Gabrielláért izgult, aki hónapok óta szerepel sikerrel a TV2 extrémsport-vetélkedőjében, az Exatlon Hungary-ben. Mint mondja, már nagyon várja, hogy újra beszélhessen vele, ugyanakkor bízik a finálé közelébe került lány teljesítményében.

Mi elég jó testvérek vagyunk, ha bármi történik velem, akár munka, akár pasi vagy bármilyen más téren, szinte mindig ő az első, akinek írok. Rossz volt nélküle az utóbbi időben, viszont nagyon büszke vagyok rá. Még annál is ügyesebb, mint amilyennek gondoltam. Kiemelkedő a lányok között, és mivel én kezelem a social media felületeit, azt is látom, hogy sokakra inspirálóan hat. Voltak már páran, akik megkérdezték, hol tudnak elkezdeni kick-boxozni. Ez szerintem biztató a sportágra nézve, és talán az utánpótlás bázist kicsit lehet azzal növelni, hogy a tévében látott jó példák nyomán a fiatalok eljönnek kick-boxozni” – fogalmazott Busa Andrea.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.